Bagóktól rekedt hangú, viszkit vedelő magánnyomozó irodájára vetül árnyéka a titokzatos, démonian gyönyörű femme fatale-nak, aki veszélyes feladattal bízza meg a szétcsúszott detektívet. A negyvenes-ötvenes évek film noirjait a Sin Cityk mellett számos játék (Grim Fandango, Max Payne 1–2, L.A. Noire) megidézte, és a két éve alakult magyar fejlesztőcsapat, a budapesti székhelyű The Wild Gentlemen első játéka, vagy inkább interaktív filmje, a Chicken Police is ezt teszi.

A Chicken Police a kitalált Vadvilágban, azon belül is a beszédes nevű, a noirok esős és nyüzsgő amerikai nagyvárosait idéző Clawville-ben játszódik, ahol elvben jól megfér egymás mellett rovar, emlős, „háziállat” és nagyvad. A felesége, Molly lelépésén búsongó Sonny Featherland, a 121 nap múlva nyugdíjba vonuló, cinikus és megkeseredett kakasdetektív szeretve gyűlöli ezt a bűnös városállamot, úgyhogy bizonyítási vágytól fűtve elvállalja utolsó ügyét, ami a helyi szexszimbólum, Natasha Catzenko képében jön el hozzá. Nyomozása során átértékelni kényszerül mindazt, amit addig Clawville-ben látott, és végre rendezheti kapcsolatát egykori partnerével, a heves természetű és fegyverbolond Marty MacChickennel, akivel a Csirkekopók nevű formációt alkották. Gyilkosságok, nagy átverések és meghökkentőnek szánt, bár a film noirok rajongói számára kiszámítható csavarok tarkítják a cselekményt.

Varga Bánk Bálint író-rendező és csapata szép munkát végeztek, bár a sztori inkább utalásai és vicces karakterei, semmint eredetisége miatt szerethető. Kétségtelenül mulattató, hogy kakasfejű hőseink különböző emberszerű állatokkal találkoznak, akik amellett, hogy tipikus noir-szereplők, a klasszikus állatmesékből is ismerősek: George Orwell Állatfarmja az első számú referencia, de például Dr. Bubó és Ursula is fontos, mint mellék karakter. Annak ellenére, hogy hőseink félreérthetetlenül karikatúraszerű figurák, Vargáék műve nem csúszik át paródiába. 1-2 óra után elvész annak a varázsa, hogy állatfejű, embertestű karaktereket látunk, és már nem annyira a figurák kinézetére, hanem a sztorira koncentrálunk, így hatalmas plusz pont az alkotóknak, hogy nem bagatellizálták el a felmerülő társadalmi és politikai problémákat (rasszizmus, politikai korrupció, a környezetüket nem tisztelő emberek kritikája), sőt még egy, a detektívtörténethez mérten meglepően összetett pszichológiai drámát is felvázoltak. Kifejezetten felnőtteknek szóló „mese” ez, már csak azért is, mert szabadszájú és szókimondó, avagy például a kakas kétértelmű angol megfelelőjével („cock”) gyakran poénkodnak a Chicken Police hősei.

A dialógusok jól megírtak, bár a magyar fordításban feltűnően sok az elütés, és a cselekmény feszes, ha sok is az elkalandozásra ösztönző töltelék interakció. Azaz meg lehet nézni pár tárgyat a különböző helyszíneken, amiket Sonny és Marty viccesen kommentálnak is, de ezeket és a játékbeli térképen fellelhető „mellékküldetéseket” inkább puszta időhúzásnak éreztem, nem tettek hozzá érdemben az amúgy lineáris, 8–10 óra alatt letudható sztorihoz (egy alternatív befejezés van).

A Chicken Police helyszínei amúgy változatosak, jól kidolgozottak, látványvilága pedig egyenesen pazar, a kiégett Sonny világlátását tükrözi: a gyönyörű, részben rajzolt, részben bedigitalizált karakterek és tereptárgyak nagy részét fekete-fehérben látjuk, csupán a hőst megkapó vagy a sztori szempontjából kulcsfontosságú részletek (például Natasha smaragdzöld szeme vagy egy-egy nyomravezető kép a falon) színesek. A szinkronhangokat és a zenéket is nagyon eltalálták, bár ez utóbbiak néha már tolakodóak amiatt, hogy minden egyes jelenet alatt szólnak, és – mint például a potenciálisan feszült finálé andalító dallamai – nem is mindig passzolnak a szituációhoz.

A játékmechanikák viszont nem sikerültek túl jól. Kevés az érdemi interakció, ebben a játékban nem nagyon hozhatunk kulcsfontosságú, a sztorit teljesen más mederbe terelő döntéseket, és a fejtörők sem túl izgalmasak. A puzzle-ök primitívségét az alkotók sajnálatos módon azzal kompenzálták, hogy alapvető információkat tartanak vissza, így olykor az okozott fejtörést, hogy egyáltalán mit kellene csinálnom. A cselekmény vége felé, amikor hőseink egy külső helyszínre készültek, csak egy kósza ötlettől vezérelve telefonáltam mindenes ugrifüles segítőtársunknak, ami egy logikailag nem túlzottan megalapozott, mégis hasznos döntés volt a továbbjutás szempontjából, a rém idegesítő kb. 20 perces tökölés és Sonny irodájának többszöri átpásztázása után.

A gyanúsítottak és a tanúk kikérdezése izgalmas játékmechanika (a megfelelő kérdéseket kell feltenni, kipuhatolva „interjúalanyaink” gyenge pontjait), de túl nagy kihívást nem nyújt. A bizonyítékok összekötésének procedúrája szintúgy ötletes, ám a játék ezek során is túl erősen fogja a kezünket, azaz a rossz következtetések levonása után egyszerűen nem léphetünk tovább, így ha lövésünk sincs, akkor is totózhatunk. Mindezt roppant kínos autós üldözések tarkítják, amelyek miatt olcsó játéktermi lövöldékben érezhetjük magunkat. Ha lesz folytatás, azt javaslom a The Wild Gentlemen fejlesztőinek, hogy ezeket inkább mellőzzék! (Ritkán szólok közbe, de most muszáj, mert szerintem meg maradjanak az ilyen részek is. Suda játékai sem azért zseniálisak, mert bárki megmondhatja, hogy milyen arcade szegmensek tarkítsák az összképet. – A szerk.) 

Hibáit leszámítva mindenképp dicséretes, hogy a Chicken Police elkészült már csak azért is, mert hazai fejlesztésről van szó, és összesen 10 ember dolgozott rajta. Mivel a játékot nem annyira az interakciók, hanem a remek karakterek, a stílusos látványvilág és a kiváló noirhangulat miatt fogjuk újrajátszani, így biztatom az alkotókat, hogy készítsenek hasonló képregényt, netán animációs filmet!