Az Out of the Blue Games korábbi alkotása, a Call of the Sea engem teljesen elvarázsolt. Kellően misztikus, lovecrafti hangulattal megáldott kalandjáték volt, amely a Csendes-óceán egyik szigetén játszódott az 1930-as években. Bár némelyik logikai feladvány rendesen feladta a leckét még nekem is, a felfedezés és a rejtélyek kibogozása azonnal beszippantott és benn is tartott, egészen a játék legvégéig. Nagyon kíváncsi voltam tehát, hogy az Out of the Blue Games mivel áll elő a Call of the Sea után, vajon maradnak-e a lovecrafti vonalnál, vagy valami egészen más vizekre eveznek – nos, az American Arcadia mindenre megadja a választ!
Rabszolga vagy, Trevor!
Az American Arcadia történetileg nehezen megfogható, mert bárhogyan is kezdenék neki, rögtön le is lőnék pár komolyabb csavart, amikre nagyon rácsodálkoztam a hétórás végigjátszásom során. A sztori egy Trevor Hill nevezetű figurának az unalmas hétköznapjaival kezdődik. Persze ezek az unalmas hétköznapok hamarosan teljesen megborulnak, és egy véget nem érő rohangálásba torkollnak, amikor is Trevorral felveszi a kapcsolatot egy titokzatos hacker. Ő Angela, a másik főszereplő – aki amúgy a Kovács álnevet használja –, és elkezdi lassan adagolva vázolni Trevornak, hogy egész életében hazugságban élt. Az "American Arcadia" bizony egy valóság-show, és ezt azért merem elmondani, mert már a legelső előzetesekben is megmutatták.
Szóval a cél Trevor kijuttatása az Arcadia nevezetű városból, ahol mindenki más hasonló cipőben jár, mint ő maga: nem tudják, hogy fel vannak használva egy műsor kedvéért. Egyébként a hely pont úgy működik, mint a valóság, csak a ’70-es években bennragadva, és sajnáltam hogy ebbe a részébe nem mentek bele jobban. Van pár téma, amit a játék mélyebben feszeget. Alapvetően a szabadság, az emberek kihasználása, vagy épp a “mindent a profitért” témák komolyabban vannak pedzegetve, de örültem volna, ha mélyebb betekintést engednek az alkotók a város működésébe, illetve a valóság-show rendezésébe. Teljesen jól eladják, hogy ez egy működő formátum már évtizedek óta, mégis jól esett volna egy kicsit több ezen a téren. Mint említettem, másik főszereplőnk egy hacker, Angela. Mögötte egy titokzatos lázadó csoport áll, akik minden áron szeretnék felszabadítani a showműsor résztvevőit a kizsákmányoló, gátlástalan cégek befolyása alól.
Mesterségem címere
A játékmenet bot egyszerű: sétálni/futni kell Trevorral balról jobbra. Néha lehet mozgatni pár tárgyat, azokra felmászva új utakat kreálva, de egyébként a szokásos minimalista, oldalnézetes téma dominál. Az érdekesebb helyzet Angela megjelenésével kezdődik. Vele alapból FPS-nézetben lehet tevékenykedni, illetve a hacker mivoltából fakadóan ajtókat tud megnyitni Trevornak, esetleg lámpákat kapcsolgat, rendszereket deaktivál, és így tovább. Talán két olyan komolyabb puzzle-elem volt ezekből összerakva a játék során, ami komolyabb gondolkodásra késztetett, minden más automatikusan adódik a helyzetből – ennek ellenére nagyon jól működik az egész úgy ahogy van, minden minimalizmusa ellenére is.
Grafikailag teljesen rendben van az American Arcadia. Nagyon látványos, screenshotolni való pillanatokkal pakolták tele az egészet – ami egy picit rontja az illúziót, az a karakterek kinézete. Értem miért, értem, hogy ez egy stílus, de eszméletlenül irritált ez a fajta bábuszerű megvalósítás. A szinkronmunka az, ami menti a dolgot: olyan életet önt ezekbe a bárgyú képű karakterekbe, hogy azt bármelyik AAA-játék megirigyelné. A főszereplők szimpatikusak, teljesen átélhető drámákkal teli pillanatokat szállítanak, és a negatívabb karaktereket is lehet gyűlölni, esetleg szánni, de a mellékes arcok is – mint mondjuk a fiktív magyar tudós, Kovács Árpád – teljesen jól felvázolt szereplők. A zenék szinte tökéletesen illeszkednek a világhoz: semmi emlékezetes, de nem is volt szükség ilyesmire. Van mondjuk egy betétdal, amit nagyon catchy-nek szántak, de sajnos nálam az idegesítő-kategóriába esett át, miután újra és újra felbukkant a történet során. A világ retrofuturista mivoltából fakadó hangulat adott, szóval talán nem meglepő, ha azt mondom, hogy az American Arcadia hangulatilag nagyon masszív, a setting pedig parádésan kialakított, így a vizualitás már önmagában elviszi a hátán.
Te vagy a főszereplő!
A játék legnagyobb erőssége véleményem szerint – a története és annak mélysége mellett –, maga a rendezés, a sztorivezetés, a karakterábrázolás, meg úgy összességében a struktúra, amit alkalmaztak a készítők. A teljes sztorit egy interjúban mesélik el a főszereplők, tehát folyamatosan van egyfajta foreshadowing, illetve nagyon jól működik a saját cselekedetekre való reflektálás. Nem egy nagy dolog, de tökéletesen illeszkedik a "negyedik fal áttörése" témához ez a fajta folytonos kommentár.
De legyen szó picit a valódi negatívumokról is, mert van egy-két dolog, amit mindenképp meg kell említenem. Az egyik ilyen, hogy kétszer is összeomlott nálam a játék, ami nem vészes, de néhol a checkpoint-rendszer eléggé aljas módon lett összerakva, és nem ideális helyeken tudtam csak folytatni a kalandot. Semmi komoly, és bárcsak ennyi probléma lenne manapság mindennel stabilitás terén! Ami jobban zavart, az a rengeteg máshonnan összeszedett... inspiráció? Minek nevezzem az inspirációnak azon szintjét, ami már-már átfordul plágiumba? Legalábbis túlságosan merít dolgokból, még ha néhol a poén kedvéért is teszi, de nekem azért ez rontott az American Arcadia megítélésében. Egyszerűen olyan érzésem volt jó pár alkalommal, mintha a játék kölcsönözné az identitását, és nem igazán rendelkezne valódi egyéniséggel. Ami probléma, mert egyértelműen megvan benne az, ami önállóan is egyedivé, érdekessé, és egy nagyon jó élménnyé teszi. De a referenciákat már több helyen túltolták. Példának okáért, a játékban vannak ÜGYNÖKÖK, akiknek a vezetője egy afroamerikai napszemcsis, bőrkabátos tag, akinek csak a neve nem Morpheus. Értettem a poént, amire ki lett futtatva, de egyszerűen ez ledobott jó párszor az élményről. És még legalább egy tucat ilyen pillanatot tudnék említeni, ami túl sok volt inspirációnak, poénnak pedig túl kicsit durrant.
Mindezek mellett az American Arcadia egy nagyon élvezetes és értékes platformer-kalandjáték, és az idei év egyik kiemelkedő indie alkotása. Összességében jó érzéssel fogok visszagondolni rá, hiszen eleve a setting is olyasmi, ami miatt megéri ránézni. Az árazása sem húzós, és simán van benne 6-8 órányi tartalom. Kifejezetten ajánlom! És ha már nem találkoznánk: Jó napot, Jó estét és Jó éjszakát!
