A történet kezdetét veszi
Az, hogy nem hétköznapi, egyébként már az installálásnál (!) is sejteni lehet, ugyanis miközben telepítődnek a bitek, érdekes kérdésekre próbálhatunk meg helyesen tippelni, például hogy hány liter vér van az emberi szervezetben, vagy évente hány embert ölnek meg New Yorkban.
Maga a játék egy nagyon hangulatos videóval indul, amiben megismerjük a történet főszereplőjét, Lucas Kane-t. A film elég bizarr módon nyit, ugyanis Lucas akaratán kívül, valamilyen külső erő hatására megöl egy teljesen ártatlan embert. Az előző mondatomban nem véletlenül írtam filmet, ugyanis a Fahrenheit legalább annyira játék, mint amennyire film. Leginkább egy interaktív moziként lehetne jellemezni, melynek szereplőit mi irányítjuk -- Lucason kívül még három szereplőt: Carla Valenti nyomozónőt, Tyler Miles nyomozót és Markus Kane-t, főhősünk bátyját. Mivel a történet a játék egyik legnagyobb pozitívuma, csak nagy vonalakban fogok róla beszélni, nehogy elrontsam esetleg azoknak a szórakozását, akik még nem próbálták ki.
A gyilkosság után a játékos kezébe kerül az irányítás, és csak rajta múlik, hogy miként alakul tovább a sztori -- például csak rajtunk áll, hogy sikerül-e megmentenünk Markus életét. Tudniillik a játék folyamán sokszor döntés elé kerül az ember, hogy miként old meg egy feladatot. Ebből adódóan többször is érdemes végigjátszani a Fahrenheitet, mert sokféleképpen eljuthatunk a háromféle befejezés egyikéhez.
Pár szó a szereposztásról
A történeten kívül különösen tetszett az, hogy a szereplők személyisége nagyon jól ki lett dolgozva. Manapság kevés játékban látni ilyen remek jellemrajzokat, utoljára a Syberiában találkoztam hasonlóval.
Itt van Lucas, aki egyfelől a gyilkosság után érthető módon lelkileg a padlón van, ráadásul még a barátnőjével is szakított -- egy érzékeny lelkű férfi, aki válaszokat keres a saját tettére és életének rejtelmeire. Carla viszont egy okos és akaratos nő, aki addig nem nyugszik, amíg meg nem old egy ügyet; egy dolgot nem tud csak elviselni: a bezártságot és a sötétet, ugyanis klausztrofóbiában szenved. Tyler pedig, aki Carla színes bőrű társa, egy halál laza, nagydumás, tökös srác, akit igen nehéz zavarba hozni. Markus, aki lelkész, szintén érdekes jellem: nem tud választani hite és bátyja között. Rajtuk kívül még jó néhány szereplő fel fog tűnni, ám őket nem irányíthatjuk.
Misztikus thriller, akció-kaland, vagy mi?
Ha filmként tekintünk a Fahrenheitre, akkor a műfaja misztikus-thriller, ha játékként, akkor viszont kalandjáték akcióelemekkel fűszerezve. Itt nem hagyományos akcióelemekre kell gondolni, tehát nem fogunk lövöldözni (illetve egyszer igen, de az csak egy lőgyakorlat lesz). Az akciórészek itt azt takarják, hogy a képernyőn felvillanó billentyűkombinációkat kell gyorsan lepötyögnünk, rendszerint a kurzornyilakat használva. Ez eleinte furcsának tűnhet, de később annyira hozzá lehet szokni, hogy nem sok kihívást fog jelenteni. Ezenkívül lesznek még más ügyességi részek is, például egyensúlyozás, vagy Carla esetében a szűk, sötét helyeken a légzését kell kordában tartanunk, hogy ne essen pánikba. A kalandelemeket pedig a párbeszédek és a tárgyhasználat alkotják.
Újítások
A bevezetőben már írtam, hogy ez egy nem mindennapi játék. Ennek alátámasztására leírok pár példát. Az egyik ilyen, hogy többször fogunk találkozni osztott képernyővel a játék folyamán. Ennek fő oka, hogy a cselekmény több szálon fut, másfelől növeli a feszültséget és az izgalmat. Általában akkor fogunk ilyen jelenetekbe futni, mikor Lucast irányítjuk, de már nyomában van rendőrség. Ilyenkor a képernyő egyik felén tevékenykedünk az éppen irányított karakterrel, miközben a másik felén láthatjuk az ezzel párhuzamosan folyó történéseket. Kiváló példa erre, mikor Lucas igyekszik eltüntetni a gyilkosság nyomait a vécében, és eközben látjuk a másik képmezőben, hogy egy rendőr elindul könnyíteni magán.
Ami szintén kiemeli az átlagból a Fahrenheitet, hogy a fejlesztők elképesztő módon odafigyeltek az apró részletekre is: a játékban elkövetett tetteink és döntéseink mind kihatással vannak a további történésékre. Például nem mindegy, hogy hogyan menekül el Lucas gyilkosság helyszínéről. Egyik személyes, kedvenc történetem pedig az, mikor Lucas hazament a gyilkosság után. Mivel láttam, hogy nagyon ki van bukva, itattam vele egy kis gint – csakhogy kiment a fejemből, hogy előzőleg megetettem vele egy adag fájdalomcsillapítót. Ahogy a való életben az alkohol és a gyógyszer együtt bevéve nagyon veszélyes, ez itt is megjelent, méghozzá GAME OVER formájában. Sorolhatnám tovább az ilyen apróságokat, melyek mind-mind emlékezetesebbé teszik ezt a művet.
A játék során bónuszpontokat gyűjthetünk kártyák formájában, melyekért a főmenüben különböző extrákat vásárolhatunk. Ez nagyon örvendetes, mert vannak köztük videók, képek, zenék – az viszont már kevésbé, hogy ezek elég idétlenül lettek megoldva, legalábbis számomra elég illúziórombolóan hatottak a kis színes kártyák az egyébként valósághűen lemodellezett pályákon szétszórva.
Csiszolatlan gyémánt?
Adott tehát egy remek történet, egy változatos és újszerű játékmenet – már csak a kivitelezésen múlik minden. A játék kétségtelenül egyik gyenge pontja az irányítás, mely kicsit nehézkesre sikerült, köszönhetően annak, hogy a játék konzolról lett átírva PC-re. A mozgáshoz alapesetben a kurzornyilakat kell használni, az interakcióhoz pedig az egeret. A rágcsálót azonban nem a kalandjátékoktól megszokott point and click módon fogjuk használni, hanem a képernyő felső részén megjelenő mozdulatot kell leutánoznunk vele a kiválasztott cselekedet sikeres végrehajtásához, például amikor le akarunk ülni a székre, akkor a bal gomb nyomva tartása mellett lefelé kell húznunk azt.
Néha a játék kamerakezelése is okozhat kellemetlen pillanatokat, de ezért bőven kárpótolnak minket a profin felvett átvezető- és akciójelenetek.
A játék grafikája a másik gyenge pont, de ez semmit nem von le az élvezeti értékből, én is csak néhány jelenetnél sajnáltam a kicsit szögletes idomokat. Ha már a negatívumoknál tartok, akkor mindenképpen meg kell említenem a játék rövidségét: jómagam elsőre 7-8 óra alatt végigtoltam, többedszerre még gyorsabban.
Ami viszont kitűnően sikerült: az animáció, és játék alatt megszólaló zenék, hangok. A szereplők mozgása és arcmimikája szinte élővé varázsolja őket, erre még rátesznek egy lapáttal a zseniális szinkronhangok. A muzsika szintén megérdemli a tökéletes jelzőt, mert nem csak szép és igényes, hanem tökéletesen passzol a Fahrenheit nyomasztó és misztikus hangulatához.
Felejthetetlen!
Remekmű született a Quantic Dream műhelyében. Egy olyan felejthetetlen alkotás, amelynek lebilincselő a története, és amely képes komolyabb érzelmeket kiváltani az emberből – és itt most nem olyanokra gondolok, mint a mai játékok nagy részében fellelhető „Most kinyírlak te szemét!” emóciók. Ez a történet ennél sokkal összetettebb: hol megmosolyogtat, hol elszomorít, hol elgondolkodtat. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
