Jómagam nagyon kellemesen töltöttem el vele az időt, és aki hozzám hasonlóan ma is szívesen előkapná az eredetit egy kis nosztalgiázásra, annak már nem feltétlenül kell emulátorhoz nyúlnia, ugyanis készült egy teljesen felújított változat, mely a mai, mindenféle 32- meg 64-bites masinákon (meg mellesleg Macintoshon is) vígan elfut.

Erdei túra


A játék kezdetekor négy szász vezér közül választhatunk, akik vezetői képességben, lovagi játékokban való jártasságban illetve a kardforgatás tudományában különböznek. Az eredeti játékot ismerők ezután egy apró újdonsággal találkozhatnak, ugyanis, ha kívánjuk, plusz küldetéseket is teljesíthetünk (gyűjtsünk össze adott időn belül valamennyi aranyat vagy sereget stb.). Mielőtt hódító utunkra indulnánk, Robin barátunk a sherwoodi erdő mélyéből biztosít minket, hogy szükség esetén szívesen besegít egy-egy nagyobb ütközetben. Megköszönjük neki, majd elénk tárul Anglia több megyére osztott térképe, ahol a játék nagy része zajlik. Hat uralkodó osztozik a területen, fele-fele arányban szászok és normannok. Feladatunk mi más is lehetne, mint eldönteni, kinek a fejét illeti a korona.

Defender of the Crown - Digitally Remastered EditionDefender of the Crown - Digitally Remastered EditionDefender of the Crown - Digitally Remastered Edition

Fogadd hódolatom


Extra infók

Egy apró technikai megjegyzés: akiknek autorun után nem indul a játék, futtassák manuálisan a Setup-PC.exe fájlt!

A program majd' mindenféle platformon rengeteg rajongót szerzett magának annak idején, a CD-n amolyan extraként pedig megtalálható néhány, emulátorral futtatható változat, amúgy pedig PC-n is megélt több folytatást már (Heroes Live Forever, Robin Hood: DotC).

Egy vár és egy hozzá tartozó megye áll uralmunk alatt, innen indul (remélhetőleg) dicső utunk. Mielőtt egy szomszédos megyét elfoglalnánk, érdemes megnézni, mennyi bevételt tudunk belőle kisajtolni körönként. A befolyó pénzt katonák toborzására fordíthatjuk, katapultot vehetünk és megyénket erősíthetjük meg egy oda épített várral. A feladat tulajdonképpen egyszerű: foglaljunk el minél több megyét, gyarapítsuk kincstárunkat a befolyó adóból, gyűjtsünk hatalmas sereget és rohanjuk le az ellenséget. Arra azonban ügyeljünk, hogy várunk elvesztése azonnali vereség számunkra. Eleinte a szász lovagoktól nem kell tartanunk, békésen áthaladhatunk földjeiken. Amennyiben egy ellenség uralta mezőre lépünk, jó esetben (ha tulajdonosa védtelenül hagyta) vér és verejték nélkül elfoglalhatjuk azt. Ha viszont ott állomásozó lovagokba botlunk, elkerülhetetlen a harc. Ebbe sajnos sok beleszólni valónk nincsen, csupán annyit választhatunk ki, hogyan harcoljanak zsoldosaink, illetve szükség esetén visszavonulhatunk.

Ha kellően nagy haderővel rendelkezünk, megkísérelhetjük elfoglalni az ellenfél várát. Én ilyenkor szoktam (biztos, ami biztos) Robin segítségét kérni. Várostromhoz mindenképpen szükségünk van egy katapultra, amivel a vár kőfalán üthetünk rést. Nemcsak követ hajíthatunk, hanem görögtűzzel és járvánnyal is gyengíthetjük a védőket. Egy kellően megrongált várfalat nyilván könnyebben tudunk bevenni. Hódítsuk meg az összes várat és miénk a győzelem!

Defender of the Crown - Digitally Remastered EditionDefender of the Crown - Digitally Remastered EditionDefender of the Crown - Digitally Remastered Edition

Előfordulhat, hogy némi plusz bevételre kívánunk szert tenni. Ebben az esetben az éj leple alatt látogatást tehetünk egy ellenséges várban, ahol némi küzdelem után egészen a kincstárig verekedhetjük magunkat. Ezt a tréfát amúgy a gép is el szokta velünk játszani: időről-időre ugyanis váratlan események következnek be, amikről a fogadóban járva értesülhetünk. Ilyenkor juthatunk információhoz arról, hogy megdézsmálták az aranyunkat, megrongálták a katapultunkat, esetleg elvesztettünk egy birtokot.

Efféle esemény lehet még egy lovagi torna, amit mi is megrendezhetünk, a győztes pedig hírnévre vagy egy területre tehet szert. A lebonyolítása egyszerű: egymással szemben felsorakozik a két fél, és megpróbálja a másikat ledönteni a lováról. Minél nagyobb tapasztalata van karakterünknek a lovagi játékokban, annál könnyebben győzhetünk. Felröppenhetnek hírek egy fogvatartott leányzóról is. Ilyenkor az utódlásról is gondoskodni kívánó uralkodó nem tétovázhat, hanem kardot ragad és irány a börtön, ahol a hölgy raboskodik. Átverekedve magunkat az őrségen miénk lehet az áhított jutalom, a nő keze (meg ami még hozzá tartozik).

A dicső múlt és jelen


A játékot annak idején számtalanszor játszottam végig C64-en és jelentem, ez a felújított, 2001-es változat is remekül sikerült. Ugyan sok újdonságot nem nyújt, mégis jellemzi ugyanaz a nagyszerű hangulat, ami miatt az ős is nagy kedvencem lett. Azt sem állítanám, hogy a grafikai megoldások versenyre kelnének egy mai 3D-s játékkal, de gondolom, nem is ez volt ennek a kiadásnak a célja. Kellemes élmény azoknak, akik régen szerették, és azoknak is, akik csak hallottak róla és szeretnének kis időre virtuális lovaggá válni.