A Sergio Leone westernfilmjeiből merítő El Hijo – A Wild West Tale az amerikai vadnyugat kétes szalonoktól, sivatagos tájaktól, és fegyvert ropogtatva a napnyugtába lovagló, törvényen kívüli gazfickóktól hemzsegő világába kalauzol el, mindezt egy aranyos kis spagettiwesternbe csomagolva. Történetünk főhőse a mindössze hat éves, címadó El Hijo, melynek jelentése – amennyiben hihetünk a Google fordítónak – nemes egyszerűséggel „A Fiúgyermek”, aki anyjával tengeti szerény és egyszerű, de boldog napjait a farmjukon, egy nap azonban banditák csapnak le rájuk és porig égetik otthonukat. A fedél nélkül maradt kis család egy kolostor felé veszi az irányt, ahol a történtek után az aggódó anya nehéz szívvel, de gyermeke biztonsága érdekében a helyi szerzetesekre bízza fiát, majd útra kel. Hiába vezérelte anyját a legjobb szándék, El Hijo nem bírja sokáig a kolostori életet, és nem sokra rá útnak indul, hogy szülője nyomába eredjen, de ehhez előbb át kell verekednie magát a szemfüles csuhások seregén.

Volt egyszer egy Vadnyugat

Az imádnivaló, színes és minimalista stílusban elénk táruló világot szakaszokra bontva barangolhatjuk be, hol El Hijo, hol pedig anyja szerepében lendítve előrébb a történetet. A jó öreg Karak tanításait követve a játékban a sötétség a legjobb barátunk, ami elrejt a kíváncsi tekintetek elől, erre pedig szükségünk is van a főként lopakodásból és környezeti feladványokból álló játékmenet során. Eleinte mindössze a legkülönbözőbb tereptárgyak, köztük koporsók, szennyeskosarak, szekerek, hordók, rések vagy épp sírkövek, valamint az árnyak mögött találunk csak menedéket üldözőink elől, így ezek között lavírozva kell elérnünk az éppen aktuális célt. 

Arzenálunk a játék előrehaladtával szerencsére fokozatosan bővül, hogy az egyre bonyolódó pályaszerkezet kihívásai mellett felülkerekedjünk például a figyelemelterelő kavicsainkra rá sem hederítő, kedélyesen dudorászó ellenfeleken is. A pályák és feladványok összetettsége és hossza változó, de mindegyik abszolút kellemes, ötletes és időnként még elgondolkodtató is, ráadásul felsülés esetén nem kell mindent feltétlen az elejéről kezdenünk, az okosan elszórt kék porfelhőkön áthaladva ugyanis onnan próbálkozhatunk legközelebb. A cél elérése közben ajánlott alaposan körbenéznünk a sanyarú sorsú, munkára kényszerített gyerektársainkat felkutatva, hogy „inspiráljuk” őket egy kis játékkal, amiért cserébe időnként még némi jutalmat is kapunk, valamint, ha egy adott pályán mindegyiküket megtaláljuk, még plusz művészeti rajzokat is feloldhatunk. 

Bár az El Hijo – A Wild West Adventure történetének megértéséhez egyáltalán nem kell nyelvtudás, mivel kizárólag képes narrációval dolgozik, abszolút mellőzve a szinkront vagy szövegeket, azért örömmel jelenthetem, hogy a játék magyar feliratot is tartalmaz. Ez a fent leírtak fényében igazság szerint nem nagyon befolyásolja az élményt – a menün kívül többnyire egyes mechanikák egysoros leírását és a pályák nevét érinti –, de azért nyilván jó érezni a törődést, és biztos vagyok benne, hogy vannak, akik értékelni fogják ezt a kis pluszt.

Egy maréknyi dollárért

Az El Hijo – A Wild West Tale egy igazán szívmelengető kis spagettiwestern. Imádnivaló stílusával, hangulatával és egyszerű történetével nem célja megváltani a világot, vagy a műfaj csúcsára törni, viszont így is remek kikapcsolódást nyújt jópofa pályaterveivel és feladványaival, amikkel biztosan mindenkit leköt pár órára.