Vannak olyan játékok, amikkel egyszerűen jó esik játszani egy fárasztó, munkával teli nap után. Számomra épp ilyen volt annak idején a Serious Sam két része, melyekből igazából semmi érdemi történeti szálra nem emlékszem, csak arra, hogy délután a suliból hazaérve spéci fegyverekkel halomra gyilkoltam a hullámokban rám törő szörnyeket. A DUSK már 2017-ben feltűnt a színen, mikor kikerült belőle az alfa-verzió, a végleges változat azonban csak 2018. december elején jelent meg. A képekből már kitalálhatjátok, hogy bizony egy ízig-vérig retró köntösbe bújtatott FPS-sel van dolgunk, mely nagyon szépen követi a Quake, a DOOM, a Heretic, a Hexen, vagy épp a már említett Serious Sam stílusát. Alkotói olyannyira retróra vették a formát, hogy már a betöltés is egy DOS-képernyő, sőt a játék menüjének beállításai között még a teljesen pixeles grafikát is belőhetjük, ha épp maximálisan át szeretnénk adni magunkat az érzésnek.

Hullahegyek, dupla shotgun és metál

Miután végeztünk a grafikai beállításokkal – szerencsére gyengébb gépeken is szépen muzsikál a program –, belevethetjük magunkat a szüntelen öldöklésbe. Több nehézségi fokozat közül válogathatunk, edzettebbek rögvest kezdhetik akár DUSKMARE nehézségi szinten a kalandot, ami a leírás alapján is csak mazochistáknak javallott, hisz azon túl, hogy a szörnyek iszonyú táposak, mi egyetlen találattól elpatkolunk. Amint betölt az első pálya, rögvest a kezünkbe kapunk nem is egy, de mindjárt két sarlót, és megjelennek az első ellenfelek is: láncfűrésszel, fejükön zsákkal. Az irányítás iszonyatosan pörgős, leginkább a Quake III Arena vagy az Unreal Tournament 2003 dinamikus mozgását juttatta eszembe, azaz rohangálunk és ugrálunk össze-vissza, kocsonyává lőve az ellenfeleket és begyűjtve minden felszedhető tárgyat, amit a szemünk sarkából észreveszünk. Első feladatunk, hogy kijussunk a szabad levegőre, de hamar kiderül, hogy odakint sem túl rózsás a helyzet: kultisták és pokolbéli lények (még vérszomjas tehén is van!) szabadulnak ránk, akik nem tesznek jót az egészségünknek. Szerencsére fegyverarzenálunk is szépen gyarapodik, két perc múlva már dupla pisztollyal, majd shotgunnal a kezünkben jelenthetünk gyógyírt a rémségek fejfájására, a DUSK pedig szintről-szintre emeli a tétet.

Ha kivégeztük a három fejezetből álló kampányt, akkor belenézhetünk a kifejezetten szórakoztatóra sikerült ENDLESS játékmódba, ahol egy előre kiválasztott helyszínen a hordákban támadó ellenfelek elpusztítása lesz a fő feladat. A jutalom viszont sajnos csupán a minél nagyobb high-score pontszám, így ezt a részt csak egy becsületes átvezetőként tudnám ajánlani a kampány és a sokkal izgalmasabb, DUSKWORLD névre keresztelt multiplayer között. Utóbbiban a játékmódok terén nem lettünk túlságosan elkényeztetve, így az egyetlen állandóan tolható mód a 16 fős free-for-all deathmatch. Mondanom sem kell, ez simán hozza a régi LAN-partik élményeit: folyamatos mozgás, ugrálás és golyózápor jellemzi a meccseket, de nem árt előtte egy kicsit gyakorolni, mert aki mindenféle előzetes tapasztalat nélkül ugrik bele, az könnyen felcímkézett darálthússá válhat.

Negatívumként annyit tudnék felróni, hogy nincsen túl sok játékmód és dedikált szerverből is csak néhány akad. Persze ha haverokkal lövöldöznénk inkább, akkor a custom meccs jó pár lehetőséget biztosít számunkra. A veterán Andrew Hulshult metálzenéi tökéletesek, ráadásul az aprítás mértékéhez igazodnak a dalok, úgyhogy, ha egy komolyabb csetepatéba keveredünk, akkor bizony kiadós fülszaggatással kell számolnunk, de ha viszonylagos nyugi van, akkor az újabb Wolfenstein-játékokhoz hasonlóan a zene is óvatosan meghúzódik a háttérben. 

Mindent összevetve a rendkívül baráti árért cserébe egy igazán adrenalindús, old-school FPS élményt hoz a DUSK, amelynél jobb nosztalgikus lövöldét én nem igazán találtam az elmúlt években. Ha benned is élénken élnek még a sulis Quake-, vagy UT-meccsek, akkor semmiképp se hagyd ki a DUSK vérfürdőjét!