Habár elsőre nem tűnhet túlságosan izgalmasnak a gondolat, hogy kipróbáljunk egy golfjátékot, a helyzet az, hogy néha érdemes felülemelkedni a prekoncepciókon, ugyanis így érhetik az embert a legkellemesebb meglepetések. Így van ez az Everybody’s Golf esetében is, ahol legyőzvén a sport iránti ellenszenvünket, arra kellett rájönnünk, hogy egy ilyen elsőre gyerekesnek (sőt, még rosszabb, lányosnak) tűnő programmal is kiválóan lehet szórakozni.

Everybody's Golf

A játékban természetesen az lesz a feladatunk, hogy a kis fehér labdákat a lehető legprecízebb, és a lehető legkevesebb számú ütéssel a pálya másik végében található lyukba helyezzük. Terepekből egészen elképesztő mennyiség jutott a játékba, és 9- illetve 18-lyukú területeken tesztelhetjük a tudásunkat, kezdetben két választható karakterrel, de ahogy haladunk előre, az elért pontjaink segítségével egyre több dolgot nyithatunk meg, többek között akár új avatarokat is, akik mind-mind eltérő tulajdonságokkal rendelkeznek.

Everybody's Golf JátékképekEverybody's Golf JátékképekEverybody's Golf Játékképek

A játék már az első perctől képes sikerélményt garantálni, az irányítás egyszerű (öt profilból választhatjuk ki a számunkra megfelelőt), azonban ez korántsem jelenti azt, hogy a program könnyű lenne. Ahogy távolodunk a kezdő szinttől, úgy „keményedik” a játékmenet, de ezzel együtt mi is fejlődünk, kiismerjük az ütőket, a labdákat, a környezeti tényezőket és a szelet, így egyre magabiztosabban irányítjuk a karakterünket. Minden egyes ütésünkkel egyre több pontot gyűjtünk be, amelyekből aztán hihetetlen mennyiségű cuccot vásárolhatunk a választott figuránknak. Az így szerzett extrák aztán nem csak a külsőségekben, de az eredmények tekintetében is változtatják a karakterünket, hiszen az új kiegészítők képesek pozitív irányba billenteni az egyes képességeket. Ha pedig már elég profi golfosnak érezzük magunkat, vár ránk az online világ, illetve akár ad-hoc hálózaton is összemérhetjük a képességeinket, a játékot szintén birtokló Vitás barátainkkal.

Elsőre talán túlságosan is cuki az Everybody’s Golf, de ha adunk neki egy esélyt, akkor lehetőségünk lesz felfedezni a benne rejlő töméntelen tartalmat, amiben aztán akár hetekre is elveszhetünk.