Most, hogy végre végetért a fűtési szezon, és itt a jó idő, ideje bezárkózni a szobánkba, behúzni a sötétítőt, és elmerülni egy ízig-vérig noir történetben, ami megcsömörlött karaktereivel, csípős és morbid humorával, valamint kemény témákat boncolgató sztorijával, a műfaj hagyományainak megfelelően, két pillanat alatt le tud minket hozni az életről. Avagy lehet, hogy pixeles grafikájával és antropomorf főszereplőivel a Backbone elsőre egy egész aranyos indie címnek tűnik, de a felszín alatt sötét titkok lapulnak…

bb-06.jpg

Kanada sem a régi már

A Backbone története egy disztopikus, antropomorf állatokkal tömött Vancouverbe kalauzol el minket, amit elég alaposan megviseltek a múlt csatározásai. Az épületek omladoznak, az eső folyton esik, az egyes társadalmi osztályok közti különbségek pedig hatalmasok: a majmok felsőbbrendűsége például megkérdőjelezhetetlen, mindenki más úgy boldogul, ahogy éppen tud. Ebben a nem túl biztató városban él főhősünk, a mosómedve magándetektív, Howard Lotor is, aki általában csak piti ügyekkel foglalkozik, piti összegekért, azonban a kampány elején sikerül valami olyasmibe belenyúlnia, ami könnyen az életébe kerülhet…

Talán már a fenti rövid leírásból is érződik, hogy a Backbone sztorija nagy magabiztossággal támaszkodik a noir történetek bejáratott toposzaira, ami egyszerre mondható jó és rossz megoldásnak. Jó, hiszen ennek hála az egész játékot áthatja a zsánerre jellemző piszok erős és piszok borongós hangulat, ugyanakkor rossz is, mert ha valaki olvasott már pár hasonló detektívsztorit, akkor a Backbone csavarjait és fordulatait is elég szépen ki tudja majd találni előre.

És itt érdemes szót ejtenünk arról is, hogy a történet sajnos messze nem lett a legacélosabb. Az eleje még erősen indul, ahogy azonban haladunk előre, a narratív fókusz úgy esik szét egyre jobban, így a meglehetősen rövid kampány végén a sztori nem lezárul, hanem egyszerűen csak abbamarad, elég rendesen hazavágva az egész történetívet. Plusz a fejlesztők egy csomó szálat nem zárnak le rendesen, így pedig hiába a nagyszerű nyitás, a Backbone története végeredményben elég gyengének mondható.

Osonó mosómedvék

Játékmenetét tekintve a Backbone egy tipikus 2D-s kalandjátéknak mondható, ahol oldalnézetben terelgethetjük végig a főhősünket Vancouver lepusztult utcáin. A fejlesztők pedig mindezt megfejelték rengeteg (de tényleg rengeteg) párbeszéddel és pár egyszerűbb, de azért így is kellemes logikai fejtörővel. Nagy kár, hogy utóbbiak szinte teljesen eltűnnek az első pár fejezet után, ezekből ugyanis többet is el tudunk volna viselni.

Ahol viszont kicsit megbicsaklik a fenti recept, az a lopakodás. Jó magándetektívként ugyanis többször be kell majd surrannunk olyan helyekre is, ahol semmi keresnivalónk, ilyenkor pedig az árnyak közt megbújva cselezhetjük ki az őröket. Ezzel önmagában még nem is lenne gond, azonban a 2,5D-sként beállított, de valójában 2D-s pályák miatt néha nehéz megállapítani, hogy fedezékben vagyunk-e vagy sem, így pedig az osonós részek kicsit frusztrálóvá tudnak válni.

Innen csak a jó sztori hiányzik

Mindent összevetve a Backbone tipikusan az a játék, ami előtt ülve valósággal vérzik az ember szíve a sok eltékozolt potenciált látva. Az Eggnut alkotása ugyanis roppant stílusos grafikával, izgalmas háttérvilággal és érdekes, összetett karakterekkel érkezik, azonban mindez hiába, a villámgyorsan ellaposodó történet ugyanis azonnal lábon lövi az egész koncepciót.

Hiszen az ilyen sztoriközpontú címekben pont a csavaros és összetett cselekmény lenne a legfontosabb, az pedig az első pár fejezetet leszámítva sajnos hiányzik a Backbone-ból. Persze, ha valaki szereti a krimit vagy a noir stílusát, érdemes egy pillantást vetnie erre a játékra is, csak nem árt felkészülni, hogy a kampány java semmilyen szempontból nem fog felérni az első fejezet minőségéhez.