A japán közönség ugyan kicsit eltérő címmel, de már 2012-ben megismerkedhetett a számos videojáték, manga, anime, regény, sőt még élőszereplős film formájában is feldolgozott, közismerten brutális és hátborzongató Corpse Party-sorozat mellékszálával, ami Corpse Party: Sweet Sachiko's Hysteric Birthday Bash néven most hozzánk is megérkezett.

Történetünk helyszíne ismét a dimenziók közt létező, bosszúszomjas lelkek lakta Heavenly Host Elementary School, ahol már számtalan ember lelte kegyetlenebbnél kegyetlenebb módon a halálát, de „Ez a nap más, mint a többi, ezt te is jól tudod...”, hiszen eljött ezen pokoli birodalom úrnőjének (ő Sachiko) születésnapja. A jeles alkalomból a leányzó úgy döntött, hogy a Sachiko Ever After rituáléval szerencsétlen módon idekeveredett diákokat és tanárokat már-már sportszintű üldözésük és meggyilkolásuk helyett ezúttal egy rögtönzött kulturális fesztivál megrendezésével bízza meg. Mivel Sachiko miatt már rengetegen, rengetegszer szagolták alulról az ibolyát, így ezt hallva érthető módon többen is jelzik, hogy ők ebből nem kérnek, egy rövid és többnyire nem épp vidám végkimenetelű játékot követően azonban végül vonakodva ugyan, de a saját érdekükben belemennek.

Visual novel (interaktív regény) jellegéből adódóan maga a játékmenet a párbeszédek olvasásából, valamint a cselekmény folytatását meghatározó döntések meghozásából áll, mindez a sorozattól megszokott stílusban megrajzolt karakterekkel és helyszínekkel, illetve zenékkel kísérve, ráadásul nagy piros pontként teljes japán szinkronnal. A különböző válaszok más-más történetszálat/végkimenetelt, és olykor zsákutcát rejtenek, így újrajátszhatóság tekintetében egy darabig biztosan lekötik majd azokat, akik szeretnék teljesen kimaxolni a játék mind a kilenc – plusz egy extra – fejezetét. Ezen epizódok különböző programjai között szerepel például színházi előadás, kvízműsor, romantikus vígjáték, főzőverseny és filmforgatás – persze egyik sem a hagyományos értelemben, és tele „Sachiko csavarokkal” –, melyek mindegyike nagy mennyiségben tartogat a többnyire a karakterek kapcsolataiból merítő szokásos japán humorból, konfliktusból, no meg a Corpse Party vérengzéseiből. Sachiko emellett folyamatosan őrült ötleteivel nehezíti, vagy épp rövidíti meg a résztvevők életét, feladatunk pedig a lehető legkevesebb áldozattal túlesni rajtuk. Halálukkal a karakterek persze nem feltétlen írják ki magukat a forgatókönyvből, hiszen a dimenzió úrnőjeként Sachiko egy csettintéssel képes feltámasztani őket.

A Corpse Party: Sweet Sachiko's Hysteric Birthday Bash mellékszálként összességében próbál valami más lenni, de közben mégsem akar elszakadni a Corpse Party gyökereitől. Ennek az eredménye egy furcsa horror-komédia, ami valószínűleg nem elégíti ki kellően a feszült helyzetekre és sötét történetre vágyó Corpse Party-rajongók igényeit, viszont brutális és olykor megbotránkoztató jeleneteivel garantáltan elriasztja a könnyed, mókás visual novel-élményre vágyókat. Aki viszont szereti a Corpse Party-sorozatot, vagy a horrorral átitatott japán humort kedvelők szűk csoportjába tartozik, annak megér egy próbát.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!