Akinek általában egy autóroncsról nem az jut eszébe, hogy a hűtőfolyadékot köpőcsészébe töltse, annak nem szerencsétlen Johnny kalandja a megoldás egy unalmas szombat délutánra, ellenben azon tömegek, akiknek a fent említett műveletsor alapján rögtön az ugrik be, hogy a bilit tűz fölé lógatva felforralhatjuk a vizet, hogy így fertőtlenítsük az imént talált borotvát, azoknak van egy remek hírem: ez a cucc csak grafikailag nevetséges, minden más tekintetben vicces, ne lepődjünk meg, ha a velünk egy légtérben élők néhány óra után ránk zárják az ajtót, főleg, ha gurgulázó kacajunk az átlagnál elviselhetetlenebb.
Az alapfelállás: Johnny Majernek rossz napja van, a maffia ráteszi a kezét az apjától örökölt kaszinóra, ráadásul a korrupt seriff közreműködésével még gyilkossági kísérlettel is megvádolják. Itt lépünk be mi a történetbe, hogy a langaléta hőst megszemélyesítve összehozzuk a nagy tervet: nő, pénz, csillogás, vagyis, esetünkben Helen, kaszinó, aranybánya.
A cseh fejlesztőcsapat alkotására a vegyes felvágott lenne a legtalálóbb jelző, mert van itt minden a játékgyártás boszorkánykonyháinak alapanyagaiból, és néha a Centauri csapata nem átallott előkotorni az edény aljába ragadt maradékot sem. Alapjaiban kalandjáték, tipikus szedj fel mindent, ami mozdítható, ki tudja, mikor lesz belőle lángszóró; de van platform, logikai feladvány, némi belsőnézetes lövöldözés, autó- illetve traktorverseny, sőt: az sem baj, ha a játékos Mortal Kombatban is jeleskedik. Természetesen nem kell arra számítani, hogy az egyes típusokban külön-külön is világbajnok megvalósítás vár minket, mert nehéz nem pejoratív értelemben ilyesmit mondani, de a fejlesztők a mennyiségre mentek, az egyedüli minőséget a beteg humor jelenti a játékban. Remek beszólások, szóviccek várják a játékosokat, akikkel szemben nem csak az alapszintű angol nyelvismeret, de a fekete humorra való fogékonyság is követelmény, mert ha valaki nem hajlandó a múzeumot védő botos, öreg néniket Neo módjára laposra verni, az bele se kezdjen Szerencsétlen Johnny kalandjaiba.
A logikai feladványok nem feltétlenül nehezek, legtöbbször pár próbálkozásból megoldhatóak. Ha nagyon nem megy valamelyik akadály, ott a könnyebb logikai feladványok opció a beállításoknál. A végletekig leegyszerűsített irányításnak köszönhetően sokszor az is elég, ha az aktuális helyszín minden egyes interaktív pályaelemét a zsebünkben található összes kisebb-nagyobb fityfenével megbizgeráljuk, és ha sikerül megtalálni a helyes kombinációt, Johnny koma vagy elkezdi használni az eredményt, vagy további ötletekkel instruál minket. Használható tereptárgyak lehetnek különböző szerszámok, gépek, ide-oda ráncigálható dobozok, autók, és persze emberek is, az adott képernyőn található összes macerálható objektum kilistázható a tabulátor megnyomásakor kis fogaskerekek jelzik, hol érdemes matatni.
A történet lineáris ugyan, de szórakoztató, emellett érdekes helyszíneket tartogat: járunk majd börtönben, csatornarendszerben, ellátogatunk a halál hivatalába, futunk egy kört a virtuális valóságban, és kapunk lelki útravalót a város széli templomban is.
A mentési rendszer furcsa, de megszokható. A történet fejezetekre bomlik, minden egyes fejezet elején a játék ment egyet automatikusan, ezt a főmenüből később bármikor betölthetjük. Ezen túl vannak még stratégiailag jól szétszórt mentési pontok, ahol hősünk az események szerencsétlen alakulása esetén feltámad, azonban ebből csak az utolsó párat tartja meg a gép. Véleményem szerint ez felesleges bonyolítás, a játék ettől nem lesz nehezebb, csak idegesítőbb bármennyire is élvezetesek a feladványok, azért van pár, amit az ember ha egyszer teljesít, szíves örömest kitörölne az emlékezetéből.
Végeredményben jó kis móka ez, főleg a nagy nyári uborkaszüret közepette, és bár tényleg nem valami grafikai csoda, sőt, a hangok is inkább a múltat idézik, azért akinek szíve csücske a gyűjtögetős-farigcsálós kalandozás, az nyugodtan tegyen vele egy próbát.
Az alapfelállás: Johnny Majernek rossz napja van, a maffia ráteszi a kezét az apjától örökölt kaszinóra, ráadásul a korrupt seriff közreműködésével még gyilkossági kísérlettel is megvádolják. Itt lépünk be mi a történetbe, hogy a langaléta hőst megszemélyesítve összehozzuk a nagy tervet: nő, pénz, csillogás, vagyis, esetünkben Helen, kaszinó, aranybánya.
A cseh fejlesztőcsapat alkotására a vegyes felvágott lenne a legtalálóbb jelző, mert van itt minden a játékgyártás boszorkánykonyháinak alapanyagaiból, és néha a Centauri csapata nem átallott előkotorni az edény aljába ragadt maradékot sem. Alapjaiban kalandjáték, tipikus szedj fel mindent, ami mozdítható, ki tudja, mikor lesz belőle lángszóró; de van platform, logikai feladvány, némi belsőnézetes lövöldözés, autó- illetve traktorverseny, sőt: az sem baj, ha a játékos Mortal Kombatban is jeleskedik. Természetesen nem kell arra számítani, hogy az egyes típusokban külön-külön is világbajnok megvalósítás vár minket, mert nehéz nem pejoratív értelemben ilyesmit mondani, de a fejlesztők a mennyiségre mentek, az egyedüli minőséget a beteg humor jelenti a játékban. Remek beszólások, szóviccek várják a játékosokat, akikkel szemben nem csak az alapszintű angol nyelvismeret, de a fekete humorra való fogékonyság is követelmény, mert ha valaki nem hajlandó a múzeumot védő botos, öreg néniket Neo módjára laposra verni, az bele se kezdjen Szerencsétlen Johnny kalandjaiba.
A logikai feladványok nem feltétlenül nehezek, legtöbbször pár próbálkozásból megoldhatóak. Ha nagyon nem megy valamelyik akadály, ott a könnyebb logikai feladványok opció a beállításoknál. A végletekig leegyszerűsített irányításnak köszönhetően sokszor az is elég, ha az aktuális helyszín minden egyes interaktív pályaelemét a zsebünkben található összes kisebb-nagyobb fityfenével megbizgeráljuk, és ha sikerül megtalálni a helyes kombinációt, Johnny koma vagy elkezdi használni az eredményt, vagy további ötletekkel instruál minket. Használható tereptárgyak lehetnek különböző szerszámok, gépek, ide-oda ráncigálható dobozok, autók, és persze emberek is, az adott képernyőn található összes macerálható objektum kilistázható a tabulátor megnyomásakor kis fogaskerekek jelzik, hol érdemes matatni.
A történet lineáris ugyan, de szórakoztató, emellett érdekes helyszíneket tartogat: járunk majd börtönben, csatornarendszerben, ellátogatunk a halál hivatalába, futunk egy kört a virtuális valóságban, és kapunk lelki útravalót a város széli templomban is.
A mentési rendszer furcsa, de megszokható. A történet fejezetekre bomlik, minden egyes fejezet elején a játék ment egyet automatikusan, ezt a főmenüből később bármikor betölthetjük. Ezen túl vannak még stratégiailag jól szétszórt mentési pontok, ahol hősünk az események szerencsétlen alakulása esetén feltámad, azonban ebből csak az utolsó párat tartja meg a gép. Véleményem szerint ez felesleges bonyolítás, a játék ettől nem lesz nehezebb, csak idegesítőbb bármennyire is élvezetesek a feladványok, azért van pár, amit az ember ha egyszer teljesít, szíves örömest kitörölne az emlékezetéből.
Végeredményben jó kis móka ez, főleg a nagy nyári uborkaszüret közepette, és bár tényleg nem valami grafikai csoda, sőt, a hangok is inkább a múltat idézik, azért akinek szíve csücske a gyűjtögetős-farigcsálós kalandozás, az nyugodtan tegyen vele egy próbát.
