Bizony, bizony kedves olvasók, az Atelier-sorozat idén már a 20. születésnapját ünnepli. Az első része 1997-ben került a piacra, elsőként Japánban, PlayStation konzolra. Sokáig csak a felkelő nap országának játékosai élvezhették ezeket a címeket, de később más régiókban is megjelentek az Atelier-játékok, így egyre több és több ember fedezhette fel a szépségüket. És hogy mi teszi különlegessé a sorozatot? Egyrészt az, hogy mindegyik játék egy lányt állít a középpontba, másrészt pedig az, hogy központi témának a Gust az alkímiát tette meg. A The Alchemist of the Mysterious Book is ugyanezzel nyit: a főszereplője Sophie Neunmuller, a vörös hajú, mindig vidám tini lányka, aki elhunyt nagymamája nyomdokaiba akar lépni, mint alkimista, aki segít az embereknek. Azonban szegény segítség híján újra és újra elhasal, míg egy szép napon a házában felfedez egy könyvet, ami képes lebegni és beszélni. Plachta – ez a könyv neve – megígéri Sophie-nak, hogy tanítja, ő pedig cserébe segít a könyvnek visszaemlékezni saját identitására, mivel az amnéziás…

Egy alkimista csodálatos élete

Az Altelier Sophie játéktere egy helyes, az európai településekre emlékeztető város, Kirchen Bell, és annak tágabb környéke. Sophie a város szélén él egy kis házban, innen indul kalandjaira, alapanyag-gyűjtésre, szörnyirtásra, miközben régi és új ismerősökkel találkozik, akik gyakran a segítségét kérik. Plachta emlékeinek visszahozása hosszadalmas folyamat, így rögtön elárulhatom, hogy az Atelier Sophie-t több tucat órán át lehet nyúzni, mert bizony rengeteg tennivaló akad benne. Elsődleges feladata az alkímia tanulmányozása, receptek kitalálása (ezekből rengeteg van). Sophie ehhez járja a vidéket, alapanyagokat gyűjt, hogy azokból mindenféle érdekes dolgot kotyvasszon az üstjében. Ez a játék egyik legélvezetesebb része: ahogy egyre többféle ásványt, növényt és egyéb dolgot szerez meg, úgy jut egyre több receptötlet az eszébe. Ezekből az alapanyagokból aztán színtézis útján létrehoz egy teljesen új dolgot. A színtézis játék a játékban, és a Tetrisre hasonít a felépítése. Minden alapanyagnak van egy meghatározott mintája, és ezeket kezdetben egy 4x4 négyzetből álló lapon kell úgy elrendezni, hogy azok a lehető legtökéletesebben lefedjék a területet. Ekkor jön létre a perfekt minőségű eredmény, legyen az akár egy gyógyszer, vagy egy tárgy, ami az ellenfelekkel szemben nyújt segítséget. Az a nagyszerű az egészben, hogy teljesen egyedi dolgokat lehet létrehozni, nem lesz két olyan játékos, aki pontosan ugyanazt fogja megalkotni. Miért? Mert minden tárgy elkészítéséhez legalább egy tucat variáció áll rendelkezésre, hiszen ahányféle alapanyagból készül el egy egészséget gyógyító szer vagy bármi más, úgy változik annak hatásfoka.

A szintézis azonban nem csak arra jó, hogy segítse Sophie-t, ugyanis minél többet gyakorolja a lány az alkímiát, annál gyorsabban kapja vissza Plachta az emlékeit. Persze kezdetben lényegtelennek látszó emlékfoszlányok jutnak az eszébe, például az, hogy az alkimisták 500 éven keresztül kézről kézre adták, amíg végül kikötött Sophie nagymamájánál. Plachta önálló személyiséggel rendelkezik, amikor Sophie azt mondja neki, hogy majd mindenféle dolgot leír bele, akkor arra kéri, hogy csak alkímiával kapcsolatos dolgokat jegyezzen le benne, máskor pedig otthagyja a tulajdonosát, mert az olyan dolgot mondott, ami nem tetszett neki. Kapcsolatuk egyébként kifejezetten érdekesen alakul, ahogy Sophie, úgy a városlakók is rácsodálkoznak a különleges tárgyra. Ahogy halad előre a történet, úgy adja meg Plachta (és néha valamelyik városlakó) az újabb nyersanyaglelőhelyek pozícióját.

Az Atelier Sophie egy RPG, ugyanakkor nem adja meg a teljes szabadság érzetét, amit egy ilyen programtól el lehet várni. Minden egyes helyszín egy külön kis terület, a saját begyűjtendő dolgaival, ellenségeivel, de ide nem valós időben, saját lábon lehet eljutni, hanem a térképen kijelölve, hogy Sophie most az áldott erdőbe akar menni. Ilyenkor a kislány a világtérképen lefutja az utat, majd belép a területre, hogy harcoljon, gyűjtögessen, majd egy „ajtón” keresztül elhagyja azt, hogy a következőre menjen. A harc egyébként körökre osztott, Sophie-val barátai is részt vesznek benne. A partiban maximum négy fő lehet, akik időről időre cserélődnek. Egyenként be lehet állítani, hogy ki milyen pozícióban legyen, támadóként vagy védőként, és ha már a műfaj RPG, akkor a különleges varázslatok sem hiányozhatnak. Az Atelier Sophie az a játék, ami elé nyugodtan le lehet ültetni egy 10-11 éves gyermeket is, aki már rendelkezik egy alapfokú angol nyelvtudással. Miért? Mert a harc ebben a programban nem véres, sokkal inkább humoros. Az ellenfelek többsége bohókás: képzeljétek el azt a helyzetet, amikor egy szellem egy boxkesztyűvel jól kupán vág, majd kinyújtja a nyelvét. Nincs vér, csak mosoly. Ha mindenki meghalna a csapatból, az sem baj, mert nem történik más, minthogy Sophie az otthonában felébred, és veszít pár előzőleg begyűjtött alapanyagot. Egyébként elakadni nem igazán lehet, mert az enciklopédia mindig megmondja, hogy mit kell csinálni. Ha a leánynak segítségre van szüksége, meglátogathatja ismerőseit a városban, akiktől vásárolhat pletykákat, elfogadhat küldetéseket, de másképpen is segítségére lehetnek, például egy elem duplikálásával. A Gust alkotása kifejezetten sok szereplőt mutat be, akik többnyire excentrikusak, vidámak, és előbb-utóbb felfedik történeteiket, feltéve, ha eleget beszélget velük Sophie. 

Nem sürget a vekker

Az előző epizódokban még jelen lévő, a fő küldetés teljesítésére meghatározott időlimitet (365 nap) a fejlesztők száműzték. Ez egyszerre jó és rossz. Jó, mert az új játékosok szabadon élvezhetik a kalandot, ugyanakkor azok számára, akik már ismerik a sorozatot, a motiváció csökken, mert ez a döntés a játékmenetet lassítja. Ha Sophie egy alacsonyabb szintű ellenféllel fut össze, akkor csak 1-2 tapasztalati pontot szerez, így a harcok száma megnő, ami előbb-utóbb unalmassá válhat. Az idő azonban folyamatosan telik, emiatt a helyszínek mindig más képet mutatnak, annak ellenére, hogy állandóan ugyanazokat a területeket látogatja meg a leányka.

Szépséges vagyok

Az Atelier Sophie a tipikus anime-karaktereket vonultatja fel. Mindegyiken, még a jelentéktelenebb mellékszereplőkön is látszik, hogy rengeteg munkát fektettek a megrajzolásukba, éppen emiatt öröm rájuk nézni – tekintsetek csak a képekre, és igazat adtok nekem! A hangok is passzolnak a szereplőkhöz, de a fejlesztők elkövették azt a hibát, hogy csak részben szinkronizálták a játékot, emiatt pedig az élmény nem lehet teljes.

Ugyanakkor a Gust alkotása bátran ajánlható mindenkinek, hiszen a sok komolyabb hangvételű kaland közben mindig jól jöhet egy könnyedebb, vidámabb, humorosabb játék. Ezt a kívánalmat pedig az Atelier Sophie tökéletesen kiszolgálja. A hosszú játékidő alatt megfelelő módon adagolja az új játékelemeket, így csak az állandó alapanyaggyűjtés és néha a sok harc/lassú fejlődés csökkentheti a játékélményt. Nem tökéletes, semmi nem lehet az, de amit az áráért ad, az tökéletesen elegendő. Én több óra játék után beleszerettem, és biztos vagyok benne, hogy a következő részt is kipróbálom, ugyanis jön a Mysterious-alsorozat következő része, ami tovább folytatja a kalandot.