Az oldalnézetes platformjátékok nagyon régóta jelen vannak az iparban, és ennyi év után is szakadatlanul jönnek az újabb és újabb próbálkozások. Az alkotások közül persze sok felejthető, csak azok tudnak kitűnni a népes tömegből, amelyek a megszokotthoz képest valami újat, vagy legalább ritkábban látottat tudnak felmutatni – a Blackhole például azzal igyekszik megfogni a játékosok tömegeit, hogy kemény kihívást állít eléjük. A cseh FiolaSoft Studio játéka kifejezetten azoknak szól, akik már unják, ha egy program a kezüknél fogva vezeti végig őket, itt ugyanis nincs kegyelem, minden eredményért meg kell dolgozni, de a sikerélmény így sokszorosa is annak, amit máshol kapnánk; igazi extázis tökéletesre teljesíteni egy-egy pályát.
AHOL EMBER MÉG NEM JÁRT
A Blackhole története szerint az otthonunkat, vagyis a jó öreg a Földet valamilyen oknál fogva az univerzum összes fekete lyuka veszélyezteti, és hacsak nem pusztítjuk el mindegyiket, búcsút inthetünk a kollektív irhánknak. Az emberiség bátor csapatokat küld hát szerte a galaxisba, hogy megszüntessék a fenyegetést, mi pedig egy ilyen alakulat zöldfülű tagjaként csöppenünk az események közepébe, mégpedig az utolsó küldetésen, amikor is egy katasztrófa történik. A hajó véletlenül túlságosan közel kerül a kiszemelt fekete lyukhoz, ami normál körülmények mellett egyet jelentene a biztos halállal, azonban csodával határos módon a jármű átjut az eseményhorizonton, és egy idegen helyen fúródik a földbe. A legénység szétszóródott, a hajó használhatatlan, de még menthető, az egyetlen remény pedig a szerencsétlen újonc, akire az a feladat hárul, hogy a mesterséges intelligencia segítségével megmentse bajtársait és megfoltozza a bárkát.
A játék története és tálalása is egy színes, vasárnap reggeli rajzfilm hangulatát idézi, gyerekes szereplőkkel és hasonlóan butus, viccesnek szánt sztorival, a külső azonban ne tévesszen meg senkit, a felszín alatt egy kemény játék rejlik. A Blackhole reklámanyaga nem hazudik, ez tényleg egy hardcore platformer, amiben pontos ugrásokkal, kiváló időzítéssel és sok türelemmel lehet csak előrébb jutni. A hat fejezetre bontott történetben több mint hatvan pálya vár minket, amelyeket gyilkos növények, halálos kőolvadék, lézerek, pengék és egyebek szegélyeznek, mindennek tetejébe pedig – mivel egy fekete lyuk kellős közepén vagyunk – minden sarkon gravitációs anomáliák vannak, amelyeket érintve fordul egyet az egész világ, a plafonból vagy a falakból járható padlót varázsolva hősünknek. A fő feladatunk, hogy az adott pálya helyes orientációját megtalálva megszerezzük a hajó javításához és egyúttal a továbbjutáshoz szükséges gömböket, amiből minimum egyet mindenképpen be kell zsákolni (és visszavinni a kezdőpontra), de mindenhol ennél több, kettő, három vagy akár hat csodaherkentyű nyomába is eredhetünk, ami persze azzal jár, hogy sokkal nehezebb a szekció kipipálása.
KÜLDETÉS TELJESÍTVE
A Blackhole nem azoknak való, akik egy könnyed, délutáni kikapcsolódásra vágynak, amivel hátradőlhetnek kipihenni egy hosszú hetet. Ha nekiállsz, garantált a rengeteg káromkodás, az idegesség, és az az egyre növekvő érzés, hogy rohadjanak meg azok a hülye űrhajósok azon az istenverte égitesten, ám ha kitartasz, megérdemelt, felemelő sikerélményben lesz részed. A játék tisztességes kihívást nyújt, a nehézség sima, bár elég meredek ívet leírva növekszik, a kezelés pedig precíz, tökéletesen kézre áll, így minden csak a játékos ügyességén múlik. Az összképet csak a béna történet, a még rosszabb karakterek és az átlagos grafika rontja, de szerencsére ezek teljesen mellékesek, a lényeg, azaz a játékmenet és a pályatervezés profi munka.
