Galaxis útikalauz zsoldosoknak

A Chrome főhőse, Bolt Logan is a planéták közt repülve hajt végre kisebb-nagyobb megbízatásokat különféle nagyvállalatok számára. Legutóbbi küldetése rutinmunkának indult, hiszen társával együtt mindössze egy cég eltűnt terveit kellett visszaszerezniük. A gond akkor kezdődik, amikor a partner hirtelen eltűnik, Logan pedig egyedül marad néhány ellenséges, állig felfegyverzett katona társaságában. A mi feladatunk lesz, hogy a végére járjunk az árulásnak, egyúttal békét teremtsünk a mamutcégek között zajló galaktikus, a chrome nevű nyersanyagért folytatott harcban.

Nem maradunk sokáig magányosak, ugyanis hamarosan mellénk szegődik egy nem várt segítőtárs, Carrie, aki közvetlenül ugyan nem vesz részt a csatákban, viszont rádión keresztül hasznos tanácsokkal lát el minket a távolból (emellett pedig jóval szemrevalóbb, mint korábbi, áruló cimboránk). Minden misszió előtt rövid eligazítást kapunk, mi is vár ránk az adott helyszínen, ennek megfelelően pedig nekünk kell összeállítani hátizsákunk tartalmát adott tárhelyből gazdálkodva. Mielőtt kimerészkedünk a terepre, érdemes röviden átfutni, milyen erősségű ellenfelekre számíthatunk és miképpen tudunk hatékonyan végezni velük -- egy lopakodós, csendben végrehajtandó akcióra nyilvánvalóan nem egy rakétavető lesz a legjobb megoldás. Az elsősegélycsomagokból bátran pakoljuk be a lehető legtöbbet, ezen kívül pedig általában egy pisztoly, illetve egy nagyobb karabély fér el a hozzájuk való lőszerrel együtt. A választék igencsak széles, egyszerű kommandós késtől kezdve különféle pisztolyok, gépfegyverek, shotgun, mesterlövészpuska, gránátok, és a már említett rakétavető állnak rendelkezésre.

A fegyvereken kívül a technológia is a túlélésünket szolgálja, Logan ugyanis nyolcféle implantátummal van felszerelve, melyeket bármikor alkalmazhatunk, akár egyszerre többet is. Bizonyos feladatok végrehajtásához elengedhetetlen lesz az úton-útfélen felbukkanó számítógépes biztonsági rendszerek feltörése, ilyenkor az automatikusan működésbe lépő hacker-tudásunkra lesz szükség, ezen kívül pedig aktiválhatunk célzásstabilizátort, futásgyorsítót, páncélt, vagy éppenséggel zoomot. Zárt helyszíneken hasznos szolgálatot tesz a hőképet mutató látás, mellyel (amolyan Ragadozó-stílusban) a falakon keresztül is kiszúrhatjuk a katonákat, emellett egy-egy komolyabb ütközetben a reflexgyorsító bevetése ajánlott, mely által lelassulnak körülöttünk az események, mi pedig könnyebben tudunk célozni. Ügyeljünk azonban rá, hogy a beültetések tartós használata után az idegrendszerünk túlterhelődik, ekkor várjuk meg, míg az értékek visszaállnak normálisra. Mindenesetre nélkülözhetetlen eszközök ezek, alkalmazásuk sokszor dönti el a csata kimenetelét.

Az egyszemélyes küldetés története igencsak fordulatos, ennek következtében számos bolygón megfordulunk, a készítők pedig ügyeltek rá, hogy a planéták eltérő biológiával és időjárással rendelkezzenek. Kezdetben a trópusokon érzi magát az egyszeri fejvadász, később utunk egyszer sivatagos tájakra visz, máskor esőben vagy éppen havazásban haladunk előre, igencsak gyenge látási viszonyok között. Az utolsó pálya előtt pedig választhatunk, merre indulunk tovább, kinek az oldalára állunk, ezáltal több befejezés is adott. Remek ötlet, hogy nem csupán gyalogosan haladhatunk, hanem bepattanhatunk különféle földi-légi járművekbe is, azonkívül jelentős erőfölényre tehetünk szert egy óriáslépegető fülkéjében ülve.

Vérbeli FPS-ről lévén szó nem maradt ki a többszemélyes játék lehetősége sem, azonban a játék korából adódóan a szerverek száma igencsak csekély, jobb híján helyi hálózatban lehet megpróbálkozni egy deathmatch vagy CTF-partival. Nagyobb figyelmet érdemelhet azonban a mellékelt ChromEd nevű editor, mellyel pályákat, küldetéseket lehet szerkeszteni. Néhány egyedi szintet az alapváltozatban is találunk, esetükben azonban előre beállított felszereléssel indulunk.

Nem minden Chrome, ami fénylik

Az elénk táruló látványt (néhány elnagyolt termet, szobát leszámítva) aligha érheti panasz, a játék alatt dolgozó Chrome Engine 1-nek köszönhetően hatalmas nyílt földeket barangolhatunk be, ezenkívül a dinamikusan változó zene és a pörgős kalandok fokozzák az élményt. Nem lehet elmenni azonban szó nélkül a nehézség mellett, ugyanis a hadjárat közepétől még normál szinten is gyakran megoldhatatlannak tűnő kihívásokba botlunk egy-egy jól elbújt mesterlövésznek „hála”, akit alig lehet észrevenni a fák és a tornyok rejtekében, de van olyan küldetés is, ahol észrevétlenül kell belopózni egy őrökkel jócskán körülvett bázisra -- szerencsére a mentés lehetősége nincs korlátozva. 

A játékból számos változat, honosítás is kiadásra került, így előfordulhat, hogy valaki Advanced Battlegrounds: The Future of Combat néven találkozik vele. Jómagam a magyar nyelvű verziót teszteltem, melyben Logan hangján Ganxsta Zolee szólal meg, aki ideális karakter a nagyszájú, macsó harcos szerepére. Sajnos technikai okokból gyakran előfordult, hogy a képernyő váltása miatt a beszélt szöveg egyszerűen félbeszakadt -- erre azért jobban odafigyelhettek volna a honosítók.

A csinos grafikának és a változatos kihívásoknak köszönhetően azonban a lengyel készítők játéka vonzó lehet azok számára, akik nem rettennek meg a helyenként többszöri nekifutást igénylő küldetésektől, és szívesen bejárnának egy-két bolygót kalandok után kutatva.    

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!