Ha valaki fejében összeáll egy koncepció, akkor az még nem feltétlen jelenti azt, hogy abból játék fog születni. Legyen az ötlet bármennyire is zseniális, legtöbbször el sem jut a fejlesztőkig; hogyha mégis, addigra már a tervezők jócskán átrágták vagy megnyirbálták az eredeti elképzeléseket. Ebből a szempontból a legszerencsésebb, ha az ötletgazda éppen egy elhivatott játékfejlesztő, aki egyedül is meg tudja valósítani saját elképzeléseit -- amolyan mindenesként modellez, kódol, forgatókönyvet ír, és a többi. Már ez is elismerésre méltó, azonban jelen esetben a legmeghökkentőbb mégis csak a háttérben megbúvó financiális elgondolás. A három epizódra osztott történet első része ugyanis ingyenesen végigjátszható, méghozzá megkötések nélkül. Amennyiben elnyerte tetszésünket, akkor adományok formájában tudjuk támogatni az egyszemélyes brigádot. Így nem fogjuk kizsákmányolva érezni magunkat (csak annyit fizetünk, amennyit szerintünk megér), ráadásul biztosak lehetünk, hogy a befolyt összeg jó helyre kerül. Egy apró fondorlat azért van, nevezetesen az, hogy a folytatások csak akkor készülnek el, ha a fejlesztési költségekre elegendő pénz gyűlik össze. Ez így korrekt, a hozzáállás pedig dicséretes, mint ahogyan maga a játék is.

Fém, beton, amnézia, melankólia

A pénztárcabarát kezdeményezés mit sem ér, ha a végtermék valamilyen redukált képességű borzalom, amivel csak az ősz hajszálakat lehet gyűjteni. Valamivel különben is serkenteni kell az adományozókedvet, különösen ha egy produktum nem fixáras. Erre leginkább a kreatív, minőségbeli tartalom hivatott, az ez irányú törekvés pedig szabad szemmel is jól látható minden egyes képkockán. 

Az egész história egy bunker hibernálótermében kezdődik, ahol rögtön azzal szembesülünk, hogy nincs minden rendben. Sem velünk, sem pedig a környezetünkkel. Egyedül állunk a leamortizált szoba sarkában, és csak gyanítjuk, hogy korábban valami rossz dolog történhetett. Olyan borzalom, amelyből valószínűsíthetően csak a hibernálás lehetett az egyetlen kiút. Ezzel rögtön több kérdés is felmerül, csak sajnos a hipotermiás állapotnak van egy súlyos mellékhatása: nem emlékszünk semmire. Ki kell tehát derítenünk, mi történt, hova lettek a többiek, és egyáltalán kik vagyunk. Ebben nyújtanak segítséget a pályákon szétszórt holokockák, a falra firkált vonalkódos üzenetek, és a még működő számítógépek monitorjai. A felsorolt játékelemek amellett, hogy információt szolgáltatnak a továbbjutáshoz szükséges tárgyak felkutatásában, utalásokat tartalmaznak a múltban lezajlott eseményekről. A holokockák régről származó személyes üzeneteket tárolnak magukban -- rögtön az elején ott van a sajátunk is a lefagyasztás előtti időkből, méghozzá érdekes tartalommal. A posztapokaliptikus jövőképből a robotok sem maradhattak ki. Nem csak egyszerű tárgyak, illetve a feladványok részei, hanem a sztori szerves részét képezi az emberekkel történő összehasonlításuk is. Hovatovább a vonalkód-falfirkák is az ő műveik -- szokatlan egybeesés, hogy ezeket mi is el tudjuk olvasni. Jó kalandjátékhoz illően az adatmorzsákból tudjuk összerakni a történéseket, így érdemes mindent végigpásztázni, nehogy lemaradjuk egy-egy megoldókulcsról, esetleg elgondolkodtató történetfoszlányról. 

Ebben az epizódban összesen négy pálya található, melyek során végig a bunkerszerű építmény falai között kalandozhatunk. Mivel az első részről van szó, így nem szabad elvárni, hogy a történet rögtön teljesen kibontakozzon előttünk. Az érzékelhető feszültség a csepegtetett elmesélőmód mellett a fantáziadús tervezésnek is köszönhető. A kedves, rajzfilmszerű grafikával kontrasztban a kissé nyomott hangulatért főként a leharcolt folyosók és termek, a kupacokba hányt törmelék, a tönkrement, illetve a még épphogy csak működő rozsdás gépek kigondolt káosza a felelős. Az egy szálon futó cselekmény ellenére a két-három órás játékidő leteltével több nyitott kérdés is marad. Ezekre vélhetően csak a későbbi részekből kaphatunk választ.

Mindennek ára van

Az elbírálási arány roppan kedvező, hiszen az eddigi pozitívumok mellett csupán néhány kifogásolható tulajdonság róható fel. A játék során végig úgy éreztem, hogy a háttérből hiányzik a zene -- persze a csendben bóklászásnak is megvan a maga varázsa, no meg közvetlenül egy valamirevaló világégés után sincsen senkinek energiája zeneadót üzemeltetni. De szerintem a hangulatot még tudta volna fokozni néhány búskomor melódia, enélkül pedig kicsit steril, techdemó jelleget ölt az egész játék. Ráadásul a hangeffektek is furcsák néha, éles vágásaikkal sebtében összedobott hatást keltenek; mintha csak azért lennének, mert szokás ilyeneket is használni. Egyeseknek kifejezetten kellemetlenségeket okozhat a játék szívét képező, kissé fapados motor is. A megjelenítési hibák nem jelentenek akkora gondot, sokkal inkább a kiforratlansága. A letölthető változatban a videóbeállítások módosítása bonyolult, a böngészőből futtatható verzióban pedig az egér nem működik (nálam még le is fagyott). 

Hibák természetesen minden játékban akadnak, itt talán felfoghatók a költségcsökkentés áldozatainak. Azonban felmerül ismét a nagy kérdés: most akkor mennyit is ér ez a játék? Miután a kipróbálás ingyenes, a választ mindenki döntse el maga! A fejlesztése mindenképp pénzbe került...