A Boundless az a játék, amiről nagyon nehéz olyan véleményt írni, ami nemcsak átadja a hangulatot és a  lényeget, de segít eldönteni azt is, hogy az olvasó személyes ízlésének megfelel-e annyira, hogy érdemes legyen beruházni rá. Ennek három oka is van.

Az első, hogy a Boundless egyáltalán nem új játék, sőt több ezer gamer számolatlan órát töltött már el a béta verziókkal. 2014 novemberében jelent meg ugyanis első inkarnációja a Steam Greenlight projektek közt (akkoriban még Oort Online néven futott). Saját közösségi tudástára és veterán rajongótábora van, tagjai pedig akkor is sokkal behatóbban ismernék nálam ezt a világot, ha heteket töltenék el benne alvás nélkül. A második ok, hogy élete eddigi négy éve alatt a Boundless óriási változásokon esett át, a közel kétszáz update minden aspektusát megváltoztatta, és a fejlesztői bejelentéseket elnézve még korántsem nyerte el végső formáját. Bár jó dolog, hogy nagy lelkesedéssel folyamatosan dolgoznak rajta, s minden frissítéssel jobbá és gazdagabbá teszik a világot, de emiatt lehetetlen megjósolni, pontosan milyen lesz majd a játék pár hónap vagy akár hét múlva.

A harmadik, hogy a világot itt sokkal erőteljesebben alakítják maguk a játékosok, mint egy átlagos MMO esetében. Nincsenek előre felépített struktúrák, NPC-k vagy árusok, mindent a játékosok alkotnak és üzemeltetnek. Ráadásul nincs lehetőség saját szerverre vagy single player kampányba menekülni a többiek elől. Hogy milyen élményeid lesznek a játékkal, azt jelentősen meghatározza a többi gamer, a közösség, amibe belefolysz, és hogy fizikailag hol kötsz ki a Boundless világán belül.

A végtelenbe és tovább

A Boundlesst úgy képzeld el, mint a Minecraft és a No Man’s Sky szerelemgyerekét, ami mindkét ősének legjobb tulajdonságait örökölte meg, hibáikat pedig sikeresen elkerülte. Az univerzum tágas és gyakorlatilag végtelen számú, procedurálisan generált bolygót látogathatsz meg benne, melyeket az engine úgy generál, hogy jó eséllyel sosem fogsz két hasonlóra találni. Mivel ez a világ voxel-alapú, vagyis teljes egészében kockákból áll, így környezeteddel szabadon léphetsz interakcióba, pusztíthatod, csiszolhatod, építheted a világot úgy, ahogyan csak szeretnéd. Ebből a szempontból a Minecraft-veteránok előnyben érezhetik magukat, ugyanis a nyersanyagok beszerzése és az építkezés a már jól ismert formátumot követi: gyepálj szét néhány követ és fát, építs belőlük egy jobb fejszét, amivel még hatékonyabban tudsz sokkal strapabíróbb anyagokat szétütni, aztán csinálj azokból is eszközöket..., és így tovább. Elsőként valamiféle házat kell építened magadnak, ahol tárolhatod meglévő holmijaidat, elbújhatsz minden ellenséges vad elől, és ahova biztonságban visszatérhetsz, mikor belogolsz a játékba. Ám házad szerepe a Boundlessben itt még nem ér véget, ugyanis az otthonodul szolgáló bolygót előbb-utóbb más játékosok is felfedezik majd, és jó eséllyel ők is le szeretnének telepedni. Ahhoz, hogy saját kis földbirtokodat mások ne tudják feltúrni (és mondjuk gótikus kúriát építeni arra a kertre, ahol te addig csirkéket tartottál), tulajdonodnak kell nyilvánítanod a területet.

Szerencsére ez egyszerű, csak egy beacont (jelzőfény) kell leraknod, ami egy 8x8x8-as méretű szektorban megakadályoz mindenki mást, hogy manipulálja a benne levő kockákat. Ha akarsz, barátaidnak és guildtársaidnak adhatsz állandó jogokat, de vigyáznod kell, ki ne fogyjon a beacon üzemanyaga – ha ugyanis nem táplálod rendszeresen botokkal és levelekkel, kialszik a láng, és elveszted egyeduralmadat a környéken, ráadásul nem tudsz ugyanoda visszateleportálni.

Eleinte a világban lefoglalt kis szeleted maximum sátortábornak számít, ám ha sikerül benne elég sok presztízspontot gyűjtened azzal, hogy szépen kiépíted, automatikusan Settlement (település) státuszba lép. Ha a bolygó ugyanezen részén elég sokan, egymáshoz közel állítanak fel településeket, azok összekapcsolódhatnak, s így városméretű közösségeket lehet összehozni. Ezen szupertelepülések közül pedig mindig az lesz az adott bolygó fővárosa, amelyiknek épp a legtöbb presztízse van – vagyis az erőviszonyok folyamatosan változnak.

Játék határok nélkül

Ha meguntad aktuális bolygód színeit, időjárását és őslakos állatait, semmi gond! Ideje másik után nézni, hisz ebben az univerzumban nincs két egyforma hely. Az utazás portálokon át történik, és ha rálelsz egy ízlésednek megfelelő világra, ott ugyanúgy birtokba vehetsz egy földszeletet, ahol felépíted saját kis faludat. Hogy ezután mit kezdesz magaddal a Boundless világában, az csak rajtad áll. Ha kedvenc elfoglaltságod szuper realisztikus Margit hidat építeni a virtuális világban, akkor csak az eszközeidet kell felfejlesztened annyira, hogy precízen tudj kockákat csiszolni, illetve fel kell kutatnod a projektnek megfelelő alapanyagokat az építkezéshez. Akárcsak a Minecraft világában, itt bármit megvalósíthatsz.

Ha kereskedéssel foglalkoznál, csak utazd körbe a bolygókat, keress egy lelőhelyet, ahol valamiféle ritka és drágán eladható nyersanyag található meg, majd beaconökkel védd le a területet. Ezek után már csak serényen bányásznod kell, és végül nyitni egy boltot, ahol a többi játékos felvásárolhatja készleteidet. De ha ritka holmikat és állatokat akarsz gyűjteni, vagy harcossá képezni magad, azt is megteheted, és bár választhatod a magányos játékot, a Boundless minden esélyt megad, hogy képességeidet megoszd másokkal. Lehetőséged van guildekhez csatlakozni, kereskedni, vagy eladni bármit, amiért a játékosok hajlandóak fizetni (az itteni valuta neve cubit). Amint kitaláltad, mire fogod specializálni a karaktered, ideje összegyűjtött XP pontjaidat skillekbe invesztálni – szerencsére a Boundless könnyen átlátható, önmagáért beszélő képességfája megkönnyíti a dolgodat, és a tutorial szintén egész alaposan bemutat mindent, ami a játékmechanikával kapcsolatos.

Világról világra

Egy kifejezetten egyedi tulajdonsága a Boundlessnek, hogy minden egyes játékos, a világ bármely pontjáról, az összes platformról egyetlen közös világon tevékenykedik. Igen, a PC- és PlayStation-tulajok vállvetve harcolnak és építkeznek! Bár régiónként léteznek dedikált szerverek (az USA, Európa és Ausztrália szerverei külön csoportokban vannak), ám az átjárás ezen világok közt nemcsak egyszerű, de javasolt is, ugyanis minden szervernek vannak csak ott megtalálható erőforrásai, amikért érdemes ellátogatni. Szerencsére ezek az utazások minden átmenet nélkül történnek, a Boundless csapata büszke rá, hogy a játék nem ismeri a töltőképernyő fogalmát – és valóban, ha átnézel egy portálon, a másik világot valós időben láthatod benne, átlépve rajta pedig rögtön ott találod magad.

A másik örömhír, hogy a Boundlessért csak egyszer kell fizetned, ami után nincsen havi előfizetési díj. Bár a játékban vannak opcionálisan megvehető extrák, amikkel jellemzően gyorsíthatod fejlődésedet, vagy plusz cubitokat szerezhetsz magadnak, sosem szükséges valódi pénzt kicsengetned: türelemmel és grindolással mindent ugyanúgy megkaphatsz, még ha nem is olyan gyorsan.

Belekötni a játékba azért nehéz, mert bármilyen problémád merül fel, a Wonderstruck fejlesztői a Steam fórumban azonnal válaszolnak, és megoldást keresnek rá. És persze mert annyira sokféle utat választhatsz benne, hogy nem lesz két egyforma játékélmény. Ha szeretted a Minecraft kockavilágát, de mindig is úgy gondoltad, hogy minimum a Föld lakosságának negyedével szeretnéd együtt játszani, akkor a Boundless neked való. Ha a No Man’s Sky megragadta a fantáziád, de szívesen hagytál volna random struktúrákat és bányászás után maradt lyukakat magad után, amerre csak jársz, akkor szintén ajánlom ezt a játékot.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!