Nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki kiadja egy 26 évvel ezelőtti pont & click kalandjáték folytatását, hiszen már azok is felnőttek, akik az eredeti játék megjelenési napján születtek, sőt talán már nekik is vannak gyerekeik. A Revolution Software, az eredeti alkotópárossal az élen, mégis úgy döntött, hogy elkészíti az 1994-es Beneath a Steel Sky folytatását. És milyen jó döntés volt ez!

Az előző rész tartalmából

Az a helyzet, hogy sosem játszottam a Beneath a Steel Sky-jal, mert akkortájt inkább az FPS-ek és az űrhajós szimulátorok mozgattak meg, bár kósza híreket hallottam róla innen-onnan. Szóval a folytatásba tudatlanul vágtam bele, ami nem is baj, hiszen valószínűleg nagyon sokan lesznek így, ráadásul egy folytatás igazi próbája nem az, hogy meggyőzi-e a régi rajongókat, hanem az, hogy képes-e újakat szerezni.

Szerencsére csöppet sem okozott gondot a Beyond a Steel Sky megértésében az, hogy nem ismertem az előző epizódot, hiszen a stílusos és kifejezetten szép kéregényes intro remekül felvázolja, mi történt az előző felvonásban. Jelesül, főhősünket, Robert Fostert, az ausztráliai pusztában (a játékban ezt The Gapnek hívják) nevelte fel egy törzs, miután helikopterbalesetet szenvedett. Született tehetsége van a szereléshez, úgyhogy épített magának egy barátot, Joey-t.

Aztán egy szép nap a közeli high-tech városból, Union City-ből biztonsági emberek érkeztek, lemészárolták a törzs tagjait, Fostert pedig elrabolták. Rob azonban iszonyú szerencsétlen, ha helikopterekről van szó, merthogy Union City-ben a második gép is lezuhant vele. A balesetet ő még rendben átvészeli, de Joey megsérül, szóval zsebében barátja alaplapjával, nekivág a városnak, hogy kiderítse, miért vitték oda.

Hamar kiderült, hogy Union City-t a helyi szuperszámítógép, LINC irányítja, aki egybeolvadt Foster vérszerinti apjával. Ám mivel ez az ember már öreg volt és az agyára ment a mechanikus lét, LINC ki akarta cserélni egy biológiai leszármazottal, azaz Robbal. Ő viszont nem állt kötélnek, sőt Joey segítségével legyőzte LINC-et, majd a várost rá is bízta, és visszatért a pusztába.

Vissza a városba

Foster immár tíz éve él békében a Gap kietlen vidékén, amikor a történelem megismétli önmagát. Legjobb barátja fiát egy lépegető jármű és néhány android elrabolja. Foster – mint az egyetlen, aki ért az ilyen mechanikus cuccokhoz – magára vállalja, hogy visszahozza a kölyköt. Mily meglepő, a lábas gépjószág nyomai Union City-be vezetnek, aminek Foster örül, hiszen a pajtija ott a góré.

Legalábbis azt hiszi, mert miután sikerül bejutnia a városba, rá kell jönnie, hogy Joy eltűnt, helyét pedig a Tanács vette át, ami az úgynevezett Qdos pontok segedelmével egy boldog-boldog-boldog társadalmat épített ki. Union City-ben mindenki émelyítően boldog, legalábbis a felszínen, mert aztán kiderül, hogy a cukormáz alatt a sütit már kukacok rágják.

Klasszikus móka

A Beyond a Steel Sky nem fogja megváltani a világot, de elég komoly összeget mernék tenni arra, hogy a Revolution Software-nek nem is ez volt a célja. A Broken Sword kreátora, Charles Cecil és a Watchmen-képregények mögött álló művész, Dave Gibbons, valószínűleg sokkal inkább egy sok szempontból klasszikus kalandjátékot akart összerakni, ami méltó folytatása lehet a nagy elődnek. És amit vállaltak, azt maradéktalanul teljesítették.

Ugyan a Beyond a Steel Sky nem pont & click stílusú játék, az alapokat itt is a pályák padlótól a plafonig történő felfedezése, a karakterek alapos kikérdezése, és a tárgyhasználattal kombinált rejtvényfejtés adja. Mindezt megfűszerezték egy kis hekkerkedéssel.

Ez afféle minijáték, a lényege, hogy egy kütyüvel képesek vagyunk átopciózni Union City automatáit, ajtóit, kameráit – szóval lényegében minden komputerizált dolgot. Ez a mechanika elég sok puzzle-nek a legalapvetőbb eleme, s bár nem fog megizzasztani minket, ahogy haladunk előre, a hekkelés egyre összetettebb munkává válik. Például egy idő után több kütyü programjából kell összeollóznunk a nekünk szükséges feladat végrehajtását, vagy éppen össze kell hangolnunk több eszközt, hogy sorban végrehajtsák azt a feladatot, aminek a végén, teszem azt, elfoghatunk egy morgó robotot.

Látványos, hangulatos, humoros

A játék grafikailag a képregényes vonal felé húz, s eléggé hasonlít a Borderlands képi világára. Még az átvezető videók is képregényként lettek megalkotva, ami sajátságos hangulatot biztosít a Beyond a Steel Sky-nak. S ez a hangulat nagyon kellemes. Bár cyberpunk stílusú játékról van szó, emberrablás ide, háttérben megbújó sötét titkok oda, a hangulat végig könnyed és mókás. A színek még a legnyomorultabb környezetben is élénkek, szóval az ember egy percig sem érzi nyomottnak magát a játéktól.

A humor is a helyén van, főleg a különböző robotnevek ötletesek. Külön megdicsérném Union City kidolgozottságát. A népszerűséget, ennél fogva a társadalomban betöltött pozíciót befolyásoló Qdos-rendszertől a város felépítéséig mindent aprólékosan kidolgoztak, ami meglepő egy ilyen kis léptékű produktumtól. Úgy értem, ilyesmit a Cyberpunk 2077-től várunk el.

Persze azért itt sem minden tökéletes. A legnagyobb probléma, hogy a játék túlságosan bugos. Sokszor megesik, hogy a párbeszédek alatt beszambázik egy járókelő a képbe, és jól járunk, ha van olyan kedves, hogy szimplán átgyalogol a karaktereken. Rosszabb esetben felteleportál a vállukra, vagy tornádót játszik. Emellett a program hajlamos az összeomlásra, és olyan is megesett, hogy vissza kellett töltenem egy korábbi állást, mert nem tudtam interakcióba lépni azzal a kütyüvel, ami a továbbjutást szavatolta. Ezek a hibák ráadásul a játék második felében szaporodnak el, mintha a fejlesztők ott már kapkodtak volna. Szerencsére folyamatosan dolgoznak a javításon, és épp tegnap érkezett egy méretesebb patch.

Apró, bár szinte konstans bosszúságot okozott még az, hogy Foster képtelen ugrani. Bár más kalandjátékokban ez talán fel sem tűnik, itt sajnos igen. Ugyanis a készítők kellemetlenül sok „átléphetetlen” akadályt gördítettek hősünk elé, így ugyanúgy meg kell kerülnünk egy hullát, mint egy földön hagyott csavarhúzót.

A fenti bosszúságon és technikai problémákon túl viszont nem panaszkodhatunk a Beyond a Steel Sky-ra. De még a hibákkal együtt is bátran merem ajánlani azoknak, akik szerették az első részt vagy egy könnyed, szórakoztató kalandjátékra vágynak.