ac3-remastered-online-teszt.jpg

Ezeknek az újrakiadásoknak a célja, hogy elhozzák az előző generáció címeit a mostani konzolokra, ezért például a hasonlóan öreg, de sokkal népszerűbb Black Flag, ami már PS4-re és Xbox One-ra jelent meg nem fog egyhamar felújított verziót kapni. A sorozat szíve-lelke, vagyis az Ezio trilógia már ki lett pipálva, ahogy tavaly a Rogue is megkapta a jelengenerációs portját, ergo egyedül az eredeti Assassin’s Creed és az AC3 maradtak terítéken. Ha a játékok történetének logikáját követnénk, akkor az Odyssehez, ami a 2019-es Origins eredetsztorijának nevezhető leginkább a 2007-es AC-t illett volna párosítani, ám annak felújításával sokkal több idő ment volna el, a munka is számottevőbb lett volna vele, arról nem szólva, hogy a játékmenet is átdolgozásra szorul. Ezért esett a választás Connor és Haytham Kenway kalandjára, ami majdnem minden téren kedvezőbb a Ubisoftnak és a stúdiónak, akik arra lettek kárhoztatva, hogy új életet leheljenek az USA függetlenedési történetébe.

KOMPETENCIA TESZT

Aki ott volt 2012-ben az AC3 rajtjánál, az biztosan emlékszik a játékot körülvevő negatív visszhangra. Amellett, hogy a főszereplő elidegenítette magától a rajongókat az AC3 volt az első Assassin’s Creed játék, ami durva technikai gondokkal küzdött. Ezzel a résszel a sorozat új motort kapott, a Ubisoft saját fejlesztésű, kifejeztetetten ehhez a játékhoz szánt AnvilNext engine-t, ami két nagy erénnyel rendelkezik. Az első, hogy rengeteg NPC-t képes egyidejűleg megjeleníteni, ez egy szcenárión belül akár kétezer karaktert jelent, amit a városok utcainak feltöltésére és a történelmi csaták rekreáláshoz használtak, a másik pedig a szimuláció volt. A dinamikus időjárás, a tenger, a hó, és egy csata alatt összedőlő épületek mind olyasmi volt, amit korábban nem tapasztaltunk a sorozatban, ám mindennek megvolt az ára. A korabeli konzolokon az AC3 gyakran 30 FPS alatt teljesített, de a durvább jelenetek (főleg a temérdek szkriptelt szekvencia) során az sem volt meglepő, ha 20 alá zuhant a képkockafrissítés, ha pedig maximum beállításokkal PC-n akartál játszani, akkor felköthetted az alsód.

Az AC3 technikailag megbukott, egyes jelenetei egy mai masinával is megterhelők, ezért komoly kihívásnak felel meg a felújítása és ráncba szedése. Már első ránézésre is megmondható, hogy akik a kezükbe kapták ezt a feladatot, azoknak valóban szánt szándékukban volt javítani az eredetin, ugyanis az Ezio Trilógiával ellentétben itt már nem csak a textúrák és a fényeffektek lettek egy leheletnyit megszépítve, hanem átdolgoztak pár modellt, ahogy a shaderek és a karakterekhez és tárgyakhoz használt anyagok is átestek némi változáson, de a mi a legnagyobbat dobja a latba az a renderelést alapjainak átszabása. A Remasteredben fizikai alapú renderelés van, ami elsősorban a fények játékát befolyásolja azzal, hogy megjelenítés közben elemzi az anyagokat és ekképpen világítja meg azokat, ettől pedig realisztikusabbnak tűnjenek. Ez a technika remekül működik együtt a kicserélt bőr- és haj materákkal, a baj azonban az, hogy a karakterek geometriája nem kapott egy fikarcnyi törődést sem. A 2012-ben pompásan kinéző modellek a valósághű világításban úgy festenek, mintha öregapám svájci bicskájával faragták volna őket -- jónak jók, de mégis olyan elnagyoltak. A szemöldökök textúraként vannak felfestve rájuk és szempilláik egyáltalán nincsenek; ilyesmiken nyávogni furcsa lányos dolognak hangozhat, viszont éppen a világítás miatt a közeli képeken, átvezetőkön is fel fognak tűnni. Az ilyen apróságok ordító hibaként merednek ránk és olyanok, mint egy a szúnyogcsípés utáni kellemetlen viszketés, amit hiába vakarunk, nem múlik el.

Az átvezetők túlnyomó többsége szenved ettől a jelenségtől, ami igen nagy probléma egy sztori orientált, egyszemélyes játék esetében. (Az AC3 Remasteredből kimaradt a Multiplayer mód.) Tulajdonképpen éppen a játék lelke veszik oda a lustaság miatt: ha a fejlesztők ahelyett, hogy a globális beállításokat használták volna és az Odyssehez hasonlóan az átvezetőknél kézzel beállították volna a fényeket, akkor az égvilágon senki se panaszkodhatna, így viszont az eredeti képpel összevetve szomorú nézni, mi történt a karakterekkel. Más esetekben, például kültéri jelenetek alkalmával megvillantja magát a fizikai renderelés minden előnye. A hajóvitorlákon, ruhákon, köpenyeken átszűrődő fények, vagy a Charles Lee orrán megcsillanó bloom effektus olyan éles kontrasztként szolgál a zárttéri jelenetekkel szemben, hogy azzal vakítani lehetne.

És ha már nyitott tér, el kell hogy mondjuk, hogy a Remastered egy területen óriási előnnyel kiütéses győzelemmel emelkedik az alapkiadás fölé, ez pedig a környezet. Habár az újrakiadás kedvéért a karakterek nem lettek kicsinosítva a nyílt világ (Boston, New York, a Frontier és a Homestead) átesett némi ráncfelvarráson. A fák, bokrok és a környezet egyéb elemei kaptak új kinézetet, színeket, sőt, a világosítás sem csak abból áll, hogy a régi kékes világ sárgább lett, mert az új szín 2019-ben trendibb. A játék egy sokkal világosabb kinézetet kapott megspékelve magasabb felbontással, HDR támogatással és volumetrikus fény és köd effektekkel, módosított felhasználói felülettel, és az átvezetők előtti vakító fehér fényt is ki lett cserélve feketére, hogy az éjszakai játék során ne folyjék ki a szemünk - mindez már önmagában több, mint amit az Ezio Collection esetében jár. A belátható tér is növekedett, még ha a távolba nézve a köd miatt úgy fest, mintha éppen az ellenkezője történt volna, hamarabb látjuk kirajzolódni a távoli objektumokat és kevesebb alkalommal fogjuk azt tapasztalni, hogy a tereptárgyak vagy NPC-k a semmiből teleportálnak a képernyőre. Konzolon az NPC-k számát megtoldották, most már annyi karakter rohangál a városok utcáin, mint régen a PC-s változatban, ám a képkockafrissítés ismét csak megrekedt 30-on, PC-n pedig 60 FPS-re korlátozták.

AKIT A TECH NEM ÉRDEKEL

Persze szép dolog a volumetrikus világításról és finom vonalú árnyékokról diskurálni, de az AC3 Remasteredben akad csemege azoknak, akik nem a tech kedvelői, inkább csak a játékmenet érdekli őket, mivel az újrakiadott AC3-ban ehhez is hozzányúltak. A kód és a játék alapjai érintetlenek maradtak, ezért az animációk és a bugok sem változtak, viszont kaptunk egy „új” mechanikát, ami nagyban megkönnyíti majd a játékosok életét. A fejlesztők lehetővé tették, hogy a bokrokban megbújva fütyüljünk. Habár a növényzetben való bujkálás az AC3-mal érkezett meg a sorozatba a vokális figyelemelterelésre a soron következő részéig, Edward kalózos kalandjáig várnunk kellett. Továbbá a térkép is némi átszabásra került, az ellenfelek helyét pontok helyet csepp alakú ikonon jelzik, amik arrafelé mutatnak amerre az adott karakter néz, így pedig könnyebben kikerülhetjük őket lopakodás közben.

Az AC3 Remastered viszont nem csak az alapjátékról szól. A pakk részét képezi minden régi előrendelői bónusz, az alternatív univerzumban játszódó hármas DLC-csomag, de még az eredetileg PS Vitára kiadott AC Liberations is helyet kapott; utóbbi ugyanazon a technikai felújításon esett át, mint az AC3, semmivel sem kapott többet. A Liberations egyszerre települ a Remastereddel, PC-n viszont külön indítható el, a DLC-ket pedig a játék menüjéből azonnal elérhetjük, nem szükséges végigjátszanunk az sztorit a megnyitásukhoz. Továbbá Connor újabb kosztümöket kapott, amiket érmékért cserébe a Uplayen keresztül válthatunk ki. Nem csak az idővonalban közelebb álló Edward és Arno ruháit ölthetjük magunkra, de például Alexios lenge assassin öltözékét is magunkra kaphatjuk.

TÖBB A MINIMUMNÁL

Nehezemre esik ajánlani, vagy éppen nem ajánlani az AC3 Remasteredet. A programon érződik, hogy törődtek vele, mivel nem csak külsőre, de játékmenetileg is átesett némi ráncfelvarráson. Egymás mellé téve a régi és új verziót látványban számottevő a különbség, viszont az átvezetők csúnyasága miatt sztori szempontjából közel sem nyújtja azt a minőséget, mint az eredeti változat.