Gyerekkoromban nem a Star Warsért vagy a szuperhősökért, hanem Conanért, az Arnold Schwarzenegger által megszemélyesített izomkolosszusért rajongtam. Irtóra tetszett a Robert E. Howard regénye alapján készült John Milius-filmben, hogy egy brutális hős hatalmas karddal egymaga elbánik egy egész sereggel. Ezért nagyon örültem a Funcom sokak által persze jogosan kritizált Conan Exilesának, és annak is, amikor bejelentették, hogy a Command & Conquer-sorozatot és a Star Wars: Empire at Wart készítő, egykori Westwood-tagokból verbuválódott Petroglyph a Conan-univerzumban játszódó RTS-t készít. A Conan Unconquered pedig végre megjelent, és ha van is pár komolyabb hiányossága, a barbár hős és a stratégiai játékok rajongói könnyen megkedvelhetik.

Conan homokozója

A Conan Unconquered hangulata pazar. A grafika 2019-es viszonylatban inkább csak stílusosnak nevezhető, viszont a Petroglyphnek sikerült reprodukálnia Howard kegyetlen világát. Ahogy az Exilesban, úgy az Unconqueredben is mindent beborít a homok, tehát sivatagos, kopár sziklákkal teli tájakon kell védekeznünk, amelyeken imitt-amott találhatók zöldebb részek, oázisok. Ezeket ki is kell használnunk a játék során, mert az ellátmányt vadászattal, gyűjtögetéssel és földműveléssel tudjuk pótolni. Persze a homokviharok formájában is támadó szélsőséges éghajlat csak egy szelete a Conan kemény világának, ha elindulunk felfedezni a pályákat, akkor bizony találkozunk óriási skorpiókkal, karaktereinket hálókkal megbénító pókokkal, olykor a bázisunkat is megtámadó, idegesítő nomád banditákkal, és hatalmas, speciális szörnyekkel, akiknél értékes cuccokat találunk. És akkor az igazi ellenség, a Thugra Khotan nevű varázsló termetes hadserege még meg sem érkezett! Nemcsak látványos, véres küzdelmekben lesz részünk, de a csaták után a rohadó hullák járványokat fognak terjeszteni, amelyek tovább bonyolítják életünket.

Minderre pedig csak rátesznek egy lapáttal a Milius-film zenéjét szerző Basil Poledouris dallamait idéző, adrenalinpumpáló számok, amelyek akkor indulnak be, ha az ellenség lovasai, pókjai, démonjai, katapultjai stb. már a kapukat döngetik. A hideg futkosott a hátamon a katarzistól, amikor megkezdődött az ostrom, és hőseimmel kardot-dárdát rántva megindultam a falakon kívülre, a darálóba. Éppen akkor játszottam a Conannel, amikor a Trónok harca 8. évadának megosztó, Éjkirály elleni csatája is zajlott, és totál átéreztem a falaknál az élőhalottakra váró dothrakik és Makulátlanok félelmét. Kár, hogy a kampány címszó alatt felsorakozó, egy nagyobb térképen szétszórt, egyre nehezedő küldetések között semmilyen kapcsolat nem volt a tesztverzióban (és bizonyára a bolti változatban sem lesz). Pontosabban volt, de ezt csak egy rövid leírásból, vagy a menüből megnyitható, Black Colossus című, amúgy remek képregényből ismerhetjük meg. Ám azt a készítők sem gondolhatták komolyan, hogy játék helyett olvasgatni fognak a virtuális barbárok.

Segíts magadon, és Crom is megsegít!

Szerencsére maga a játékmenet igen részletesen kidolgozott és kellőképp izgalmas ahhoz, hogy a történet hiányát elfeledjük. A Conan Unconquered hasonló metódusra épül, mint a zombis They Are Billions: nem annyira terjeszkednünk kell, hanem inkább egy adott területet kell megvédenünk pályától, nehézségi szinttől függően, egyre több ellenséghullámmal szemben. Tehát mindig van némi időnk építkezni, amíg az ellen a bázisunkhoz ér, és ha már megérkezett, akkor lesz nemulass! Az első két-három hullám még nevetségesen gyenge ellenfelekből áll, azonban később az alapegységeken kívül jönnek ostromgépek, csontikat idéző nekromanták, repülő démonok, és akár még óriási főellenségek is, akik egymaguk szétkapják a várost. Jó hír, hogy ha hősünk meghal, a WarCraft III módjára egy kis idő múlva feltámad, és folytathatja a kaszabolást. Rossz hír, hogy ha a főépületünknek (erődünknek) annyi, akkor vége a játéknak.

A hősök lehetnének jobbak. Én a teszt során főleg Conannal nyomultam, mert iszonyat erős és szívós karakter, remek speciális képessége van (több ellenséget sebző csapás). A filmekből is ismerős Valeria gyengébb, kevesebb ütést bír, és a képessége sem elég hatékony. Nem rossz a varázsló Kalanthes, hiszen ő bónusz védelmet adhat katonáinknak, és távolsági harcosként toronyba telepíthető, ahonnan irtó nagyot sebez. A gond csak az, hogy ő a Deluxe változatot megvásárlók számára lesz elérhető.

Annál tartalmasabb a játék C&C-ket idéző építkezős-fejlesztős része. Érződik, hogy a Conan Unconqueredet RTS-veteránok készítették, mert nagyon letisztult, átgondolt, okos rendszerről van szó, amire persze ráfér még a csiszolás. Minden nyersanyag bizonyos időközönként (ezt egy számláló jelzi) termelődik, így jól át kell gondolni, milyen irányba fejlődünk. A legalapvetőbb épületet a sátrak jelentik, amelyek az aranyat termelik. Emellett fa kell a falak és tornyok építéséhez, a durvább változathoz már kő is, a lovasokhoz és a bányákhoz állatokra van szükség (ez is egy nyersanyag, tehát nem látjuk a jószágokat), és ha már a speciálisabb fejlesztéseknél járunk, a vas és a mágikus érc is nélkülözhetetlen. Életünket nehezíti, hogy minden épületnek és egységnek van fenntartási költsége (arany, fa, kő, élelem), és csak oda tudunk építkezni, ahová Conan címerét letelepítettük. A durvább egységekhez (lovasok, íjászok, varázslók), a komolyabb védelemhez (kőfal, mágikus lövegtorony) és a hatékonyabb gazdasághoz speciális épületekre és technológiákra van szükségünk. Szóval lesz munkánk bőven a pályák felfedezése és a védekezés mellett!

Meddig húzod, Conan?

Szerencsére az időt bármikor leállíthatjuk, így kényelmesen kiadhatjuk a parancsokat egységeinknek, illetve „építészeinknek”, akiket amúgy nem látunk. A gond csak az, hogy nehezebb pályákon az utolsó 5-10 hullám már annyira nehéz, hogy nem marad időnk fejleszteni, csak túlélni. Persze ez a játék hivatalos műfaji megjelölése is: túlélős RTS. Így azonban kérdéses, mennyire van értelme a durvább technológiáknak. A tesztpéldányban sokszor örültem, mint majom a farkának, ha sikerült 2-3 lovast kiképeznem. Amúgy viszont gyorsabbnak találtam gyalogosokat, alapegységeket gyártani, mert a hőshöz hasonlóan ők is fejlődnek, és ha vigyázok rájuk, igen erős harcossá válnak, akikkel még a nehezebb pályákon is boldogulok.

A másik nagyobb gond a játékkal, hogy kevés a pálya, és hiába van lehetőségünk pluszban térképeket generálni, mivel mindegyik ugyanúgy sivatagos, ezért kicsit sem változatosak, sokszor csak az NPC-k, a több hullám és a hősök számára bónuszképességekkel kecsegtető speciális bossok miatt éreztem, hogy más területen vagyok. Színesítheti az élményt a kooperatív mód, amelynek keretében másodmagunkkal építkezhetünk és védekezhetünk, de ez sem köt le hosszú távon, hiányzik a kompetitív multi. Nagyjából 10-15 óra alatt letudható az összes misszió, és a hős fejlődésével hiába kapunk egyéb, építkezéssel kapcsolatos feateket (például olcsóbbá válnak a termelőépületek), nincs olyan játék- vagy történetelem, ami ösztönözne az újrajátszásra. Így a Conan Unconquered egyelőre inkább tűnik egy ígéretes korai hozzáférésű játéknak. Azért persze akik hozzám hasonlóan kedvelik Robert E. Howard Conan-világát vagy John Milius filmjét, azok hibái ellenére is jól elszórakozhatnak az Unconquereddel, ha mondjuk egy nagyobb leárazás keretében beszerzik a játékot.