Előre is elnézést kérek, de nincs helyem az úgynevezett felvezetésre, mert rengeteg mindent kell most besűrítenem számotokra. Egy kalap alá sem szeretném venni az Euro Truck Simulator 2 és az American Truck Simulator témaköröket, de nem lehet eltekinteni attól, hogy gyakorlatilag egymás mellett halad a két játék verziótörténete. Mindkettő program az 1.35-ös frissítését kapta meg, sok egyező funkcióval, de van, amiben az ATS előrébb jár, hiába fiatalabb. A Washington DLC-nek már kísérleti jelleggel DX11-támogatással ágyaztak meg, ami valljuk be, nagyon időszerű volt, azonban indításkor ki kell választani hozzá a megfelelő módot. Megérkezett a beszélő GPS, amelynek férfi hangjai között magát Rívia Geraltot (Doug Cockle) fedezhetjük föl, de már nem kell a garázsok megvásárlásához elmennünk egy adott városba sem, ezt „online” is intézhetjük.  A World of Trucks fuvarjait teljesíthetjük végre saját pótkocsiflottánk segítségével, ráadásul a kiépítéseket és színeket nagyon könnyen átmásolhatjuk bármely más vontatmányunkra is. Oregon és két másik állam is kapott új utakat, és vész esetén a kiürült tank sem jelent már gondot.

ÉSZAKI VARÁZSLAT

Washington államban minden kicsit más. A DLC bejárható 3800 mérföldjének gyakorlatilag nincsen unalmas szeglete. Az óceán mentén elképesztően gyönyörű partmenti útszakaszokkal találkozhatunk, de a terepviszonyoknak köszönhetően rengeteg hídon is át fogunk haladni. Everettnél például nem árt figyelni, mert könnyen elfordulhat az út a kerekek alatt, köszönhetően a hajók számára elmozdítható hídelemeknek. Erre persze Oregonban is láttunk már példát, de ott emelhető hidak formájában. Külön figyelmet érdemel Seattle, ami a régió legnagyobb városa, és semmivel nem összetéveszthető látképe a játékban is pompázatos. Garantálom, hogy mindenki fel fogja ismerni a Space Needle kilátót a felhőkarcolók mellett. Ami viszont a szokásostól eltérő: egy ideje már látszik a fakitermeléssel kapcsolatos fuvarokra koncentrálás. Embert és gépet is egyaránt próbára tévő hegyi úton vezethetünk, mindenféle aszfaltburkolat nélküli tűéles kanyarokkal tarkítva. A kiegészítővel egy időben jelent meg az 5 eurót kóstáló Forest Machinery fuvarcsomag is, hogy még autentikusabb legyen az élmény. A hat különleges rakományon felül vásárolható pótkocsikat, és a kabinok mögé felszerelhető védőrácsokat kapunk, hogy ne kössön ki a nyakunkban pár jókora rönk. Nem mellesleg a kamionunk is nagyon durván jól néz ki tőle.

IRÁNY KELET

Az állam 16 új várost ad hozzá a virtuális USA-hoz, amelyek között jól elhelyezett pihenők vannak kiépítve, hogy bármikor szusszanhassunk egyet, ahogy a határidő engedi. Nem túlzok, de látnivalóban verhetetlen a pakk, főleg, hogy a Mount St. Helens is helyet kapott a horizonton, de akár a világ almatermesztési fővárosába, Wenatcheebe is el tudunk gurulni. Nincs tovább, felértünk Kanada aljáig, tehát a jövőben már kelet felé kell tovább terjeszkednie a Cseh srácoknak. Vajon a folyamatos színvonalemelkedést meddig lehet tartani? A tények magukért beszélnek, mert Steamen a megjelenés olyan parádésan sikerült, hogy minden játékot megelőzve, a legtöbbet eladott termék volt a Washington DLC. Mindenkinek széles utat kívánok!

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!