Miközben már a Call of Juarez első két része is mutatta, van valami a Techlandben, nem szabad leírni a fejlesztőket, 2011-ben a csapat egy új irányba folytatta útját, ami meghatározóvá vált számára. Mialatt a vadnyugati ördögszekereket vérre és testrészekre cserélte, a szájszagú, borostás bajkeverőket pedig rothadó zombikra, magát a helyszínt is áthelyezte a prérikről a trópusi, üdülőövezetként funkcionáló szigetvilágra. A fertőzöttek itt martak mindenkit cafatokra, amihez egy jó kis nyitány is szolgált, elvégre, aki öt éve nekiállt a Dead Islandnek, a zenei irányzatok kedvelésétől függetlenül azóta sem felejtette a „Húdújúvúdúbics”-től hangos felvezetést. A belső nézetben elérhető négyszemélyes kooperáció, a hangulatos miliő meghozta a sikert, majd a sorszám nélküli „folytatást” (Riptide), ám végül a tényleges második rész soha nem készült el (lásd extra szövegdobozunkat), az alkotók pedig suttyomban átnyargaltak az aktuális generációt nyitó Dying Lightra, amivel új szintre emelték produkcióik minőségét. Persze a Deep Silver nem esett a fejére, az aranytojást tojó tyúkot ugyanúgy nem hagyták veszni, ahogyan anno a Ubisoft sem tette (Call of Juarez: The Cartel – csak egy szimpla techdemó lett, amit a franciák még kipréseltek a csapat lelépése előtt). Ennek hála immáron a „legtökéletesebb” formában élvezhetjük Banoi vendégszeretetét. 

Másnaposok

Egy fergeteges buli után néhány üveget ölelgetve térünk magunkhoz a szállodai szobánkban, majd igen gyorsan realizálódik bennünk, hogy immáron nem a hasunk süttetése lesz a program, hanem a túlélésért folytatott harc. Ugyanis míg szundiztunk egy jót, kitört a zombiapokalipszis, mindenfelé bikinis és sportalsós élőhalottak grasszálnak, ép bőrünket pedig csak és kizárólag a másokon segítő életmentőnek köszönhetjük. Jöhet tehát a harc, a kaszabolás, amihez négy eltérő karakter dukál (mindegyik speciális tulajdonságokkal rendelkezik, így egyikük a vágó és szúró eszközöket, a másik meg a lőfegyvereket preferálja). Ami pedig a legjobb az egészben: a küldetéseket négyen, avagy három másik játékossal is levezényelhetjük, ami különösképpen feldobja a hangulatot.

Nem utolsó sorban a Dead Island nem szimpla vagdalkozásból áll, elvégre rengeteg lootolással, a környék felfedezésével millió és egy tárgyhoz, nyersanyaghoz hozzá lehet jutni, a fegyvereket így módosíthatjuk is. A lángoló bunkósbot, az áramozós bozótvágó, netán a mérgező kés immáron nem csak álom többé, a megcsapkodott hullák pedig nem élvezik az extra szolgáltatásokat, lángolnak és öklendeznek azok hatására. Több ágon fejleszthetjük karakterünket is, a rengeteg opcionális küldetésnek hála bőven van elfoglaltságunk a hatalmas terepen, aminek bejárását még a gyorsutazás és az autóvezetés is könnyíti. Egy kisebb álom valósult meg hát 2011-ben, ami Fulci mester húsevőkkel teli szigetét vizionálta videojátékos formába. Szerettük? Naná, egy élmény volt gyermekbetegségei (rossz szinkron, béna mimika, lapos sztori, bugok) ellenére is. 

Áradás

Azután 2013-ban elérkezett az idő egy folytatásra, ami inkább egy igen tartalmas, önállóan futtatható expanzió szerepét töltötte be. A négy korábbi karakter története az első epizód befejezését folytatta, méghozzá egy új szereplő bevonásával (így már öten álltak rendelkezésre), a játéktér pedig kicsit arrébb tolódott, de még mindig a trópusokat megcélozva. A játékmenet terén szerencsére több újdonságot is bevezettek a fejlesztők, ennek hála motorcsónakkal is átszelhettük a nagyobb vizeket, bázisokat védhettünk csapdákkal és rögzített gépágyúkkal, az alap azonban maradt a régi. Emiatt sokan keserű szájízzel tápászkodtak fel a program elől (na meg a befejezés sem nyerte el mindenki tetszését), noha a Dead Island: Riptide még mindig egy szórakoztató, többen játszva élvezetes aRPG volt.

Tényleg definitív?

Bár a Definitive Collection összességében barátságos árkategóriába került, avagy a teljes csomag egy önálló játék összegéért megvehető (sőt a korábbi kiadások birtokosai a Steamen 3 euróért upgrade-elhették az epizódokat), mégis érződik rajta, hogy csak pénzlehúzás áll a háttérben. Jó, a látvány valóban fejlődött, a csatornák és városi részek mellett a börtön is mutatósabb, a fények sokkal jobbak, sok új effekt felel azok realisztikus megvalósításáért, illetve a karaktermodellek is kidolgozottabbak, de összességében a két Dead Island maradt a régi. Sőt még ez sem mondható teljes nyugodtsággal, elvégre a korábbi bugok jó része is megmaradt (beragadások, kopogó szellemet jelző fura tárgymozgások, eltűnő eszközök és fegyverek), valamint sokan panaszkodnak amiatt, hogy a mentések tönkrementek, egy fejezeten nem jutnak tovább. Ez fölöttébb bosszantó, emellett arra sincs racionális indok, miért kellett a vér színén változtatni, milyen okból kifolyólag cserélődtek le fegyvermodok, illetve a legfontosabb: immáron miért nem lehet a strandlabdával focizni, amivel anno rengeteget ökörködtünk. Ilyen téren, mindezeket figyelembe véve tehát öt és három év is kevés volt arra, hogy valóban egy befejezett, hibáktól mentes verzió szülessen, ha pedig ebből a szemszögből nézzük a leányzót, akkor a minimális anyagi ráfordítás is felesleges.

Ha azonban az érme másik oldalát is figyelembe vesszük, nem tudunk kifejezetten haragudni a Definitive Collectionre, még ha az egyértelműen azért is született, mert a kiadó plusz bevételt látott a megjelentetésében. A két fő Dead Island ugyanis kellően egyedi és élvezetes a millió fegyverátalakítással, a közelharc során eszközölt belassításokkal és repkedő testrészekkel, az utazgatással és leginkább a csapatos küzdelemmel, ami alaposan megdobja az amúgy is erős hangulatot. A programoknak többször neki lehet futni, a meglehetősen nagy területet érdemes aprólékosan felfedezni az easter eggek és jópofa helyszínek miatt (például Jason Voorhees is beugrik egy kameóra, aminek hála Bőrpofa láncfűrészét is magunkhoz ölelhetjük). A hentelés pedig akkor sem válik unalmassá, ha a sokadik kört futjuk, elvégre az ellenfelek (a sima zombik mellett vannak robbanó, tankszerű, mérgező, köpködő mutánsok) velünk együtt lépik meg az újabb fejlődési szinteket. Na meg ott van még az egyszerű, de nagyszerű árkád móka, a Dead Island Retro Revenge, amiben 2D-ben zúzhatjuk le a halottakat, plusz a két 3-3 órás kiegészítő, a hordamódot tálcán kínáló Bloodbath Arena, és a történetet más aspektusba helyező Ryder White DLC, amik szintén a csomag tartalmát erősítik. Ezeknek hála már alaphangon is 40-50 órát beleölhetünk a kollekcióba, ami igen jó eredmény ennyi pénzért.