Az előre felépített versenypályák is tartogathatnak meglepetéseket, na, de mi a helyzet az orrunk előtt, pillanatok alatt rögtönzött utakkal? A kifejezetten kooperatív élményre építő Can’t Drive This állandó improvizálásra készteti még a legedzettebb pilótákat is, akik vagy a volán mögött igyekeznek elkerülni az alattuk tátongó, végtelen mélységet, vagy virtuális mitfárerként, mezőről mezőre húzzák fel száguldó társuk előtt az életmentő utat, a ráadásul teljesen véletlenszerű – és gyakran roppant kellemetlen helyzeteket szülő – elemekből. Itt a siker sosem egy ember érdeme, ahogy a kudarc sem csak az egyik fél hibája. Igazából ennyi lenne az egész koncepció, néhány apróbb csavarral, de vajon mennyire működik ez a gyakorlatban?

A lokális kooperatív mód nem csupán a Can’t Drive This alapja, de az egész játék magja is, ami egyaránt jelent előnyt és hátrányt. Egyszerű irányításával pillanatok alatt belerázódik az ember az építő és a sofőr szerepébe is, ha pedig gyorsnak érezné a tempót, bármikor lejjebb tekerheti kicsit a beállításokban. A játék összesen négy módjának mindegyike a felvázolt “az egyik épít, a másik vezet” szereposztásban zajlik, mindössze pár apró különbséggel.

Nincs megállás

A fő játékmódnak tekinthető Yardage keretében például a legnagyobb pontszámra hajtva kell megpróbálnunk minél messzebbre jutni a zuhanás vagy a túlzott lelassulás okozta teljes megsemmisülést elkerülve, miközben társunk legjobb tudása szerint igyekszik adni alánk az utat az éppen keze ügyébe akadó elemekből, legyen az egy karosszériaperzselő tűzkarika, egy váratlan kanyar, egy kocsizúzó turbina, vagy akár egy végzetes ugrató. A Game of Drones mód már kicsit célzottabb, itt ugyanis a pálya különböző pontjain elhelyezett kockákhoz kell közös erővel épségben eljutnunk, melyek száma minden körrel tovább növekszik, plusz aláhulló szeretetcsomagjaival még egy rosszindulatú kis drón is nehezíti utunkat. A beszédes című Capture the Egg mód az előző kettővel ellentétben már csak 2-2 elleni felállásban, vagyis 4 fővel játszható, ahol célunk az ellenfél tojásának megszerzése és bázisunkra juttatása. Végül egyfajta ’nesze semmi’ vigaszdíjként kullog a lista végén a Lone Racer, ami gyakorlatilag csak azért van, hogy legyen. Ez a Can’t Drive This egyetlen teljes mértékben szóló játékmódja, ami a Yardage nyomdokait követi, de ezúttal mindkét szerepet egy játékosnak kell betöltenie, folyton váltogatva, ez pedig nagyjából olyan élmény, mint egyedül libikókázni. Emellett, ugyan a lehetőség megvan rá, hogy akár neten keresztül is keressünk magunk mellé társat az őrült futamokra, de ez teljesen elveszi a játék varázsát.

Szabadesés az egysíkúságba 

A Can’t Drive This alapötlete jó, a vezetési/építési élménnyel sincs gond, és kezdetben szerezhet is pár fergeteges pillanatot, de kizárólag lokálisan, ha van hozzá partner, bár még úgy is hamar elveszti a lendületét. Kétségtelenül szórakoztató, azonban még játékmódjai is alig térnek el egymástól, így semmi sem menti meg az elkerülhetetlen unalomba fulladástól, amire a megnyitható kozmetikai tárgyak armadája sem jelent gyógyírt. Szóló tartalom tekintetében a totálisan fölösleges Lone Racer helyére simán el tudtam volna képzelni egy Mario Maker jellegű pályaszerkesztőt és megosztót, ami még javíthatott volna a helyzeten, de sajnos ez a kézenfekvő ziccer valamiért kimaradt. Emellett sajnos hibáktól sem mentes a játék, ezért még a legelszántabb kooperatív-rajongóknak sem tudnám nyugodt szívvel ajánlani. Persze az árazása nem túl pénztárca-szaggató, úgyhogy ha a leírtak ellenére mégis izgatja valaki fantáziáját, érdemes figyelni az akciókat.