A démonikus ember így gondolkodik: „Most ennyi vagyonom van, s a terveim szerint ez gyarapodni fog. Oly sok minden az enyém, s a jövőben még több és több kincsem lesz. Volt egy ellenségem, de már megöltem, s előbb vagy utóbb a többivel is elbánok majd.” – mondja a Bhagavad-Gíta, a hindu vallás legszentebb könyve. Ez szólhatna akár a Devilianról is, amiben egy félig ember, félig démon szerzetet istápolunk.

A koreai Bluehole Ginno Games játéka olyan, mintha a TERA és a Diablo szerelemgyereke lenne: egy MMOARPG, amiben hatalmas szemű (és más előnyös testi adottságokkal is megáldott) hölgyek vadásszák a jobbnál jobb lootokat, néha napján egy-egy dungeonbe is leugranak az epikusabb szerzeményekért. A játék december óta már Európában és Észak-Amerikában is elérhető, mi pedig elkészítettük a koreai mintára készült Victoria’s Secret angyalunkat, hogy megnézzük, mit is tud a szirupos démonvadászat.

Choose your destiny!

A történet szerint egy félvér szerzetet alakítunk, aki a világot fenyegető gonosz ellen indul harcba. A sztorit pedig itt le is tudtuk, mert nagy szerepet később sem játszik. A Devilian világa nem az a fajta, ami túl mély nyomot hagy bennünk: a démoni külsőbe erőltetett univerzumhoz nem tartozik szabatos lore vagy mitológia, és a játékmeneten kívül túl sok egyediség sem.

Sok MMO-rajongó már a karakterkészítésnél morgolódhat. Csupán négy, nemhez kötött kaszt közül választhatunk a játék elején, amik némi módosításokkal lefedik a legtipikusabb szerepjátékos mesterségeket. Lehetünk közelharcra specializálódott Berserker, puskás távolsági harcos Cannoneer, lopakodó Shadowhunter, vagy mágiával harcoló Evoker. Azon túl, hogy mind nemhez kapcsolódnak, más téren is kötve van a kezünk: csupán a ruhánk, szemünk, hajunk színét változtathatjuk meg, illetve outfitünket (bocsánat, kosztümünket), ezért a világban sok hozzánk hasonló szerzet mászkál. És bizony senki sem akar egy hős lenni a sok közül, így a karakterhez nem igazán tudunk kötődni, vagy azonosulni vele. Bár ez csak az egyik tényező, ami miatt ez nem történik meg.

Belém bújt a kisördög

A négy kaszt bizony kevésnek tűnik, ám az elágazó képességfáknak köszönhetően játékstílusunkhoz igazíthatjuk a karaktert. A Borderlands-játékokban is látott módon három fán oszthatunk le skillpontokat, amelyek a karakter különféle előnyeire építkeznek. A Cannoneer például fejleszthet egy tömegsebzésre koncentráló ágat, vagy olyat, ami különféle státuszokkal lassítja le az ellenfelet. Mivel a játék során elboldogulunk 2-3 aktív skillel is, ez bőségesen kiszolgálja a játékmenetet, ám a hardcore játékosok már itt hiányolhatják a szabatosabb lehetőségeket.

Mint már fentebb is említettem, kétlaki életet élünk, ami a játékmenetet is színezi. Amint elegendő Devil Bloodot gyűjtöttünk össze, vagy telítődött az ellenfelek kaszabolásával tölthető mérce, felvehetjük a sokkal erősebb Demon Formot – azaz démonná alakulunk. Ebben az állapotban brutálisabb képességeket kapunk, ami a bossok gyilkolását könnyíti meg. Devil Formban másféle itemeket vehetünk fel, és a szint is külön fejlődik, ezért gyakorlatilag egy második karaktert kapunk. Használatára azonban nem sokszor szorulunk rá, és nem is túl meghatározó a játék szempontjából, holott az ötlet maga remek, mégsem aknázza ki a benne rejlő lehetőségeket. 

Fuss, Forest

A Devilian legnagyobb problémája azonban mégsem a sekélyes univerzum, vagy a túlságosan egyszerű rendszer, hanem maguk a küldetések, illetve a túlságosan gyors fejlődés. A feladatok már az elején hamar monotonná és repetitívvé válnak, aminek fokozására a játék egy kétélű fegyvert is bevet: az autorunt. Ha bekapcsoljuk ezt az opciót, a karakter magától odafut a küldetés objektumához, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy hátradőljünk. Bár az amúgy is gyors fejlődés ezzel még jobban megpörgethető, a játékos teljesen kizökken az élményből, és gyakorlatilag holtidővé válik az utazás. Ebből pedig azért van sok, mert a feladatok nagy része másból sem áll, minthogy egyik NPC-től menjünk a másikig, vegyünk fel neki adott tárgyat, vagy öljünk meg X darabot ebből és abból a szörnyből.

Ezekből bőven jön annyi tapasztalati pont, aminek köszönhetően még tápolásra sem nagyon szorulunk, mert csak a fő küldetésvonalon haladva is nagyon hamar hódítjuk a szinteket. Körülbelül 3 óra alatt elérhetjük a 20-as fejlettséget, a maximális 52-t pedig a gyakorlottabb játékosok már pár nap alatt magukénak tudhatják. Ami viszont magával ragad: az egyszerűsége ellenére is addiktív harc, aminek az élményét beárnyékolja az, hogy igazi kihívást csak keveset tartogat. Egyedül a bossok azok, ahol tényleg szükség van taktikára, a többi ellenfél csak az egymásra hányt ágyútöltelék szerepét tölti be.

A monotonitást a csoportos dungeonök törik meg leginkább. Ezek azok, amik némi színt hoznak a játékélménybe, és bár élvezetesek, nem túl tartósak. A katakombák ráadásul statikusak, azaz nem véletlenszerűen generáltak a meglepetések, mindig ugyanazt kapjuk. Csapatot találni szerencsére könnyű, a játék csapattárs-kereső funkciója hamar berak minket egy partiba. A gond viszont az, hogy egy-egy menet legfeljebb negyedóra alatt végigdarálható a bossig, és maguk a katakombák is végtelenül egyszerűek.

Hétvégi démonok klubja

Többek közt ezért is inkább a casual MMORPG-kedvelőknek készült a játék, mintsem azoknak, akik nagy gondossággal szeretik megtervezni a karakterük buildjét, és szívesen merülnek bele egy világba. Egyelőre még a PvP sem kiegyensúlyozott, főleg azért, mert a távolsági karakterek túlságosan nagy előnyt kapnak a közelharcosokkal szemben, köszönhetően a rengeteg területi sebzésnek. Jó móka azonban a 20v20 csata, ám ahhoz túlságosan hosszú időt kell kivárni, hogy végül be is jussunk egybe. PvP-ben még 3-3 ellen módban indulhatunk, illetve a klánok is hadat üzenhetnek egymásnak, csak éppenséggel ennek sem látjuk sok értelmét a sovány jutalom miatt. Ráadásul a kevés kaszt okán foghíjas a csapatmunka.

A kezelőfelületre és a külsőre azonban nem lehet panasz. Igazából régen találkoztam ennyire áttekinthető interfésszel, ami nem tölti ki hivalkodóan a játékteret, így nem megy a látvány rovására sem. A kezelés rögtön kézre áll azoknak, akik otthonosan mozognak az ARPG-k egérgyilkos metódusában. Külsőre ugyan nem kiugróan látványos, mégis szép az összhatás, hangok terén azonban nem erőltették meg magukat a fejlesztők. A free-to-play felhozatalban nem ez a legrosszabb játék, és ugyan ideig-óráig kellemesen elüthető vele az idő, pár hónapnál nagyobb szavatosságot nem jósolunk neki.