Bár a látvány tekintetében sokszor inkább a múltat idézik, mégsem állíthatjuk, hogy napjaink indie címei ne merítenének a videojátékok modern klasszikusaiból – elég csak a Dark Soulst említeni, melynek megoldásait és filozófiáját független fejlesztések tucatjai vették már át. A Mass Effect már jóval ritkább referencia, jelen esetben azonban megkerülhetetlen, hiszen bevallottan ott van az Everreach: Project Eden legfőbb inspirációs forrásai között. Akció-RPG műfaj? Pipa! Jövőben játszódó történet? Pipa! Különös történések egy idegen bolygón? Pipa! De vajon megéri egy apró indie csapatnak követnie egy ennyire grandiózus receptet? Nos, ez már kevésbé egyértelmű…

AZ ÉDENKERT TITKAI

Mielőtt idejekorán rátérnénk a verdiktre, essen röviden szó a sztoriról. A játék főhőse Nora Harwood, az Everreach védelmi részlegének egyik tehetséges tagja, aki az Eden bolygóra érkezve (sajnos nem éppen zökkenőmentesen…) azzal szembesül, hogy valami nagyon nincs rendben a kolonizációs folyamattal. Ahogyan pedig az lenni szokott, alámerülve a planétát korábban benépesítő ősi civilizáció titkaiba, idővel kiderül, hogy valami sokkal hatalmasabb rejtőzik a háttérben, mint azt a szereplők gondolták.

Az Eden atmoszférájában bőven lesz lehetőségünk elmerülni, mert bár a játék nem különösebben hosszú (nagyjából 6-8 óra alatt felgöngyölíthető), sajnos akadnak igencsak vontatott részei, ami leginkább a feleslegesen elnyújtott pályadizájnnak tudható be. Az egész olyan, mintha széltében és hosszában is széthúzták volna a játékteret alkotó folyosókat. És bár a műfajhoz tökéletesen illő, synthwave-beütésű és egyébként szuper zenékre olykor már-már meditatív élmény hosszasan csámborogni a szép színes hátterek előtt, hosszú távon inkább csak annyi marad meg bennünk, hogy túl sokat kell mászkálnunk. Jutalom ugyan van, de mivel a szétszórt dobozokból mindössze XP és háromféle nyersanyag eshet, ezért ez igen csekélynek mondható.

HARCRA FEL!

Az említett nyersanyagokat a fejlődéshez használhatjuk fel, ami elsőre igen egyszerűnek tűnhet, hiszen csak három alaptulajdonságunkat növelhetjük, de emellé szerencsére társul egy nagyjából 80 skillt tartalmazó képességfa is. Itt aztán az életerőnktől kezdve a pajzsunk regenerálódásán át a fegyvereinkig mindent erősíthetünk, ezzel kicsit személyre szabva Nora karakterét. Egy végigjátszással nem is lehet mindent kimaxolni, így tényleg döntenünk kell, milyen irányba megyünk.

Maga a harc sajnos a lehető legegyszerűbb. Két alapfegyverünket mindössze négy megnyitható, cooldown-rendszerű képesség egészíti ki, a külső nézetű shootereknél ma már alapkelléknek számító fedezékrendszernek pedig nyoma sincs. Ez aztán egy meglehetősen régimódi koreográfiát ad az összecsapásoknak, hiszen általában a pályákon szétszórt feltornyozott konténerek mögötti bujkálás és kioldalazás a nyerő stratégia, amin azért egy ideje már túlhaladt a TPS-műfaj – a fejlődés ilyen téren éppen a már hivatkozott Mass Effect-szériában érhető tetten a leglátványosabban. Fegyverhez hasonlóan ráadásul ellenfélből sincs túl sok: kevés kihívást nyújtó drónok, illetve többféle erősségű, ugyanakkor jellegüket tekintve mezei katonák állják majd utunkat.

A játékmenetet néhány extra elem igyekszik feldobni a kissé egyhangú felfedezés és fegyverharcok mellett. Egyrészt a sztori bizonyos pontjain hoverbike-ra, egy lebegő járműre pattanhatunk, aminek az irányításán ugyan lehetett volna még dolgozni egy kicsit (főleg, hogy többnyire rakétákat kell kerülgetnünk), de ezek az alternatív akciószekvenciák összességében változatosabbá teszik a végigjátszást. Emellett szétszórva olyan dobozokat is találhatunk a pályákon, melyek komolyabb mennyiségű zsákmányt rejtenek, ehhez azonban meg kell oldanunk egy-egy logikai vagy ügyességi feladványt.

TÚL NAGY FALAT?

Az Everreach látványa rendben van, a hátterek kifejezetten csinosak, de más téren azért érezhető némi csiszolatlanság. Kifejezetten zavaró például, hogy a karakterek – legyen szó hősnőnkről vagy éppen az ellenfelekről – nagyon könnyen be tudnak ragadni a tereptárgyakba, ami nyilván kellemetlenné tud válni. De belefutottam sajnos komolyabb bugba is, egyszer ugyanis hirtelen huzamosabb ideig sikerült sebezhetetlenné válnom, ami sikeresen lenullázta a harcok kihívását.

Utóbbihoz hasonlóak persze bárhol előfordulhatnak (sajnos van ilyenre példa AAA-szinten is), de az Elder Games alkotása kapcsán összességében az volt az érzésem, hogy a fejlesztők mintha a saját csapdájukba estek volna a téma- és műfajválasztással. Mert bár egy indie játékot valamelyest mindig más szemüvegen keresztül vizsgálunk, ehhez kell az is, hogy a nyilvánvalóan visszafogottabb produkciós értéket valami mással ellensúlyozzák a készítők. Eredetiséggel, stílussal, innovációval, ötlettel. Ezzel szemben az Everreach nem több egy funkcionális sci-fi akció-RPG-nél. Lehet benne felfedezni, harcolni, fejlődni, sőt pár ponton még döntéseket is hozni – mindez azonban nagyon visszafogott megvalósítással párosul, ami sajnos nem tud nem hiányérzetet kiváltani a játékosból.