Ha valaki a valós velejárók, vagy éppen csak a kert hiánya miatt inkább virtuálisan szeretné megvetni az ásóját és kapáját a farmer élet gazdagon trágyázott talaján, az elég széles kínálatból válogathat. A fejlesztők körében igazán népszerű mostanság ez a műfaj, melynek elemei a Team 17 gondozásában napvilágot látott új cím, az Epic Chef menüjéről sem maradhattak le, azonban a játék a felületes kertészkedés helyett főként a főzőpárbajokra fókuszál.

Cukor, só és minden mi jó

A kvázi nincstelen Zest egy hajó potyautasaként a fedélzetről alaposan kiebrudalva, de végül csak eljut áhított úticéljához, Ambróziába. Mint kiderül, a vakmerő fiú azért mégsem olyan földönfutó, mint amilyennek elsőre tűnt, ugyanis birtokában van egy helyi kúria tulajdonlapja, ahova némi közjáték után el is vezetik a helyi erők, bár többször is óvva intik a beköltözéstől, mondván, hogy elátkozott hely, és még senki sem élt túl egy, a falai közt töltött éjszakát. Zest ügyet sem vetve szavaikra csillogó szemmel csodálja új otthonát, és rögtön be is vackolja magát a méretes épületbe. Hősünk célja persze nem csupán a költözés, így berendezkedését követően neki is lát, hogy a környék legjobb séfjévé váljon.

Az Epic Chef gyerekjátékokat idéző stílusú, élénk színeket és nagyfejű karaktereket felvonultató látványvilága igazán sajátos, és remekül illik a játék szerves részét képező vicces dialógusokhoz, illetve magához a humorhoz, amit a készítők elmondása szerint Sir Terry Pratchett művei ihlettek. Ugyan a játék egyik fő eleme a főzés, kezdetben a környék és birtokunk felfedezésével fogjuk elütni az időt, többek között egy medencénkben ücsörgő gólem és számos termény társaságában. Az Epic Chef másik fontos eleme ugyanis a gazdálkodás, hiszen a legjobb szakács sem ér egy fabatkát sem alapanyagok nélkül.

Nem kell azért megijedni, a játék ugyanis nem kifejezetten a farmszimulátor oldalára helyezi a hangsúlyt, így ezek az elemek kicsit felületesebbek, például a varázslatosan termékeny földnek hála a növények rekordidő alatt kihajtanak, valamint gyakorlatilag tökéletesen önellátók, így locsolásukkal vagy permetezésükkel sem kell bajlódnunk. Ha ez nem lenne elég, egy elültetett növény gyakorlatilag a végtelenségig hoz termést, tehát utánpótlásként magok után sem kell kajtatnunk.

Saját termés, bizony!

A tárgykészítés persze már más tészta, ugyanis, hacsak nem zöldségekre vagy gyümölcsökre van szükségünk, ott bizony meg kell dolgoznunk az alapanyagok begyűjtésével, akár egy építőanyagot akarunk legyártani, akár abból egy új létesítményt felhúzni. No, de térjünk is a lényegre, a főzésre. A különböző alapanyagok más-más pontszámokkal bírnak és más kategóriába tartoznak, valamint eltérő az egymással való kompatibilitásuk. A három fő kategóriában adott pontszámuk mellett az alapanyagok harmóniája határozza meg elkészült fogásunk aromáját, ami döntő tényező, ha azt akarjuk, hogy az adott bíra elsőként a mi ételünket kóstolja meg. Az eleinte csupán a finomságok serpenyőben kevergetésére és dobálására, no meg megfelelő párosítására építő rendszer idővel azért kicsit tovább bonyolódik, például a különböző szószok megjelenésével.

Persze nemcsak magunknak rittyenthetünk össze finomságokat, amikkel aztán szintünket növelhetjük, hanem akár gólemünknek és szárnyas házikedvencünknek is, de fő szerepük inkább a gasztropárbajokban lesz. Utóbbiak keretében más séfekkel csaphatunk össze, hozott alapanyagainkat felhasználva a legínycsiklandóbb vagy legalábbis az aktuális bíra ízlésének megfelelő fogást összedobva. Ambrózia emellett rengeteg mellékes küldetést, látnivalót és mókás karaktert is felvonultat, így bőven vár ránk tennivaló.

Tálalva!

Az Epic Chef egy roppant mókás és sajátos kis koktél, melyben ugyan leegyszerűsítve, de helyet kapott az állattenyésztés és növénytermesztés, azonban fő eleme mégis a főzés és kajacsata marad. Nem váltja meg sem a műfajt, sem a világot, azonban, ha valaki egy kivételes humorú, felületesebb farmszimulátorra vágyik, és szívesen megvillogtatná főzőtudományát is, annak jó választás lehet. Bár egy kis finomhangolás és pár kényelmi funkció azért ráférne, például a gyorsutazás és egy hordozható gáz- vagy villanyrezsó.