Pedig a 19. századi London és a kurtizánság kéz a kézben jártak a valóságban, szemben a Syndicate-ben látott arzenál egyes darabjaival, mint mondjuk a magyarul meglehetősen nehezen leírható grappling hookkal, amely legalább annyira hiteles darabja a kornak, mint az örömlányok nélküli London. A Syndicate első és igazából egyetlen nagy kiegészítője erre gyúr rá: örömből ugyan keveset hoz, lányból viszont annál többet, főként félbe és egészbe vágva.

VISSZA LONDONBA

Aki esetleg nem találta volna ki a címből: a Jack the Ripper története arról a Hasfelmetszőről szól, akiről még 100 év távlatából sem tudjuk biztosan, hogy ki volt valójában, és miért mészárolt le páratlan brutalitással és kegyetlenséggel öt embert 1888-ban, London Whitechapel negyedében... ami ugyan a Syndicate egyik kiemelt helyszíne, csak épp az időkeret nem stimmel.

Illetve dehogynem: ahogy a Unity kifejezetten hangulatos kiegészítője, úgy a Syndicate is lapoz jó pár oldalt előre a naptárban – 20 év telt el az asszaszinok és a templomosok konfliktusa óta. Jacob még mindig London utcáit rója, Evie viszont néhány országgal arrébb, Indiában telepedett le, és ott is maradt volna, ha Jacob egy levélben vissza nem hívja. London utcáin ugyanis baj van, a két évtizedes béke vákuumát a bűnelkövetés használta ki, amit Hasfelmetsző Jack megállíthatatlannak látszó gyilkolássorozata koronáz meg.

A testvérpáros tulajdonképpen önként keveredik ebbe bele: a Jackhez személyesen is kötődő Jacob a gyilkos állítólagos áldozataként, Evie pedig aggódó nővérként, aki meg szeretné találni testvérét, és ha már úgyis ott van, akkor Jacket is elteheti láb alól.

COLUMBO NYOMÁBAN

A főszereplőnek választott Evie persze már nem teljesen ugyanaz a hölgy: a húsz év alatt nemcsak méltóságteljesen megöregedett, de Indiában el is tanult egy-két új mutatványt. Ez kizárólagosan a harcrendszert érinti, azt viszont mélyen. Bár Evie továbbra is a nem halálos mozdulatokat kedveli, ezt most már félelemkeltéssel kombinálhatja. Az Arkham-játékoktól kölcsönzött rendszer több fokozaton méri a félelmet: lehet valaki nyugodt, ideges, és szenvedhet halálfélelemtől – ha eléri az utóbbit, fülét-farkát behúzva menekül a helyszínről, és általában a közelben álló társak is így tesznek. Ezt Evie kiválthatja az új, brutális támadási móddal, amikor vagy fél percig ütlegeli a célpontot, illetve a bombafajtával, amely egy adott területen minden ellenfelet (kivéve a Brute-okat) elijeszt. Bár a rendszer működik, abszolút idegen az Assassin's Creed világától és mechanikájától, ordasmód kilóg, és inkább erőltetett nyúlásként, semmint fontos vagy szükséges újításként marad meg.

Pontosan ugyanez mondható el a DLC másik fontos karakteréről, a címadó Jackről, aki ugyan csak pár perc és néhány fejezet erejéig irányítható, de akkor is feleslegesen. Jack ezekben a részekben szimpla mészárost játszik, aki gondolkodás nélkül belezi ki az útjába kerülőket, szemben ugye azzal a figurával, akit a történelemkönyvekből ismerhetünk. Bár idővel igyekeznek megmagyarázni, miért vált ilyenné, ez sem sül el túl jól, különösen mert közben Jacket is beleerőltetik az asszaszin-templomos viszályba, ami végképp hiteltelenné teszi az egészet.

És ez a fő oka annak, hogy a Jack the Ripper miért nem tudta elérni azt, ami egy korábbi kiegészítőnek sem sikerült: mert erőltetett, alapvetően unalmas és teljesen felesleges. Pont, mint az összes Assassin's Creed DLC.