Elképesztő, hogy rohan az idő. Elsőre fel sem tűnik ugyanis, mennyi minden történt azóta, hogy a Crash Team Racing (CTR) megjelent a legelső PlayStationre, pedig majdnem pontosan 20 esztendő telt el azóta. 1999-et írunk, a Mario Kart SNES-en igazi bombaként robbant, követői pedig megpróbálták ugyan utánozni, de hasonló élményeket és hangulatot senki nem produkált. Még a N64-es verzió sem volt erre képes, és bár egy időben „mémmé” vált (akkoriban ezt a szót még nem ismertük), hogy ha egy sorozatról túl sok bőrt húznak le, akkor előbb-utóbb kart játékos feldolgozást is kap, egyedül talán a Naughty Dog apró kitérője ért fel minőségileg a nagy öreghez. Akkor még ki gondolta, hogy egyszer ez a csapat majd az Uncharted- és The Last of Us-sorozatokkal bekerül a legnagyobb nevek közé? Ugyan, egyszerűen csak kiélveztük Crash kalandjait az első kis szürke, lemezes masinán, azután meg óbégatva bőgettük a motorokat a mellékágban, ami végre hasonló szórakozást kínált, mint Mario tette hét esztendővel korábban. Megállt az idő, megállt az élet, és pontosan ennek elérésére nem volt képes az előző számban bemutatott Team Sonic Racing, aminek értékelésénél ugye azzal zártam a mondandóm, hogy júniusban majd kiderül, mennyire lesz méltó kihívó és vetélytárs a modernebb program mellett a CTR felújított verziója. Nos, meglepően jól teljesít a remake, de ne szaladjunk ennyire előre.

Majdnem a régi

Nagy sztorit persze itt se keressünk, elvégre egy nap űrből jött idegen érkezik, azzal a céllal, hogy megmérettesse a helyieket, természetesen egy hatalmas kupa keretein belül, ha pedig engedünk a kísértésnek, akkor az Adventure elnevezésű módban egy karakter kiválasztása után pontosan ennek kell a végére érnünk. Ez volt az eredeti, 20 esztendővel korábbi változatnak is a gerince, így a változás látszólag nem nagy. A választott karakter bőrébe bújva kapunk egy kisebb, nyitottnak mondható területet, mindenfelé portálokkal, amik versenyekre vezetnek, illetve vannak lezárt kapuk, amik további központi helyszíneket nyitnak meg, így újabb és újabb futamokat lehetővé téve. Vannak főellenfelek, akikkel egy az egyben kell megküzdeni, további vetélytársak nélkül, ráadásul a főmuftik speciális fegyvernemekre állnak rá, így állandóan robban valami előttünk vagy mögöttünk, de a legtöbb megmérettetés a normál MI felvértezte gépi ellenfelekkel zajlik.

Avagy nyolcan megindulunk, próbáljuk rendben bevenni a kanyarokat, elkerülni a csapdákat (húsevő növények, tűzoszlopok, hatalmas és guruló hordók vagy hengerek és a többi), igyekszünk nem lezuhanni a szakadékokba, amikből szintén bőven van. Közben ott vannak az ideális ívek és a gyorsítók, amikre viszont érdemes ráhajtani, emellett a felvehető gyümölcsökkel és a becsúszással extra sebességre tehetünk szert, nem utolsósorban van ugrálás, ami meg az idővel robbanó ládák hatástalanításában van segítségünkre. Merthogy a jó kartversenyek apró velejárója itt is képviselteti magát, avagy vannak fegyverek, méghozzá szép számmal. Követő rakéta, az első helyezettet megcélzó energiagömb, ágyúgolyó, mögénk lerakható robbanó láda vagy mérgezőanyag, sérthetetlenség… bőven van lehetőség, érdemes a jobbakkal taktikázni, mert a kérdőjeles ládákból véletlenszerűen szerzett eszközök teljesen változó, hogy miben jók, milyen gyakran fordulnak elő. Ráadásul egy ránk lőtt rakéta esetében az amúgy haszontalannak gondolt szimpla csapda is tökéletes mentést eredményezhet, ha pont a becsapódás előtt rakjuk le magunk mögé.

Ráadásul a két verzióban is jelenlévő Adventure módon túl van egy rakás Arcade lehetőség, így az idő ellen is küzdhetünk, kupákra mehetünk, kihívásokat teljesíthetünk, adott pályán gyakorolhatunk, multizhatunk osztott képernyőn, de az online versenyeken is szerencsét próbálhatunk. Lehetőségből van bőven, ahogy egyébként önmagában már pályából is, hiszen alapszinten 24 áll rendelkezésre, és akkor ebben még a tükrözött verziók nem is szerepelnek. Ha pedig az egészhez hozzávesszük a megnyitható karaktereket, az újabb kasztnikat, a festéseket és a matricákat, amikkel aztán egészen egyedivé lehet tenni a versenyzőket, akkor kiderül, hogy bőven van eltérés, ahogy tartalom is. Mindez pedig mindössze a jéghegy csúcsa.

A látszat csal

Merthogy bár a grafikai fejlődésen túl a CTR elsőre semmit nem változott, ez az érzés csak nagyon hanyag vizsgálódás esetén marad velünk. Oké, az irányítás lényegében változatlan, még mindig az X a gáz, amit azóta utálok, hogy az első versenyjátékok a ravaszokra tették a fékkel együtt (ráadásul egy négyéves, aki a modern játékokba szokott bele, már nem is tudja feldolgozni ezt az alternatív információt) – és bár ez átvariálható, akkor más funkciók kerülnek teljesen irreális helyekre. Szóval ezt a részét nem értem a felújításnak – annyira talán nem nagy munka egy modern irányításmodellt lemásolni. Ami még negatívum, az a mesterséges intelligencia, ami Easy nehézségi szint felett pofátlanul csal, ezzel elvéve az élményt, egy idő után lényegében szánalom győzelmeket produkálva. Bár hozzáteszem, hogy az első indításkor megjelenő, nagyjából 20 vagy több oldalnyi szerződés oldalanként léptetése is bájosan idegesítő így 2019-ben, ahogyan a lagos, bugos multi is, bár ezen legalább dolgoznak a fejlesztők. Ha azonban ezeken az apróságokon túltesszük magunkat, káprázatos az élmény és az eredmény.

Biztosan lesz egy olyan gondolat a fejedben, hogy azért az eredeti verzió is szép volt. Nos, felejtsd el, nézz meg róla egy bemutatót. Az 1999-es változat a platform minden lényeges hibáját hozza, avagy a kezdeti 3D miatt szinte semmi élet nincs a háttérben, a karakterek és tájak minimális érdekességet vagy szépséget mutatnak. Ezzel szemben az új verzió egyszerűen gyönyörű. A fűszálaktól az állatok bundáján át a háttérben történő eseményekig minden él és mindennek karaktere van. Minden téren kidolgozott modellek várják, hogy átvedd az irányítást, a versenyzők animációi cukik, a pályán haladva pedig nem egyszer arra figyeltem fel, hogy a környezeti elemeket, a háttérben történő akciót figyelem, nem a tényleges versenyt. A zenék minőségiek, de átválthatunk a klasszikus hangzásra is, a rengeteg extra teendőt pedig nem erőszakolják ránk, de érdemes azokkal is elütni az időt.

Így kell alacsony áron kiadott valódi remake-et készíteni! A CTR rengeteget fejlődött, látvány terén elképesztően részletes és hangulatos dolgokat produkál, emellett nagyon élvezetes és még olcsó is a kategóriájában. Több mint ajánlott, pláne az eredeti verzió és a műfaj rajongóinak.