Az elmúlás mindegyikünk felett ott lebeg. Talán gyerekkorunkban, mikor a rengeteg sci-fi filmet néztük a TV-ben, még azt hittük, hogy mire felnövünk, a tudósok majd feltalálnak valamiféle spéci gépezetet, ami elhozza az örök élet ígéretét. Ez viszont továbbra is tudományos fantasztikum, legalábbis a mi életünkben egész biztosan. A halál tehát előbb-utóbb el fog jönni, be fog kopogtatni és magával visz téged, engem, meg a szomszédasszonyt is. Nem lehet kidodgel-olni, nincs ellene ellenszer és ezt jobb, ha elfogadjuk. A Forever Ago kalandjáték ezt a fajta elfogadást járja körbe, egy meglehetősen érzelmes és kifejezetten keserédes történet közepette, amiben egy idős ember indul útnak, hogy emlékezzen. Múltbeli helyekre, arcokra és pillanatokra, amik belevesztek az idő tengerébe, ám ő most szeretné előhalászni őket, hogy élete alkonyán még egyszer felidézhesse, mennyi csodálatos pillanattal jutalmazta meg a sors ennyi év alatt. Ez az ő története.
A Forever Ago egy hosszú utazást mutat be, csakhogy vannak olyan utazások, amelyeknek nem az a céljuk, hogy minél hamarabb megérkezzünk valahová. Néha éppen az a fontos, hogy útközben megálljunk, körülnézzünk, és megpróbáljuk megérteni, hogyan jutottunk el oda, ahol most vagyunk. Ez az indie gyöngyszem pontosan egy ilyen utazásra invitál benneteket. A Third Shift első játéka egy idős férfi, Alfred történetét meséli el, aki egy tragikus veszteség után útnak indul észak felé, hogy szembenézzen a múltjával, újra átélje élete legfontosabb pillanatait, és megpróbáljon megbékélni mindazzal, amit már nem kaphat vissza. Alfred nem egy fiatal kalandor, aki előtt még ott áll az egész világ, és nem is valamiféle megfáradt akcióhős, aki utolsó nagy dobására készül. Szimplán csak egy idős ember, aki már túl van élete jelentős részén, és akinek a legfontosabb emlékei egy olyan személyhez kötődnek, akit elveszített.
Felesége, Audrey hiánya végigkíséri az utazást, miközben a férfi egy lakóautóval indul a messzi észak felé, hogy újra felkeresse azokat a helyeket, amelyek egykor közös életük fontos állomásai voltak. A megkapóan érzelmes történet egyik legérdekesebb vonása, hogy nem egyszerűen a gyászról akar mesélni. A Forever Ago a veszteség mellett a megbánást, a régi álmokat, a barátságot, a reményt és az újrakezdés lehetőségét is vizsgálja. Alfred útja nem menekülés a jelenből, hanem kísérlet arra, hogy megértse a saját múltját. Az utazás során megismert emberek és helyszínek pedig újabb és újabb rétegeket tárnak fel a személyiségéből, előttünk és előtte egyaránt. Megfordulunk motelben, a perzselő sivatagban, és még megannyi másik helyen is, miközben idővel egy kutya is csatlakozik hozzánk, akinek nagyon könnyű lekötni a figyelmét.
Ahogy haladunk előre, úgy ismerhetjük meg mi is egyre jobban az eleinte még kifejezetten mogorvának és magának való főszereplőt. Egy benzinkútnál például egy fiatal, túlságosan beszédes alkalmazottal találkozik, akinek közvetlensége elsőre inkább bosszantja, mintsem megnyugtatja. A köztük kialakuló párbeszédek azonban fokozatosan megmutatják, hogy az idős férfi mogorvasága mögött sokkal összetettebb személyiség húzódik meg. A sztoriba innentől hiba lenne mélyebben belemenni, de legyen elég annyi, hogy rendkívül érzelmes és szomorkás, a legvégén konkrétan eltörhet az a bizonyos mécses is, a végigjátszás alatt pedig számotokra is feltehet olyan kérdéseket, amikkel most még nem biztos, hogy szándékoztok foglalkozni, de ahogy majd öregedtek, úgy válnak egyre aktuálisabbá. A Forever Ago játékmenete a klasszikus narratív kalandjátékok és a sétaszimulátorok határán mozog. Alfredet hátsó nézetből irányíthatjuk, miközben különböző helyszíneket járunk be, tárgyakat vizsgálunk meg, beszélgetünk az út során megismert emberekkel, és apró feladatokat oldunk meg. A hangsúly nem a minél jobb reflexeken vagy a bonyolult mechanikákon van, hanem azon, hogy figyelmesen szemléljük a környezetet, és megértsük, milyen történeteket rejtenek az egyes helyszínek. Mindenhol van több feladatunk, amit meg kell csinálnunk, és mindegyik a múlthoz, illetve Audreyhoz kapcsolódik. Csakhogy mindezek mellett el is kószálhatunk kicsit odébb, rácsodálkozhatunk újabb dolgokra és beszélgethetünk emberekkel vagy szimplán csak bámulhatjuk a tájat.
A játék legfontosabb eszköze Alfred fényképezőgépe. A férfi az utazás során képeket készíthet a számára érdekes helyszínekről és pillanatokról, amelyeket aztán az útinaplójában is megőrizhet. Jópofa, hogy ezeket a képeket mi magunk rendezhetjük el, egyfajta mementóként megőrizve őket. A fotózás nem csupán hangulati elem: bizonyos kisebb környezeti fejtörők megoldásában is szerepet kap, így olykor a megfelelő nézőpontot vagy részletet kell megtalálnotok. Lehet zoomolni ki-be, és leguggolni is, ami külön dicséretes egy ennyire idős öregúrtól, másrészt szebb képeket lehet így lőni. A felfedezés másik fontos eleme az emlékezés. Egyes helyszíneken elszórt virágszirmokat találhatunk, amelyek régi emlékeket idéznek fel Alfredben. Ezek a pillanatok lehetőséget adnak arra, hogy visszatekintsünk a férfi és Audrey közös életére, és megismerjük azokat a történeteket, amelyek a jelenlegi utazás érzelmi hátterét adják. Tudtam értékelni, hogy a Forever Ago nem akarja mindenáron összetett mechanikákkal kitölteni a játékidőt. Inkább arra ösztönöz, hogy lassítsunk, észrevegyük a környezet apró részleteit, és hagyjuk, hogy a történet a maga tempójában bontakozzon ki – a megannyi adrenalindús akciójáték közepette kell néha ilyesmi is.
Láthatjátok a képeken, hogy a játék látványvilága szándékosan barátságos, stilizált és eléggé színes. A fejlesztők olyan környezeteket álmodtak meg, amelyek között erdei ösvények, napfényes tájak, poros, forró vidékek és csendes útszéli megállók egyaránt helyet kapnak. Ezek a helyszínek pedig azért is fontosak, mert Alfred lelkiállapotának és emlékeinek is tükröt tartanak. Az utazás során a természet és az ember alkotta környezet folyamatosan váltakozik. Egy benzinkút vagy egy elhagyatott út menti épület éppúgy fontos állomássá válhat, mint egy erdei tisztás, ahol a férfi egy pillanatra megpihenhet. A látványvilág legnagyobb erőssége éppen az, hogy a hétköznapi helyszíneket is képes jelentőségteljessé tenni. Egy egyszerű útkereszteződés is hordozhat magában valamit a múltból, ha tudjuk, milyen emlékek kötődnek hozzá. A színes, kissé mesés megjelenés oldja a téma komorságát, miközben nem veszi el annak súlyát, noha előfordulnak kvázi rémálomszakaszok, ahol a keserű múlt visszanyúl az öregért. A játék ettől függetlenül nem akar mindenáron könnyfakasztó lenni, hanem inkább egy csendes, emberi történet befogadására teremt lehetőséget. Ezt tökéletesen egészíti ki a zenei aláfestés is: Clark Aboud korábbi munkái között olyan játékok zenéi szerepelnek, mint a Slay the Spire és a Kind Words, ide pedig érzelmes, a háttérben simogató dallamvilágot hozott.
A játék további fontos eleme, hogy Alfred útja során nemcsak a saját múltjával foglalkozik, hanem új embereket is megismer. Ezek a találkozások lehetőséget adnak arra, hogy a történet ne váljon egyetlen ember veszteségének folyamatos felidézésévé. A barátság, az emberi kapcsolatok és az új élmények mind azt erősítik, hogy a gyász nem feltétlenül zárja le az életet, hanem annak új szakaszát is jelentheti. Mégis, ha képesek vagytok a dolgok mögé látni és megértitek, hogy miről akar mesélni a Forever Ago, akkor egy megkapóan erős történettel állhattok szemben. Az idős főhős, a hosszú közös élet emlékei és a veszteség feldolgozása olyan témák, amelyek ritkán kapnak ekkora szerepet a videojátékokban, úgyhogy emiatt én mindenképp tudom ajánlani az indie műfaj kedvelőinek. A játék mögé kiadóként az Annapurna Interactive állt be, amely az elmúlt években többek között a különleges hangulatú, történetközpontú alkotásokkal vált ismertté. Ha tehát bejött mondjuk a What Remains of Edith Finch, a Memoir Blue vagy az Open Roads, akkor nagyjából tudhatjátok már, hogy mit kell várni a Forever Ago-tól. Nem túl hosszú, de annál emlékezetesebb kalandot, aminek egy kicsit biztosan le kell ülepednie bennetek, de higgyétek el, hogy el fog jönni az az idő, amikor visszaemlékeztek majd erre a játékra.
Borítókép forrása: Annapurna Interactive
