Vegyél egy nagy kanalat, meríts egy nagyot a nyolcvanas évek meghatározó játékából, a Ghosts'n Goblinsból, a könyörtelen nehézségi szintje mellé tolj be a fair play-vel szöges ellentétben lévő elemeket, és az egészet locsold le a Grasshopper Manufacture földöntúli, felfoghatatlanul szürreális stílusával. Ha ez a nem éppen szokványos recept egyáltalán nem riasztott el, sőt, örömmel vetnéd bele magad a végeredménybe, akkor is jobb, ha óvatosan közelítesz a Black Knight Swordhöz, mert csak a felszínen jó annyira, mint amire a leírtak alapján gondolnál.
TIM BURTONNEK, SZERETETTEL
A tévhitek eloszlatása végett már jobb az elején tisztázni, hogy ez nem a magyar Digital Reality fejlesztése, csupán a cég kiadói részlege bábáskodott felette, de a tényleges munkálatok Japánban zajlottak, több kisebb-nagyobb stúdió közreműködésével. Ez az együttműködés meg is látszik a végterméken, a Black Knight Sword ugyanis nem egy összeszedett játék: elemei hajlamosak itt-ott kilógni, és a program legnagyobb hibája, hogy az egyes funkciók képtelenek gördülékenyen együttműködni. Kár, mert a csomagolásával nem lenne semmi probléma, a szürrealizmust a Grasshopper továbbra is felsőfokon, PhD szinten végzi. Mint mindig, most is bárhol, bármi feltűnhet: árvízzel küzdő csatornában macskafarokból felépített emelvény, impresszionista festményeket idéző háttér előtt meglovagolható és vadászgépként használható megacsirke, vastag, szögekkel kivert fémpáncélt maga előtt toló, önműködő kerekesszék, gázmaszkos póklény. Példaként kizárólag a Monty Python egyszemélyes amerikai kontingensének, Terry Gilliamnek hasonlóan elmebeteg rajzfilmbetétjei hozhatók fel, de ez megint egy olyan hasonlat, amit kevesek fognak érteni.
KIREKESZTVE?
Ez persze adja magát, a Black Knight Sword ugyanis kifejezetten az idősebb gamer-korosztálynak szól. Egy ízig-vérig régimódi platformjátékról beszélünk, méghozzá a 8- és 16-bites programok stílusában. Mit jelent ez? Hosszabb, 25-40 perces pályákat, méterenként lerakott halálos csapdákat, egy adott mintázat szerint haladó ellenfeleket, pályavégi főellenfeleket. A stílus felett egyáltalán nem szállt el az idő, elég csak az ugyanezen elvek mentén haladó, a világsikert szinte napok alatt megkaparintó Super Meat Boyra gondolni.
A BKS mégsem működik, ennek pedig több oka is van. Az egyik legkritikusabb hiányossága pont az irányítás terén keresendő, amely egyáltalán nem annyira precíz, feszes, mint amit a játékmenet megkövetelne. Néha lassan reagál, csupán három irányt ismer, ez pedig ezernyi bosszús percet okoz a nem éppen jól kidolgozott háttérmechanikának hála. Életből ugyanis alapesetben csak három van, ha pedig mind elfogy, az egész szintet elölről lehet kezdeni, amely még valamennyire lenyelhető, de csak addig, míg ki nem derül, hogy ezzel az összes megvásárolt fejlesztés is eltűnik. Azok nélkül pedig már normál fokozaton is szinte lehetetlen boldogulni, az ellenfelek és a pályákat tarkító csapdák sokat sebeznek, a hiányos checkpoint-rendszer pedig képtelen ezt kiegyensúlyozni vagy jól támogatni.
Nem működik jól a harcrendszer sem, egyrészt az említett háromirányos korlát, másrészt a gyengén megtervezett főellenfelek miatt. A karaktermodellek kreatívak, de a kinézetük megalkotásánál el is fogytak az ötletek, hiszen bántóan sokszor kell velük megvívni. Pályából ugyan csak öt darab van, de már az első szintet lezáró páncélos lovag is feltűnik még vagy négyszer, és ez elmondható az összes többi nagyobb lényről is.
FAIR PLAY
A sok kis béka pedig azért nem nyelhető le, mert a kihívás nem a fair play jegyében lett belőve. Sokszor nem azért halsz meg, mert valamit rosszul csináltál, hanem mert túlságosan rugalmatlanok a szabályok. Az újrakezdés kényszere, a hektikusan működő, az árakat szinte folyamatosan változtató boltrendszer, az újrafelhasznált ellenfelek, a szürrealizmust túlzásba vivő, száz százalékosan érthetetlen történet és az értelmetlen lezárás nem éppen az a keverék, amiért megérné 10 eurót a kasszáknál hagyni, még úgy sem, hogy ennek a pénznek egy jelentős része magyar pénztárcába, a másik pedig egy zseniális japán csapat kasszájába vándorolna. A Black Knight Sword újabb bizonyíték arra, hogy a furcsaság nem feltétlenül jelent minőséget is.
