A Digimon Story Cyber Sleuth és folytatása, a Hacker’s Memory, eredetileg PS4-re, illetve PS Vitára jelent meg 2015-ben, illetve 2017-ben, az apró digitális szörnyek rajongói pedig úgy tekintettek rájuk, mint egy-egy falat kenyérre – de legalábbis hosszú idő óta a legjobb, legélvezetesebb játékadaptációkra, amilyeneket csak kívánhattak. A nemrég megjelent Complete Edition kombinálja a két részt, átemeli a Hacker’s Memory egyes játékelemeit az elődbe is, és mindezt elérhetővé teszi PC-n és Nintendo Switchen – a végeredményt látva pedig érthető, hogy az eredeti megjelenéskor minek köszönhették népszerűségüket.

Pikachu nincs, de nem is hiányzik

Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy nem ismerem behatóan a Digimon-szériát, emiatt pedig voltak is fenntartásaim a játékok tesztelésekor, felkészültem ugyanis, hogy alig néhány perccel az indulás után már fogalmam sem lesz, mi történik. A készítők azonban a jelek szerint számítottak a hozzám hasonló kezdőkre, elvégre sem az első rész, sem folytatása (mely az első eseményeivel párhuzamosan futó történet) nem feltételez behatóbb ismeretet a játékostól, így minden lényeges információt és elemet kellő részletességgel prezentálnak ahhoz, hogy érthetők, átláthatók legyenek – míg a régi rajongók számára nem sajnálják a fanservice-t sem. 

A játékok középpontjában egy virtuális valóság, az EDEN áll, és egy ehhez kapcsolódó járvány, az EDEN-szindróma, melynek során a felhasználók a kicsatlakozást követően nem térnek magukhoz. Az első részben főhősünk Aiba, egy tinédzser EDEN-felhasználó, aki akaratlanul Digimon-idomárrá válik és összeakad az EDEN-szindróma okaival, az „Evőkkel”, akik szó szerint felzabálnak minden adatstruktúrát, beleértve a felhasználók tudatát is. A Hacker’s Memory-ban karakterünk egy fiatal hacker, Amaszava, akinek identitását egy rejtélyes rivális ellopja, így egy kezdő Digimon társaságában a tettes után indul a kibertérben, majd Aibához hasonlóan számtalan egyéb megoldandó rejtély mellett szintén szembekerül az Evőkkel.

Digitális kánaán

Ugyan a játékok látványvilága megjelenéskor sem tartozott az élmezőnyhöz, a pályák pedig néha meglehetősen sterilek, a hangulat és a rengeteg tartalom minden tekintetben kárpótol (és az sem utolsó, hogy a játékok még egy régebbi gépen is gond nélkül elfutnak 4K felbontásban, 60 fps-sel). A két programban együtt összesen több mint 340 Digimon begyűjtése lehetséges, melyek egy része kizárólag fejlesztgetésekkel érhető el, de még a lények elfogása is kapott egy érdekes csavart. Valahányszor találkozunk egy Digimonnal a körökre osztott csatamezőn, azt karakterünk automatikusan beszkenneli, ha pedig a szkenner több összecsapás után elérte a 100%-ot, a hubként szolgáló DigiLaborban a Digimonokat is legyárthatjuk magunknak – ám ha a szkenneléssel 100% fölé megyünk a, lényünk már eleve erősebben, jobb skillekkel fog érkezni.

A játék annyi tartalmat kínál, hogy kicsit sem nehéz teljesen elveszíteni a fő cselekményszál fonalát, és belemerülni a Digimonok gyűjtésébe és fejlesztésébe, virtuális DigiFarmunk a gondozásába, valamint az offline és online arénaharcok legyűrésébe (az online mód pedig az első részben is tartalmazza a Hacker’s Memory újításait, így létrehozhatunk privát arénákat is). Az összkép hihetetlenül hangulatos, szórakoztató és hosszú órákra képes lekötni bárkit, függetlenül attól, hogy mennyire ismerte a Digimon világát és lényeit. Ha régóta vágytatok egy jó Digimon-játékra, vagy csak szerettetek volna egy minőségi, Pokémon-stílusú játékot látni PC-n, ez a tökéletes választás.