Ha a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve, akkor a rossz játékokhoz vezető jó, ám kiforratlan ötletekkel. Ez persze nem azt jelenti, hogy egy friss, újító ötlet a tapasztalatlan fejlesztőktől bukásra lenne ítélve (sőt, szerencsére rengeteg ellenpéldát láthattunk), azonban tény, hogy hiába jó egy koncepció, ha közben a részletek elsikkadnak, a fejlesztők pedig érezhetően nem nőttek még fel a célként kitűzött feladathoz. Ilyen játék az ArtFormer is.

Az ötlet papíron zseniális: adott egy klasszikus platformjáték, a klasszikuson belül is konkrétan az eredeti Prince of Persia-részek játékmenetét és pályadizájnját idéző típusból, melynek négy fejezete négy különböző történelmi korban játszódik. A különböző korok pályáit a rájuk jellemző művészeti stílusban ábrázolták: az első, őskori fejezet így barlangrajzokként elevenedik meg, az egyiptomi falfestményeket, a görög vázafestészetet idéz, míg a római pályák részletes, aprólékosan kidolgozott mozaik formáját öltik. Míg az első két fejezet tetszőleges stílusban indítható, a görög és római pályák előfeltétele a korábbiak teljesítése, a játékmenet pedig fejezetről fejezetre egyre komplexebb, addig a pontig, ahol a játék második felében már könnyed szerepjátékos elemeket is felvonultat a platformozáson és harcon túl. A pályák teljesítéséért cserébe pedig a menüből elérhető enciklopédia is bővül, melyben részletes információkat olvashatunk az adott korról, művészetéről és leleteiről.

Hiányos műemlék

Az ArtFormer azonban hiányosságokban és bugokban is egyformán bővelkedik. Vegyük például rögtön a platformozós játékok egyik legkritikusabb pontját, az irányítást. Az ArtFormer talán az egyetlen olyan játék az utóbbi évekből, melyet akár kontrollerrel, akár billentyűzettel próbáltam vezérelni, egyformán nehézkesnek érződött. Mintha egy félmásodpercnyi idő telne el az ugrás gomb lenyomása, vagy a futás elengedése és a reakció között. Ellenérvként persze fel lehet hozni, hogy a nagy inspirációként szolgáló Prince is hasonlóan, kissé késleltetett, realisztikusabb mozgáskultúrával ruházta fel a főhőst. Csakhogy ott ez természetesnek érződött, az egyes pályarészek kialakításánál pedig figyelembe is lett véve ez az elem, míg az ArtFormerben mind a platformozással, mind a tárgyak felvételével akadtak igen komoly problémák. Ha már pályadizájn, tudom, hogy a Prince is erősen egy próbálkozás-alapú vezérelvre épült, ahol minden csapdából, minden elvétett ugrásból és bénázásból tanulni kellett. Ám ennek ott volt egy ésszerű határa, az ArtFormerben pedig nem egyszer akár fél-egy percnyi időt is vesztegethetünk azzal, hogy egy biztosnak tűnő utat követünk, mely aztán egy feneketlen veremben vagy oroszlánbarlangban végződik.

Mindehhez társul, hogy szép számmal akadnak bugok is, az egyes fejezetek történetei pedig sajnos egyik esetben sem elég jók ahhoz, hogy feltétlenül motiváljanak a végigjátszásra. Az ArtFormer kicsit olyan, mint az a bizonyos előadó típus, aki hatalmas tudással, végtelen elhivatottsággal rendelkezik a témája iránt, csak épp a konkrét előadói tehetség hiányától szenved, melyre szükség lenne ahhoz, hogy ezt érdekes és érthető formában át is adja a hallgatóságának. Az ArtFormernél bőven vannak jobb, kiforrottabb platformjátékok, ha pedig a művészettörténelem érdekel titeket, számos érdekesebb és egyszerűbb mód van arra, hogy elmélyedjetek a témában. Jó az alapötlet, egész tetszetős a prezentáció, de ezen sajnos lett volna még bőven mit tervezni és csiszolni.