Manapság általánosságban háromféle videojáték létezik. Az egyik 10-100 óra játékidőt biztosító kampányt tartalmaz, ami sok esetben gyűjtögetni valóval és hajhullató kihívásokkal sokszorozza meg a kínált játékidőt, így kitolva a határokat. A másik csak multis lehetőségekkel él, ezzel együtt pedig változó mértékben próbál törekedni az egyediségre és változatosságra. A harmadik a kettőt keveri, így sok esetben nem jut elég idő és energia valamelyik oldalra, sőt előfordul az is, hogy abszolút erőltetett, a koncepcióba egyáltalán nem illő játékmódokkal sikerül felvértezni a produkciót, ami egy elvetélt törekvés az igények és elvárások kielégítésére. Tudjátok, a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve. Nos, a Treyarch elég merészet lépett, az évek óta másodlagos kampányt pedig elhagyta a csapat, amiért kaptak is hideget-meleget – a helyzet az, hogy manapság nincs veszélyesebb az „elkötelezett rajongónál”, aki az internet digitális világában képes halálos fenyegetést küldeni akár egy alkotónak, akár annak hozzátartozóinak. Így múlik el a világ dicsősége. Vagy éppen a CoD sztorimódja…

Kezdjük az alapoktól

No, de nem eszik olyan forrón a kását, mert ha nem is War Stories, de azért van valami hasonló, ami a specialisták múltját, a különleges osztag megalakulásának előzményeit mutatja be átvezetők formájában – emellett pedig gyakorlati haszna is van a dolognak, elvégre a történeti szálak kibontása közben gyakorlásképpen megismerjük a multis játékmódokat. Mivel mind az ellenfelek, mind a baráti erők botokat jelentenek, annyira nagy élvezetet ez az opció sem nyújt, mert hát a mesterséges intelligencia maradt a régi, amivel mindent el is mondtam. Az egyébként párórás elfoglaltságot és némi csilingelő achievementet/trófeát jelentő tutorial arra viszont tökéletes, hogy egyfelől megismerjük a karaktereket és képességeket, másfelől meg a néha unalomba fulladó gyilkolászás után fellélegezzünk az emberi társak és ellenfelek színrelépésekor.

Mert természetesen mindenhol jó, de a legjobb más gamerekkel összeakasztani a bajuszt (lányoknál meg… a cicifixet), így a multiplayer a letisztult, viszonylag könnyen kiismerhető menüivel igen gyorsan berántja az embert a körforgásba. Tudod, meccs, lövöldözés, rohangálás, meghalsz, újraéledsz, fegyvert variálsz, új meccs indít, beülsz a sarokba, kirobbantanak, megint variálsz, új meccs, és így tovább. De hogy konkrétabban mi vár? Maga a Kánaán. És ez nem túlzás, nem vicc.

Változatosabb és több

Viszont még ne szaladjunk annyira előre, mert bár a specialistáink már szóba kerültek, de csak említés szintjén, és bizony a 2015-ös BO3 óta történt némi változás a karakterek életében. Konkrétan a Treyarch sorozata ugye, ugrál az időben, így történhetett meg, hogy míg a harmadik epizód szereplői repkedtek és a falon futkároztak, az extrán dinamikus mozgáskultúrát pedig az augmentációk segítették, addig idén jóval hihetőbb és egyszerűbb az élmény. Nincs repkedős rásegítés, hiányoznak a pályákon vertikálisan elhelyezett sík felületek, valamint az aktiválható különleges képességek is naturálisabb megoldásokat mutatnak fel. Ez annyit tesz, hogy Battery mondjuk, nem kinetikus páncélt húz fel a gránátozás mellett, ezenfelül a felsorakozó tagok jóval kevesebb fémet hordanak a testükben. Alapvetően hagyományos küzdelem zajlik a harcoló felek között, ami a választott fegyverkiosztással kezdődik, majd viszonylag gyakrabban feltöltődik egy szimplább képesség. Prophet például elektromossággal sokkoló szerkezetet küld ki az opponensek felderítésére, Firebreak reaktormaggal süti meg az embereket – ez őt is sebzi, ha nem vigyázunk –, vagy ott van az új Crash, aki szeretetcsomaggal rendezi a többiek ellátmányát. Aztán ha feltöltődik a ritkább képesség, na, azzal már lehet csodákat művelni. Prophet sokkoló lövedékekkel támogatott mesterlövész puskával szedi le az ellent, ami először bénít, másodjára öl, ráadásul egyszerre több opponenst is képes elkapni; Firebreak lángszórózik, Crash pedig boostolja az összes társ életerejét és egyben gyógyítja a meglévő sebzéseket. Azt meg ugye mondanom sem kell, hogy ha jól időzít a csapat, összehangolja a specialisták speckóit, akkor a hatásokat összeadva sokkal keményebb pusztítást lehet végezni. Ha pedig sebzés, akkor muszáj újra megemlíteni az előzetesekben már kitárgyalt pontot: sebződés esetén van egy öngyógyítási képesség, azonban a löketbeadás időbe kerül, ahogy a kívánt hatás elérése is, emiatt pedig nem árt visszavonulót fújni, ha éppen pórul járunk és sikerül bekapni néhány lövedéket. Ezek az apróbb változtatások már megfűszerezik az élményt, azonban a BO4 legfőbb vonzereje nem is ezekhez köthető, hanem inkább a játékmódokhoz, amiket a fejlesztők ezek köré építettek fel.

Nem lennék ugyanis maximálisan elégedett, ha ennyi lenne a változás, minden más pedig maradt volna a régiben. Gondolok itt a hagyományos és megszokott játékmódokra, mint a mindenki mindenki ellen, a dögcédulázás, aminél nem elég lelőni az ellent, vagy éppen a területfoglalás és bombahatástalanítás. Jómagam a HCTDM társaságában ütöttem el közel 400 órát a BO3 három teljes éve során, azonban ott nagyon élveztem, hogy semmi nem szab határt, kapaszkodás közben és a falon futva is lőhetek, belevetve magam a sűrűjébe, állandó mozgással meglepve ellenfeleimet. Ezúttal azonban más kellett, a Treyarch munkatársai pedig tisztában voltak ezzel. Emiatt született meg több új játékmód is. A Control már önmagában megér egy misét, hiszen két elfoglalandó/védelmezendő pontjával feladja a leckét a kevésbé taktikusan összedolgozó csapatoknak, ráadásul a végtelenségig sem lehet folytatni a macska-egér játékot, elvégre, ha az életek száma elfogy, a másik fél győz. Ugyanez igaz a Heist esetében is, csak éppen itt körönként mindenki egyetlen eséllyel rendelkezik, maximum a sebesült társakat lehet felgyógyítani, az elhullottak már nem térnek vissza, emellett a koncepció is merőben eltér a többi játékmódétól. Kezdjük ott, hogy a pályán valahol pénzeszsák hever, amit fel kell szedni, majd ki kell menekíteni egy helikopter segítségével, amely adott idő alatt viszi el a csomagot. Másfelől nemcsak ezzel, hanem a másik csapatnak okozott kárral is dől a lóvé, amiből pedig minden egyes kör elején be lehet vásárolni. A karakterek ugyanis egyetlen pisztollyal indulnak. Kéne rá valami kiegészítő? Vegyél! Elsődleges fegyver? Vegyél! Páncél? Vegyél! Scorestreak? Vegyél, de ahhoz már mehetsz is hitelt felvenni valamelyik uzsoráshoz, mert ugye a 40% THM az évszázad üzlete. Csak nem neked. Emiatt a vásárolgatás miatt pedig aztán jó alaposan fontolóra kell venni, mi a legfontosabb, és bizony a speciális kütyük egy része is kiváló társ lehet a bajban – pláne összetartó csapatnál, mert a taktikázás itt szinte elkerülhetetlen, ahogy a többiek gyógyítása is. Soha ne hagyd hát sokáig dülöngélni az összerogyott pajtásokat.  

Lámpaoltás után jönnek a zombik

Aztán persze ott van az adu ász, ami nélkül manapság egy stúdió sem boldogulhat, és ami a mainstreambe teljesen beette magát: a battle royale. Hogy a PUBG milyen és mekkora lavinát indított el, hogy utána a Fortnite hízlalja fel úgy, hogy mindent maga alá temessen, azt még ma is nehéz pontosan megmondani, de az biztos, hogy a játékipart sikerült fenekestül felforgatni. A br móddal ma már szinte bármit el lehet adni (bár van, aki ebbe is belebukik), MOBA vagy FPS, teljesen mindegy, sőt a Battlefield és a Call of Duty is viszonylag gyorsan reagált a gyorsan változó piaci tendenciákra, amit az bizonyít, hogy a tavalyi robbantás után már idén erre építették fel a marketing egy részét. Ráadásul milyen jól tették. Hiszen bár jómagam nem rajongok a stílusért, azt még én is elismerem, hogy a viszonylag gyorsan összerakott Blackout minőségi, tartalmas és változatos alternatíva a konkurensekkel szemben, ráadásul hatalmas térképe is tökéletesen illik abba az univerzumba, amit a Treyarch az évek alatt felépített a Black Ops-sorozattal.

Merthogy mit történik a Blackoutban? Nos, 100 főt ledobnak egy kopterről, a kisebbfajta tömeg pedig elindul mindenfelé, hogy fegyvert és ellátmányt találjon, ráadásul előbb még azt is meg lehet választani, hogy valaki szólóban, partnerrel, esetleg egy négyes csapatban kíván beszállni a közös őrületbe. Erre egy hatalmas építkezés, arra egy katonai bázis, amott meg szimpla épületek, kisváros, aztán lehet keresgélni a tetőn, a pajtában, az emeleteken és a garázsban, mert bizony mindenfelé van valami apróság, legyen szó irányzékról, lőszerről, testpáncélról, ilyen-olyan lőfegyverről, közelharci szerszámról, netán olyan speciális szerkezetekről, amik a normál multiban várnak bevetésre. Emellett találni teherautót, homokfutót, motorcsónakot, helikoptert is, amik alaposan feldobják az egyébként sem unalmas hadakozást, ami az egyre szűkülő erőtéren belül zajlik, hogy a végén csak egy – vagy négy – maradjon. És tudod mi a legjobb móka ebben az egészben? A kiszámíthatatlanság. Mert bárhol ráakadhatsz valami igazán jó cuccra, bármikor összeakadhatsz valakivel, és pillanatok alatt kiszedhetnek a legtutibbnak tűnő rejtekhelyről is. Nincs garancia a sikerre, a sors és az éppen szabályba lépő aktuális „törtvények” döntik el a mérkőzések kimenetelét. A környezet színes, szagos, tele van pakolva mindennel – főleg Black Ops-sorozatos utalásokkal és helyszínekkel, így például a már jól ismert luxusvillát is megcsodálhatjuk, sőt még egy elmegyógyintézetben is kiköthetünk, amelynek falain belül, hogy, hogy nem, de zombik szabadulnak el.

Ajj, ezek a piszkos élőhalottak a rothadó ábrázatukkal, éles fogaikkal, hajmeresztő hangjukkal. Nos, ők mindenhol ott vannak, ahogyan a World at War óta mindig, most is külön játékmóddal, sőt játékmódokkal rendelkeznek, illetve egyből több misszióval. Hogy már jól ismert harcosok bőrében, egy börtönnel álcázott laborban kell megküzdeni velük (Blood of the Dead), vagy egy jéghegynek ütközött hajó utasaiként (Voyage of Despair), esetleg az ókori arénában, ahol feltámasztott tigrisek és az istenek bajnokai fenik ránk fogaikat (IX), nos, az mindegy. Ismét vannak célok, perkök, különböző kasztok, beindítandó szerkezetek, speckó képességek, amiknek hála különösen jó móka az egész, sőt a Classic mód mellett még Rush is van, aminél a pontszerzés és a haladás a legfontosabb, no, és persze a hullák állandó gyilkolása.

Nincs mitől félni

Tartalom terén ez így már most impozáns, nem is kérdéses, a nyitókínálat 14 térképe is kellően változatos, bár azt azért nehezményezem, hogy elég sok az újrázás. Merthogy imádom, hogy újra van Slums, meg Firing Range, meg Summit, hiszen ezek nagy kedvencek, de kicsit spórolós megoldásnak tűnik a bevetésük, elvégre ennyivel (plusz Jungle) kevesebb új helyszín kitalálásával kellett foglalkozni a fejlesztési idő során. Ettől függetlenül a csapat azért jó munkát végzett, az új pályák is nagyon jók, a régiek zseniálisak, az egyéniséggel bíró specialistákat is sikerült kellően balanszolni, ahogyan a fegyvereket és a (nagyjából megszokott) scorestreakeket is. Sőt, az új játékmódok is nagyszerűek, kiemelten a Heist, ami talán a legjobb újítás a sorozat életében, és bizony tökéletes alapanyag az esportokhoz is. Bizony, látszik, hogy a fejlesztők még erre is gondoltak, és bizony nehéz nem elismerően bólintani, ahogy ez az egész produkcióra igaz. Pár technikai baki, és ennyi, CoD startja talán még soha nem volt ennyire sima, multija még soha nem volt ennyire gördülékeny és addiktív, pedig ha valamiben profik a srácok, hát ez az.

Hiányzik a kampány? Nem. Bár a karakterek bemutatása rendben van, az látszik, hogy az áthidaló megoldásként funkcionáló tutoriallal nem sokat foglalkoztak, noha vannak nagyon jó pillanatok és beszólások (a Treyarch sem túlzottan szereti a campereket, bár ez a BO3-4 játékmechanikájából is kitűnik – ide egyszerűen nem illik az üldögélő, befekvő stílus). Emellett bár a multi mindent visz, nagyon élvezetes, nagyon változatos és tartalmas, ha már csak az maradt, azért az új pályákból több is lehetne, mert így egy-egy megoldás kicsit spórolósnak tűnik. Mindez azonban amellett nem mérvadó, hogy többjátékos funkciók és élmény terén a Black Ops 4 mindenképpen ott van az eddigi legjobb CoD-részek között, méghozzá az első háromban, ami azért elég nagy szó, és bizony nem kérdéses, hogy sok száz órára nyújt majd elfoglaltságot kifogyhatatlan izgalmakkal teli összecsapásaival, a season pass vásárlóinak ráadás pályáival. Emellett bár várható a megjelenésük, egyelőre még mikrotranzakciók sincsenek benne, a testreszabás és skinezés kimerül néhány megnyitható extrában és a hagyományos festegetésben – bár általában a loot is csak ennyit tesz hozzá, szóval, ha végül bekerül a rendszerbe, az sem okoz majd hatalmas galibát. Így szerintem maximálisan elégedett lehet mindenki, elvégre részben a gyökerek felé sikerült visszatérni, immáron kevésbé elrugaszkodva a jelentől, részben pedig elég nagy újításokat eszközöltek az alkotók, felkavarva a pocsolyát, megadva mindent azoknak, akik a kompetitív élményeket előnyben részesítik. Hogy a több száz órás multi mellett valakinek hiányzik a rengeteg pénzt és energiát felemésztő, átlagban 6-10 órán át tartó kampány, ami egyszer ilyen, egyszer olyan lett? Nos, hosszú távon bizony nem az adja meg a kívánt játékórákat, ezért aztán kár is szomorkodni. Erre vannak a kifejezetten egyjátékos FPS-ek, amiktől a CoD már jó ideje kezdett elhatárolódni, és csak idő kérdése volt a legfontosabb lépés megtétele. A BO4 ismeretében ez is eljött, de egyáltalán nem bánjuk.