A THQ Nordic lesz lassan a kedvenc kiadóm, méghozzá egy egyszerű tényezőnek köszönhetően – sosem tudhatom, hogy egy pár hónapon belül vajon milyen játékkal és milyen élménnyel gazdagít.  Míg a nagyobb kiadók a széles közönség számára belőtt, AAA kategóriát célzó, marketinges gépezettel támogatott atombombákat gyártanak, a Nordic beállt azok sorába, akik néha AAA-t súroló minőségben kísérleteznek akár szűkebb rétegeket vagy csupán egy-egy klasszikus, már-már elfeledett cím rajongóit célzó megjelenésekkel. Utóbbiba tartozik az Aquanox Deep Descent is, a JoWood által a 2000-es évek elején kiadott ikonikus, az Nvidia-kártyák erőfitogtatásához is használt sci-fi tengeralattjárós FPS széria rebootja, melyet eredetileg még 2014-ben lepleztek le egy Unreal 3-as techdemó formájában, majd 6 év és egy időszerű engine-váltás után végre elérkezett az ideje a megjelenésnek is.

Nemo kapitány nyomában

A klasszikus részek előismerete természetesen egyáltalán nem követelmény – Aqua világát négy, hosszas hibernációból ébredő karakter szemszögéből ismerhetjük meg. Cryokként emlegetett hőseink arra ébrednek, hogy a felszíni világ a folyamatos atomháborúknak köszönhetően gyakorlatilag lakhatatlanná vált, így az emberiség a tengerfenékre menekült, ám problémái jelentős részét magával hozta új otthonába is. Egyrészt a sugárzás és a számtalan veszélyes anyag a helyi élővilágot is kellemesen mutálta, így a radioaktív planktonmezőktől a mutáns cápákig egy elég veszedelmes helyi faunával kell farkasszemet nézniük. Ráadásul a kár ellenére fajunk semmit sem tanult, és a nagy birodalmak a tenger mélyén változatlanul folytatják egymás elleni hadjáratukat a világuralom érdekében, közöttük számtalan kisebb zsoldoscsapattal, illetve pusztán a hasznot és a túlélés lehetőségét kereső kalózokkal. Hőseink feladata megkeresni a szinte minden fél által körözött, rejtélyes, Nemo nevű férfit, aki nemcsak hőseink számára tartogat fontos információkat, de tudása állítólag a háborút is eldöntheti.

Utunk során a tengerek legkülönbözőbb szegleteiben kalandozhatunk kis harci tengeralattjárónkkal, miközben ilyen-olyan formában megismerhetjük Aqua világának frakcióit. Ezek a zónák gyakorlatilag egy nyílt világ részeinek felelnek meg, melyeket a slipgate nevű kapuk kötnek össze elég komoly töltési idők mellett. Túl sok opcionális feladat azonban nem vár ránk az elsüllyedt roncsok fosztogatásán túl. Jellemzően adott egy fő, esetleg néhány mellékküldetés, amit a frakciók hatalmas bázisainak, illetve hordozóhajóinak dokkjaiban vehetünk fel, ezek többnyire adott objektumok vagy ellenséges tengeralattjárók megsemmisítéséből, vagy épp szövetséges objektumok kíséretéből, védelméből állnak, majd visszatérünk a küldetés feladójához, felvesszük a jutalmat, és előreléptetjük a történetet.

Építsünk egy sárga tengeralattjárót

Jutalmunk az esetek többségében számos nyersanyag, elérhetővé váló alkatrész hajónk számára, vagy, jellemzően, amikor egy adott frakció bizalmát kimaxoltuk, egy új, a következő küldetések, helyszínek felfedezésére alkalmasabb tengeralattjáró. Járműveinket kizárólag a dokkokban cserélgethetjük, illetve felszerelésük is itt variálható. Fejleszthetjük a hajtóművet, a páncélt, új fegyvereket gyárthatunk le, és legfeljebb két extra speciális képességet is aggathatunk rájuk, mint például nyomkövető torpedók kilövését vagy aknák lerakását. A fejlesztgetés egy fontos motívum. Jellemzően, ha egy nagyobb alkatrész elérhetővé válik, annak beépítése kulcsfontosságú a következő főküldetés elvállalása előtt – szerencsére, ha épp nincs a birtokunkban elég nyersanyag, a dokkokban egyszerűen megválhatunk a felesleges loottól és megvásárolhatjuk a hiányzó kellékeket. A hajók emellett rendelkeznek egy-egy kisebb, beépített crafting állomással is, amely a bármikor előhozható körmenüből érhető el – ennek révén az olyan alapszükségleteket, mint a lőszer, vagy a pajzsot és hajónk épségét javító csomagok, bármikor legyárthatjuk, ha épp nem tüzel ránk az ellenfél.

Sajnos a fent említett szituáció általában az unalmasabb, lassabb részeket is jelenti, ugyanis, bár az Aquanox alapvetően kifejezetten szórakoztató – még ha túl sok újdonságot nem is mutat fel –, ha épp ellenséges bázisokat rohanunk meg, hatalmas, több szövetséges és ellenséges hajót felölelő ütközetben veszünk részt, ám ezektől eltekintve meglehetősen lassú, monoton, az egyes zónák és helyszínek pedig némi színbeli különbséget leszámítva elég egyformák, szinte végig minimális látótávolsággal. Kis hajónk ráadásul kimondottan lassú, így ha végeztünk az adott feladattal, a visszatérés a megbízóhoz akár több slipgate-en keresztül kifejezetten fárasztó és hosszú extra kör. A Deep Descent legnagyobb problémája sajnos nem az, hogy túl messzire kalandozott volna az eredeti, a 2000-es évek elején megjelent részektől, hanem pont ellenkezőleg – olyan játékelemek terén sem változtatott, amelyeknél azóta alapelvárás már, hogy kissé dinamikusabbak, változtatosabbak legyenek. Ennek hiányában pedig a tálalás ellenére olyan érzésem volt, mintha egy durván 2003-2004 körül megjelent játékkal játszanék. 

Elképzelhető, hogy esetleg a négyfős kooperatív, illetve a Deathmatch és TDM kompetitív multiplayer módok még dobhatnak valamit az élményen, ám azokat sajnos a tesztelés során, hiába próbálkoztam többször is, vállalkozó szellemű játékosok híján nem tudtam kipróbálni. Ennek fényében az Aquanox összességében egy kellemes és nosztalgikus reboot a régi rajongóknak, de ahogy az mostanában számos más tesztalanyommal is előfordult, minimális ötleteléssel, jobban átgondolt elemekkel lényegesen jobb játékot lehetett volna belőle faragni.