Bakker! Nem gondoltam volna, hogy valaha egy új Bubsy-játék kritikájával fogok foglalatoskodni, de megtörtént a „csoda”. A 16-bites konzolos korszak hiúzféle hőse visszatért, és egy szokatlan szövetségből született az új epizód. Bár a játék maga a hamvaiból kikecmergő Accolade kiadói hátterével érkezett, a fejlesztést az a Choice Provisions csinálta, akiknek az univerzális elismeréseket bezsebelő Bit.Trip-játékokat is köszönhetjük.

BIT.TRIP BUBSY

Ha pedig Bit.Trip, akkor Videó Kapitány és a szaladgálós játékmenet. Az eredeti Bubsy kötetlen ugrabugráját a készítők ezúttal a Bit.Trip Runner balról jobbra haladós, mobiljátékok esetében is ismerős „runner” jellegű játékmenetre cserélték. Karakterünk adott tempóban halad, közben pedig ellenfelek, akadályok és bónuszok garmadája között kell lavíroznunk, hogy eljussunk a pálya végére. A Bubsy játékmenete nem olyan precízen ritmikus, mint pl. a Bit.Trip-játékoké volt, de itt is van egyfajta üteme annak, amit csinálunk, ráadásul a három karakter máshogy is viszonyul egymáshoz. Mondhatni, hiába játsszuk ugyanazt a pályát, mindhárom főhősünkkel más-más terepleosztáson kell majd végigugrálnunk.

Bubsy ugrani, levegőben előretörni és siklani képes – akár a régi játékaiban. Virgil, a patkány duplát ugrik, csúszik, és nagyjából ennyi az összes érdeme. Woolie, az űrlény, szerintem a játék legkirályabb hozadéka a fejlesztők előéletét ismerve. A korábban még ősellenségként tetszelgő UFO lény magával hozza a csészealját is; vele shmup jellegű lövöldözésbe kezdhetünk, és repkedő bónuszokat zsebelhetünk be. A pályákon végig érni eleinte nem akkora kunszt, aztán később alaposan fokozódik a kihívás. A tökéletes végigvitelhez azonban mindent össze kell gyűjteni, ez pedig legalább olyan embert próbáló feladat, mint a nintendós Donkey Kong Country pályáin rekordidő alatt átsuhanni. Ahogy gyűjtögetjük a fonalgombolyagokat és egyéb csillogó cuccmákokat, a bónusz-szorzónk nő, ha ezt hatszorosra fokozzuk, akkor a pontok csak úgy ömlenek majd. Ezzel a Bubsy behozza a leaderboard táblák szerepét is – hangsúlyozva a játék árkádos jellegét. Ha a pályákon összeszedjük a három armadilló-érmét, akkor Arnolddal bónusz pályára nevezhetünk be, ami a legendás Sonic 2 csőpályáit juttatta az eszembe. Ahogy a karakterekkel célba érünk, érme üti a tappancsukat, az érmék számának növekedésével aztán megnyílnak a soron következő pályák. A felszedett bónuszokat pedig kosztümökre költhetjük a boltban.

Problémás macskaféle

Bár a játék egészen feszes, az irányítás nem mindenhol tökéletes, ráadásul Virgil karakterének mozgásstílusa sem volt éppen kedvemre való. A nehézség növekedése teljesen jól van belőve, kár, hogy mire az adott világ végére érünk, addigra az akadálymintákra vastagon ráununk. Ezt az érzésünket pedig a játék vizuálisan és zeneileg is erősíti a repetitív megoldásokkal. Mondjuk ki kerek-perec: egyszerű és olcsó játék érzetét kelti a Bubsy, amivel viszont szöges ellentétben áll a kicsit erős árcédula. Az is kérdéses, hogy kinek szól? A Bit.Trip-rajongóknak gyerekes lehet a dumás rajzfilmhős-társaság, a Bubsy-fanok pedig lehet, inkább a régi stílus mellett maradtak volna.

Nem gondoltam volna, hogy az időközben mémmé avanzsált Bubsy új játékával nyomulhatok majd még valaha. Sajnos ez a nyomulás a fentiek tükrében csak egy korrekt, ám kissé fakó játékélménnyel tudott megajándékozni. A régi epizódok minőségi tényezőjét ismerve persze nem túlzás állítani: a Bubsy Paws on Fire-rel megszületett a sorozat legjobb játéka. De hogy ez általánosan mit is takar? Tessék csak megnézni az értékelőben látható számokat…