Szilíciumvölgyi álom

Amikor a korát alaposan megelőző Unreal Tournament 2004 napvilágot látott, úgy tűnt, a modkészítő csapatok magukhoz térnek több esztendős álmukból: a szoftverhez kis túlzással legalább annyi teljes konverzió jelent meg, mint a '99-es nagy elődhöz. A játékért felelős Epic Games jó szokásához híven adta a próbálkozók alá a lovat, így a valóban tehetséges amatőrök közül többen is lehetőséget kaptak a kiugrásra. A Blue Omega Entertainment egy volt a nevezők közül - a most kitárgyalt programmal azonos című modjuk egyedi világképével és számtalan remek ötletével egy csapásra meghódította a rajongók szívét, a kezdetleges, de milliónyi lehetőséggel kecsegtető konverzió elnyerte a Make Something Unreal pályázat második díját, a munkásokra pedig felfigyelt a brit Codemasters... Hát nem gyönyörű? Amikor már azt hittük, az ilyen legendás történetek a Counter-Strike sikerét követően véget értek, jött egy csapat a semmiből, aki pénzt és lehetőséget kapott a bizonyításra. A Codemasters jó szokásához híven nem spórolt semmin: a készülő teljes játék megkapta a sok-sok tucat programban már licencelt (és jó párban bizonyított) Unreal 3 motort, és kis túlzással a brigád teljesen szabad kezet kapott. Még az alapok is zseniálisak: a történet szerint egy olyan steampunk világban járunk, ahol az amerikai polgárháború nem ért véget, észak és dél vígan mészárolgatja egymást a 20. században... Ennyit a pozitívumokról.

Nem reális

A Damnation tehát az Unreal Engine 3-at használja - jó hogy papírról tudjuk, mert a szoftveren ez bizony nem látszik. Hogy ne egyből negatívummal kezdjünk, a pályák hatalmasak, a térképek pedig nem csak kicicomázott csövek, a legtöbbször tényleg mi dönthetjük el, hogy merre akarunk menni. Természetesen ez nem mentség arra, hogy a környezet ocsmány: a motorhoz, és a 2009-es évhez is méltatlanul alacsony poligonszám végig olyan érzéseket kelt az emberben, hogy egy amatőr próbálkozást lát (amely a készítők miatt félig-meddig igaz is), a borzalmasan ízléstelenül használt textúrák azonban azzal tetézik az élményt, hogy a végére már úgy gondoljuk: nem csak amatőrök, vakok is. A rusnyaságra a koronát azonban egyértelműen a modellek mozgása helyezi fel. A gyönyörűen megalkotott figurák (és ez nem vicc, tényleg jól festenek) állóképeken még hozzáadnak az élményhez, ellenben abban a pillanatban, hogy megmozdulnak, az egész kártyavárként dől össze. Mert hiába olyan dögös a nők ábrázolása, ha utána elkezdenek a talaj felett lebegve sífutni hősünk felé, mindenféle átmenet nélkül váltanak fegyvert, sőt, még az is előfordul, hogy beragadnak. Ilyenkor, mint a '90-es évek végén, a modellek széttárt karokkal és lábakkal repülnek a talaj felett, és egészen addig levitálnak, amíg újra nem indítjuk a programot, vagy vissza nem töltünk egy mentett állást. Elképesztő, de igaz. Persze ez még nem minden. Fizika, mint olyan, szinte nincs. A járművek vezetésekor (merthogy olyat is lehet) a legváratlanabb pillanatokban egyszer csak felpattanhatunk a teljesen sík talajról, hogy utána pörögve-forogva átzuhanjunk a padlón, és essünk-essünk a végtelenségig, vagy amíg vissza nem töltjük az előző mentett állást. Az ellenfelek halál-animációi még adhatnának némi pluszt - de miután ezeket is sikerült elfuserálni, nem teszik. Azt, hogy egy magaslati lövöldözést követően a gazemberek a nyakunkba potyogjanak, már a '98-as Half-life is tudta, a Damnation azonban nem rendelkezik efféle kvalitásokkal. A kinyírt ellenfelek legtöbbször összeesnek, és vízszintesen leheverednek - teszik ezt akkor is, ha éppen egy létráról másznak le, vagy adott esetben zuhannak. Ilyenkor jönnek a legviccesebb jelenetek: a lefelé eső úriember kényelmesen és túlagonizáltan leheveredik, majd egész egyszerűen a levegőben marad. Ennyi ballépést követően a mesterséges intelligenciától sem várnánk semmit - nem is kell, akkor legalább nem csalódunk. Szinte a teljes végigjátszás alatt lesznek társaink, akik nem akadnak bele a tereptárgyakba - lévén, nem is nagyon mozognak. A pályákra bizonyos területenként el van helyezve egy-egy teleport pont, amelynél, ha elérjük, hirtelen megjelenik a partnerünk, és lövöldözni kezd. Segíteni nem segít, de legalább ártani sem árt, nála ugyanis már csak az ellenfelek ostobábbak - néha több száz méterről is kiszúrnak bennünket, néha pedig akkor sem, ha az arcukat kloffoljuk.

Adjatok egy kanalat, főbe lövöm magamat...

Adva van tehát egy botrányosan trehányul kezelt technikai rész - erre sokan csak legyinthetnétek, mondván, ugyan már, egy játékban nem a külső a lényeg. Ebben maximálisan egyetértünk - a szoftver beltartalma azonban ha lehet, még a külcsínt és alulmúlja, és ez hatalmas szó. A Damnation egy akciójáték, amelyet megpróbáltak kalandelemekkel, járművezetéssel, és egy kis sandboxszal feldobni. Miután ez a három összetevő ismétlődik végig a hatalmas kaland során, érdemes lenne őket egyesével górcső alá venni, csak éppen felesleges. A járművezetésről már írtunk, arra nem érdemes szót vesztegetni, a lövöldözésről még nem, de talán jobb is így. A végtelenül bugyuta, a hatékonyságot még hírből sem ismerő fegyverekkel és a hatalmas túlerővel szemben a program lövöldözős része körülbelül annyira élvezetes, mint egy évezred a pokolban. A sandbox pedig kimerül abban, hogy melyik oldalról közelítjük meg a célpontot. Úgy érzem elkárhoztam, és a Damnation lett az én büntetésem. Pedig esküszöm, mindent megpróbáltam: bejártam az internet árnyékos oldalát, és beszereztem a díjnyertes modot (amelyben én nem fedeztem fel azt a bizonyos isteni szikrát), ezek után pedig úgy ültem le, hogy bármi lesz is, én jól fogok szórakozni. A játék azonban felöltötte ötvenes méretű acélbetétes bakancsát, és belegázolt a zsigereimbe, tette mindezt sátáni mosollyal. Hihetetlen, hogy egy csapat, aki egy ilyen kreatív univerzumot dolgozott ki, ekkora bakot lőjön - hihetetlen, de sajnos igaz. A Damnation botrányos, félkész, koncepciótlan, e mellé pedig olyan bődületes marhaságokkal van tele, hogy az szinte fáj. Az egész projektről az a gyanúm, hogy pénzmosás áll a hátterében, ezt a készítők nem gondolhatták komolyan - a végtelenül igénytelen angol szinkron pedig megerősített abbeli hitemben, hogy ez egy rossz vicc, amelyet a Steamen 50 euróért akarnak rásózni a gyanútlan próbálkozókra. Kerüljétek el, én már attól mocskosnak érzem magam, hogy feltelepítettem.