Aki régebben követi a God of War-játékok életútját, az biztosan belefutott legalább egyszer abba a pletykába, miszerint 2D-s metroidvania felvonás készülhet, amely ráadásul előzménytörténetként fog szolgálni két fővonalbeli epizód között. Ez sokáig tényleg csak pletykaként keringett az interneten, azonban a legutóbbi State of Play során a Sony leleplezte a Sons of Sparta alcímmel ellátott, vadonatúj God of War-játékot – és az internet máris kiakadt. Valahogy a többség nem ezt várta. Jobban örültek volna a sanszosan immár az ókori Egyiptomba kalauzoló felvonásnak, vagy esetleg egy DLC-nek a God of War: Ragnarökhöz, azonban ehelyett egy 2D-s, rajzolt grafikával rendelkező metroidvania lett bedobva eléjük. Jogos tehát a felháborodás? Egyáltalán nem! A Sons of Sparta ugyanúgy God of War-játék, ahogy a szintén oldalnézetes – 2007-ben megjelent – God of War: Betrayal volt, csak épp a mai divatnak megfelelően metroidvania köntösben. Aki túl tud lendülni azon, hogy nem a megszokott hack & slash műfajban kell tevékenykednie, és sokkal jobban érdekli egy játék története, mint megvalósítása, az bőven megtalálhatja a számításait ebben a spinoffban.
Mielőtt szétcsaptunk az istenek között
Már csak azért is, mert Kratos előzménytörténetét ismerhetjük meg. Ebből részleteket kaptunk már korábban, de például a testvérével (Deimos) közös kapcsolatában eddig csak a God of War: Ghost of Sparta mélyedt el jobban. A Spártában töltött évekre soha korábban nem épült egy teljes, önálló játék és pontosan ezt készítette el most a Mega Cat Studios csapata. Ebben a részben Kratos mindössze 13 éves, míg Deimos csupán 11. Spárta kőkemény, ugyanakkor a rend szempontjából rendkívül fontos szabályai szerint élnek, természetesen az agogé (spártai gyermeknevelési és oktatási módszer) szolgálatában. Lakónia egy részét kapjuk meg bejárható területként, amihez természetesen Spárta is hozzátartozik, ahová vissza-vissza kell térnünk. Ami jópofa, hogy a történetet az eredeti Kratos, azaz a legendás TC Carson meséli a lányának, tehát ebben a részben nem Christopher Judge lett Spárta szellemének szinkronhangja – ez a régi rajongók felé egyfajta kikacsintás inkább. Szóval Kratos és testvére kisebb-nagyobb feladatokat végeznek el Spárta környékén, míg nem elkezdenek vizsgálódni egy eltűnt bajtársuk után, aki valamiért nem tért haza. Kalandjaik során egyre veszélyesebb titkokat fedeznek fel, és természetesen válogatott ellenfelek is útjukat állják, csak hogy legyen kiket megszurkálni lándzsával.
A játékmenet az egyetlen dolog, amit szokni kell. Megannyi 3D-s epizód után a Sons of Sparta egy teljes mértékben 2D-s játék lett, kicsit hasonló, mint a The Rogue Prince of Persia volt. Valóban szokatlan elsőre, de ettől függetlenül megvannak a maga értékei. Például maga a játéktér úgy lett felépítve, hogy folyamatosan ösztönözzön a felfedezésre, és ahogy egyre újabb képességekre teszünk szert, úgy lehet visszatérni korábbi helyekre, hogy utakat nyissunk meg vagy kincsek után kutassunk. Ez tipikusan az újabb (tehát a modern-érához tartozó) két God of War sajátossága, ahol a backtracking szórakoztató módon volt képes kitolni a játékidőt. Persze a Sons of Sparta nemcsak ezt vette át: itt van például a craftolási rendszer is, ami egy az egyben ugyanaz, mint a 2018-as rebootban vagy a Ragnarökben volt. A többi viszont már mindenkinek ismerős lehet. Többféle ládát nyitogathatunk, színes orbokat és spéci tárgyakat szerezhetünk, a harcok közben pedig ha elég ügyesek vagyunk, a háromszög megnyomásával ki is végezhetjük az ellenfeleket. Be lehet térni épületekbe, akadnak mellékes tevékenységek, kihívások és persze rengeteg gyűjthető cucc. Teljes értékű God of War-játékként működik tehát a Sons of Sparta, csak épp pixel-art környezetben.
Ez a váltás olyasmi, mint a Prince of Persia: The Lost Crown esetében volt, de amíg azt a játékot 10/10-es élményként éltem meg, addig itt végig hiányzott valami. A sztori érdekes, a játékmenet kellően le tudja kötni az embert, ha hajlandó kilépni a komfortzónájából, de a Sons of Sparta nem igazán tud kiemelkedni az átlagos metroidvaniák közül. Ez persze nem azt jelenti, hogy rossz játék lenne, csak épp nem olyasmi, amire év végén is emlékezni fogunk. Pedig akadnak igencsak erős oldalai: a zene például fantasztikus – Bear McCreary nem tud hibázni. Egy az egyben hozza a régi God of War-trilógia hangulatát, helyenként konkrétan megidézve azok legszebb pillanatait, és a szinkron is abszolút rendben van. Nem egy Clair Obscur: Expedition 33, de mindenki hozta a kötelezőt.
Az irányítás könnyen elsajátítható, a térkép jól kezelhető és átlátható, az egészet pedig megkoronázza, hogy idehaza teljes magyar feliratozást és kezelőfelületet kapott ez a játék, amit tényleg nem vártam volna. A Sony esetében továbbra is hatalmas érdem, hogy gondol kis hazánkra legalább az exkluzív címek esetében, így a LEGO Horizon Adventures után itt is lehet magyar felirattal élvezni a kalandokat. Viszont azért akadnak itt negatívumok is. Bugokba nem igazán futottam bele, azonban néhol olyan FPS-droppokat generált a játék, hogy alig hittem a szememnek! Ez már abszolút szubjektív, de a harcokat is eluntam egy idő után, mert messze nem annyira élvezetesek, mint mondjuk a Ragnarökben voltak. A parry nehézkesebb és néha csak a vak szerencsén múlik, hogy beadja-e, ami a mérgező ellenfeleknél egyenesen idegesítő. Ezt leszámítva a Sons of Sparta egyáltalán nem érdemli meg azt a sok savat, amit innen-onnan kap.
Senki sem kérte, de mégis betalált
Ez egy korrekt metroidvania lett, ami előzménytörténetként is nagyszerűen működik. Kratos fiatalabb éveibe eddig még nem igazán nyerhettünk mélyebb betekintést, abba meg pláne nem, hogy testvérével miféle kalandokba keveredtek azelőtt, hogy főszereplőnk Spárta szellemévé vált volna. Amibe még bele tudnék kötni, az a játék árazása. A God of War: Sons of Sparta alapverziója is 11 290 Ft-ba kerül a PlayStation Store-ban, ami azért valahol megkérdőjelezhető. Még ha a játékidőt jelentősen ki is lehet tolni azzal, hogy az ember megpróbál MINDENT összeszedni és az összes mellékes feladatot megcsinálni (ami nem egyszerű, mert néha egyáltalán nem jelzi a térkép, hogy mit kellene csinálni és hol), akkor is húzósnak tartom ezt az árcédulát egy 2D-s metroidvaniáért. Ettől függetlenül egy masszívabb leárazás alkalmával nem is lenne kérdés, hogy azonnal bedobjam a kosárba, hiszen mégiscsak egy God of War-játékról van szó!
Senkinek ne vegye el a kedvét a sok lehúzó kritika, amit az interneten olvas! Távolról sem lett rossz játék a God of War: Sons of Sparta, csupán más (nagyon más), mint amit az emberek többsége egy God of War-tól elsőre vár. Aki szeretne jobban belemerülni a széria háttértörténetébe, annak mindenképpen ajánlom! Abszolút jól illeszkedik a többihez, és bár grandiózusságában elmarad tőlük, a személyesebb hangvétel jól áll neki. Hiszen Kratos sem volt mindig a legyőzhetetlen, a háború istene, a minotauruszokat szétmarcangoló vadállat. Egykor halandó ember volt, és éppen ezt a korszakát mutatja be a Sons of Sparta, ami ha mondjuk képregényben jelent volna meg itthon, akkor folyamatosan kapná a pozitív visszajelzéseket. A Sony merész módon bevállalt egy eltérő műfajt, a játék pedig szét is lett szedve emiatt, de aki igazi God of War-rajongó (és a PS2-n indult görög-trilógia óta követi Kratos kalandjait), annak ez egy igazi gyöngyszem lehet. Egy leárazást érdemes várni vele, de megéri ráugrani!
A tesztkódot köszönjük szépen PlayStation csapatának!
