Milla és négylábú barátai békésen tengetik mindennapjaikat, azonban egyszer csak kibernetikus halak armadája tűnik fel – név szerint a Dark Tide –, azzal a feltett szándékkal, hogy elfoglalják bolygójukat. A Föld lakossága, köztük Milla is a helyzet reménytelenségével szembesülve végül inkább menekülőre fogja a dolgot, és persze szeretett házikedvenceiket sem hagyják hátra a pácban. A leányzó űrhajóját azonban az utolsó pillanatban végül elfogják a megszálló idegenek, de a fedélzeten lévő szőrős kis barátait még sikerül az utolsó pillanatban kimenekítenie. Kedvencei persze nem törődnek bele gazdájuk sorsába, és egyedi űrjárgányaikba pattantva nekivágnak, hogy kiszabadítsák, és ha már úgyis ott vannak, visszafoglalják otthonukat.

Az ember legjobb barátja

Bár nem tudom, melyik országban számít átlagos – és legális – háziállatnak egy medve (Oroszország?), azonban a bosszúálló állatkák kis csapata, avagy a Team B.ARK tagjai egy méretes mancsos példány (Lucio) mellett egy kutya (Barker), egy macska (Felicity) és nem utolsó sorban egy nyúl (Marv), közülük pedig bárkivel, kedvünk szerint, oszthatjuk az űrbéli áldást. Hőseink hajói nemcsak külsőségekben térnek el, hanem más-más képességekkel is bírnak: Marv egyes lövedékei például automatikusan irányba állnak a legközelebbi ellenfél felé, míg Lucio lövései becsapódáskor egy apróbb robbanást idéznek elő. Emellett, ha türelmesek vagyunk, és szorgosan tisztogatunk, idővel bevethetjük aktuális hősünk szintén egyedi végső csapását is, ami egy rövid ideig alaposan megkönnyíti a képernyő ellenfelektől való megtisztítását. A végső életmentő trükk a tarsolyunkban a kitérés, amit, ha jól időzítünk, az utolsó pillanatban még megmenekülhetünk a vészesen felénk közeledő lövedékek okozta fájdalomtól.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A B.ARK alapvetően egy klasszikus oldalnézetes lövölde, avagy egy shmup, kifejezetten cuki köntösbe bújtatva, amiben nemcsak egyedül, de akár legfeljebb négyen is cikázhatunk a képernyőn, lövedékek végeláthatatlan sorát zúdítva ellenfeleinkre. A pályák felépítése elég egyszerű, és köztes szakaszokkal megtörve, az apróbb egységek armadája mellett, mindegyik három főellenséggel állít szembe minket. Ezek az összecsapások általánosságban egész jópofák, de nem túl izzasztók, bár a nehézségi fokozat feljebb tekerésével azért ezt is lehet egy kicsit fokozni. A pályák az ellenfeleken kívül többek között felszedhető erősítőket és élettöltőket, valamint pályánként egy gyűjthető tárgyat is rejtenek, melyekből utóbbi egy rövid betekintést ad az egyes állatkák előtörténetébe. Tartalom tekintetében azonban a játék összesen csupán hat bolygót, vagyis hat pályát tartogat a játékosoknak, amik némi bénázással együtt is elég hamar kipucolhatók.  

Nyugi, csak ugat, nem harap

A B.ARK egy aranyos kis alkotás, ami igazából egyáltalán nem rossz, viszont aranyos körítésén kívül nem igazán tud semmit felmutatni a műfajon belül és általánosságban sem, plusz tartalom tekintetében is elég soványka. Persze, ha valaki pont egy könnyed és rövid oldalnézetes lövöldét keres a családdal/barátokkal, annak megérhet egy próbát, de egyedül nem igazán éri meg belevágni, mert a társaság hiánya sokat csorbít az élményen.