A Forma-1 tipikusan olyan sportág, ami képes évenként megváltozni és teljesen új arcát mutatni. Olykor csak  néhány új helyszínt vagy néhány szabályváltozást kell megismernie a nézőnek és a csapatoknak, máskor pedig kompletten újra kell tanulni szinte mindent. Az autókkal idén tulajdonképpen ez utóbbi történt. Sokkal áramvonalasabbak lettek a kocsik, és egyszerűsödött néhány elem, aminek köszönhetően könnyebb a turbulens levegőben autózni. Megjelentek a 18-as felnik is a vékonyabb oldalfalú gumikkal, és az E10-es benzint is kötelezővé tették. Mindezekkel pedig az új F1 22 fejlesztőinek is fel lett adva a lecke, hiszen az új résznek a változtatásokat hűen tükröznie kell, ha már évente megjelenő címről beszélünk.

Vezesd a biztonsági autót

A legtöbb újdonságot inkább a játékmenet és a vezetés teljes reformja jelenti, de mindenekelőtt nézzünk körül a menüben, hiszen ott is akad néhány érdekesség! Kissé agresszív módon, az indítás után rögtön ki kell választanunk a saját szuper sportautónkat. Nem teljesen értettem a dolgot, de arra álmomban nem gondoltam volna, hogy F1 pályán egy utcai AMG Mercedesszel fogok körözgetni. Egy pillanatra azért elgondolkodtam, hogy biztos jó játékot indítottam-e el, de a kis bemutató után szerencsére már elérhetővé válik az összes forma autós játékmód. Az őszintét megvallva, ezt a próbálkozást kicsit feleslegesnek éreztem a készítők részéről. Néhány kör erejéig érdekes volt, hogy mennyire másképpen kell kezelni egy utcai Ferrarit, mint egy F1-es változatot, de aztán úgy voltam vele, hogy ebből ennyi bőven elég volt. A kocsik legtöbbjét egyébként idővel ingyen is kioldhatjuk, a maradék néhány változat pedig a szokásos mikrotranzakciós rendszer keretén belül vásárolható meg, természetesen valódi pénzért. 

Sportautók helyett szívesebben láttam volna egy Breaking Point-folytatást (tavalyi sztori mód), vagy régi F1 autókat, amik már a korábbi részekben úgyszintén elérhetőek voltak, de itt most valamiért kimaradtak. A hab a tortára az F1 Life, ami igazából teljesen felesleges, és minimális szinten sem értem a jelenlétét. A saját lakásunkat kell kidekorálni, és a valós pénzünkért persze itt is vehetünk vagány szőnyeget vagy ultramodern szobabútort. Teljesen abszurd, pedig az FIA licencek birtokában az F2 mellé akár egy F3 is bekerülhetett volna. Úgy hiszem, nagyobb élmény lehet Leclerc öccsével, vagy a magyar nemzetiségű Tóth Lászlóval versenyezni, mintsem a virtuális nappalinkba csillárt választani. 

Új fejezet következik

Menüben ücsörgés helyett viszont érdemesebb inkább kigurulni az aszfaltra, hiszen igazán a pályán derül ki, hogy milyen is az idei kiadás. Elsőnek nem merültem el a mélyvízben, így csak egy könnyed Time Trial móddal indítottam az ismerkedést, ahol beállítottam pontosan milyen segítségekre lesz szükségem, illetve megismerkedtem a 2022-es autókkal. Nos, nagyon más lett a kezelás, az biztos. Első pillanattól kezdve érezni, hogy hosszabbak, és ennek köszönhetően kicsit kockásabban kanyarodnak. A leszorító erő az új padlólemeznek köszönhetően elég durva, mintha jobban tapadna a kocsi a földhöz, viszont, ha egyszer elmegy a tapadás, kész művészet korrigálni. A segítségek testreszabása minden eddiginél részletesebb, így tényleg a saját szintünknek megfelelőre tudjuk konfigurálni az autó törésének mértékét vagy az ellenfelek agresszivitását.

Az idő elleni futam persze olyan, mint az alkoholmentes sör. Az igazi lényeget a futamok jelentette izgalom adja, így hát néhány óra gyakorlás után már a karrier módban készültem az első éles futamra. Természetesen elérhető a klasszikus Grand Prix opció is, de a játék sava-borsa a karrier, azon belül is leginkább a My Team. Itt egy létező csapat helyett kell egy teljesen újat felépítenünk. Megszerkeszthetjük az autó festését, az overáll mintáját, sőt még a csapattársunkat is mi igazolhatjuk le. Nagyon sok lehetőség áll a rendelkezésünkre, így igazából mindent teljesen testre lehet szabni. A játékmód persze nem újkeletű, viszont rengeteg apró finomhangolást kapott. A fejlesztési fa minden eddiginél részletesebb és érthetőbb. A futamok közötti népszerűségnövelő sportautós kihívások pedig jópofák. Unatkozni tehát nem fogunk, és ha egy haverral közösen játszanánk, akkor az ellaposodott gyorsfutamok helyett együtt is elkezdhetünk egy közös karriert – igazán szimpatikus, ahogy az EA az online szegmenssel bánik. Látszik, hogy értenek hozzá, mert a halomnyi mikrotranzakció mellett értelmes dolgok is vannak, méghozzá teljesen ingyen.  Az egyik legjobb és legélvezetesebb a valós futamok alapján készített események sora. A mostani osztrák futamot is sikerült teljesítenem, így a 4500. hellyel pedig rá kellett jönnöm, hogy nem én leszek a következő Michelisz Norbi, cserébe minden percét élveztem. Amit nagyon hiányoltam, az a konzolok közötti átjárást biztosító cross-play – sajnos ez csak papíron létezik, a valóságban nem sikerült működésre bírni.

Audiovizuális élmények

Grafikai szempontból valahol meg tudom érteni azokat, akik évek óta ostorozzák az éppen aktuális F1-játék látványát. A pálya és az autók jól néznek ki. Nem esik le az állam, de nincsenek elmosott, ronda textúrák és recés élsimítások. Ami inkább gond, hogy a pálya melletti rész viszont eléggé előző generációs. Még a tesztgépként használt PS5 + 4k tévé kombó sem segített azon, hogy rettenetesen kihaltnak tűnjön a pálya melletti rész. Vezetés közben igazából ez nem gond, mert bőven elég az ideális ívet és a fékpontokat figyelni, ha pedig van idő a célegyenesben, akkor én rá szoktam nézni a gumik állapotára és hőmérsékletére is. Tehát mindig van valami, ami elvonja az ember figyelmét. A probléma inkább a futamot megelőző, majd lezáró jeleneteknél akad. Nagyon baltával lett faragva minden, pedig szegény EGO játékmotor már fényesre lett csiszolva az évek alatt. Ha az EA nem akar túlságosan lemaradni, akkor jövőre a grafikában is villantani kell, mert ez idén csak az elfogadható szintet karcolja. Külön pozitívum, hogy a zenék legalább jól el lettek találva. Még egy hosszas karrier módos állítgatás után sem zavartak a felcsendülő dallamok. Eszembe nem jutott, hogy kikapcsoljam, a futamok közben pedig lehet váltogatni az autók hangtónusán is. A tévéfelvétel-szerű hangzás mellett bónuszként azt is lehet választani, hogy kamera-beállításoktól függetlenül a kocsik hangja olyan legyen, mint ahogy a valóságban is hallja a pilóta.

Összegezve a pályán tapasztaltakat, úgy gondolom, érdemes lehet minden F1-fanatikusnak megvenni a legújabb kiadást. A folyamatosan pörgő, frissülő online rész mellett idén a játékmenet is sokat változott, noha ez a valós helyzetnek is köszönhető. Ha nem követed napi szinten a futamokat, csak autóznál egyet, akkor nyugodtan várj egy nagyobb akcióra. Az viszont tény, hogy a készítők nagyon odatették magukat, és komolyan vették az új szabályokat, így maximális (már-már szimulátoros) élethűség mellett csapathatjuk az új F1 22-vel.