Több mint 3 évvel ezelőtt megjelent a Diablo 3 első kiegészítője, a Reaper of Souls, ami hatalmas mennyiségű új tartalommal töltötte fel az amúgy folyamatosan egyre jobbá, izgalmasabbá váló híres egérkattogtatós játékot. Az aukciósházak megszűnésével, a Riftek, majd később a Greater Riftek érkezésével egyre tartalmasabbá és változatosabbá vált a játék, amit úgynevezett szezonokkal tettek még érdekfeszítőbbé a játékosok számára. Az új szezonok és ingyenes patchek érkezésével tehát számtalan módon javult már a játék, nemrégiben például megkaptuk az Armoryt is, amiben eltárolhatjuk és onnan bármikor visszatölthetjük felszereléslistáinkat.

A holtak könnye

Most viszont megérkezett a 2.6.0-s verzió, ezzel együtt pedig hosszú idő óta először fizetős kiegészítővel bővült Sanctuary világa: megjött a Rise of the Necromancer csomag. Talán azzal sem árulok el nagy titkot, hogy a 15 euróba kerülő DLC legfontosabb újdonsága az új kaszt, azaz a Necromancer érkezése, ami a 17 évvel ezelőtt megjelent Diablo 2-ből lehet ismerős. A Necromancer sokunk kedvenc karaktere volt, a holtak seregét állította hadrendbe azért, hogy velük együtt elpusztítsa a világot fenyegető démonhordákat. Az új necro képességeinek megalkotásánál a készítők igyekeztek hűek maradni az eredetihez, de persze egy sokkal gyorsabb, pusztítóbb hőst faragtak belőle. Ezúttal is képes például csontokból áthatolhatatlan, örvényszerű falat húzni maga köré, csontvázsereget állítani a szolgálatába, valamint a föld alól előhívni és szilánkokként ellenségeire zúdítani a holtak darabjait (fúj!). Csontból dárdát hajít, életerőt szív, hatalmas kaszával a kezében pedig megállíthatatlanul tör előre bármilyen szörnypakkon keresztül – szóval egy rendkívül vidám figura lett, akivel bárki leugrana sörözni. Elsődleges erőforrását, az úgynevezett Essence-t is holtakból meríti, tehát csak akkor képes bármilyen varázslatra, ha körülötte már hevernek páran a földön. A 70-es szintet elérve rögtön három különféle felszerelés-szettet is összegyűjthetünk számára, melyekkel aztán brutális pusztítót faraghatunk belőle. Egyes szett- és tárgykombinációkkal például akár a 80-as, 90-es Greater Rifteket is teljesíthetjük, ami komoly kihívás lehet más kasztok számára, szóval mondhatni, hogy kicsit túlságosan is erősre sikeredett.

Az új szetteken kívül közel 30 új Legendary tárgy is bekerült a játékba, melyek tovább támogatják a Necromancert egy-egy érdekes képességgel. Ezek megszerzése és egymással történő kombinálása rendkívül izgalmas élményt biztosít, szóval jó időre adott a farmolás szépsége minden játékos számára, amennyiben beruház a kiegészítőbe.

Megyünk riftelni

A Rise of the Necromancer csomaggal érkezett a Challenge Rift játékmód is, amelyben lefixált karakterrel, előre meghatározott skillekkel és öltözetben kell teljesítenünk egy Riftet a megadott időre, melynek végén a jutalmunk sem marad el. Ez egy igen jópofa, rövid idő alatt letudható újdonság, ahova új kihívásokat kapunk minden héten. Ez a játékmód kicsit olyan, mint a Heroes of the Stormban található Brawl, vagy az Overwatch Arcade módja, valószínűleg ezek sikerét szerették volna átültetni a Diablo 3-ba is a készítők. Ezenkívül megismerhetünk két új területet is Sanctuaryben, amelyeket bounty-vadászatkor érinthetünk akkor, ha épp oda szól a küldetésünk. A Shrouded Moors és a Temple of the Firstborn néven futó zónák világosabb, részletgazdagabb területek azoknál, mint amiket eddig megszokhattunk, és természetesen új szörnyek is lakják e helyeket. Ha teljesen felfedezzük azokat, új szeletére bukkanhatunk a történetnek, amit mindenképp érdemes megcsodálni, már csak az animációk miatt is.

A Rise of the Necromancer tehát viszonylag tartalmas kiegészítője lett a Diablo 3-nak, viszont az új karaktert egy icipicit feleslegesnek érezzük. A meglévők ugyanis hasonlóan nagyszerű élményt biztosítanak számunkra most is, melyekhez képest a Necromancer túl sok újdonságot nem nyújt. Bár 15 euró nem túl nagy összeg, de ha nem vagyunk fanatikus rajongói a játéknak, akkor inkább ne erőltessük a vásárlást. Előbb érdemes felhúzni minden kasztból egyet, ugyanis azok is nyújtanak legalább olyan élményt, mint a Necromancer.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!