Olyan szép pillanatokból áll a Final Fantasy-sorozat történelme, amiket érdemes és rendkívül izgalmas végigkísérni, megélni. Már maga az, ahogy a végső elkeseredettség megteremtette az „utolsó fantáziát”. Az, ahogyan ebből egy szabályos birodalom épült ki, rengeteg rajongóval, igazi klasszikusokkal és kasszasikerekkel. Majd évtizedekkel később a történet lényegében megismétlődött, csak ezúttal egy MMORPG megjelenésével, amely a már jól ismert, sokak által szeretett univerzumot célozta be otthonául. A 14. epizód ugyanis egy összeomlás előszelévé is válhatott volna, de nem annál a kiadónál, amely a végső elkeseredését kovácsolta korábban maximálisan edzett, nemes acéllá. A játék a bukását követően az alapoktól lett újraírva, lecserélt alkotókkal, egy frissebb szemlélet mentén, amely végül nemcsak sikerre vitte a címet, de odáig juttatta, hogy közel tíz esztendővel később már sok millióan estek rabjául az általa nyújtott kalandoknak, a Shadowbringers pedig immáron a harmadik komolyabb bővítmény, ami rengeteg tartalommal látja el a veteránokat, egyben pedig tökéletesíti az élményt a friss belépőknek. Jó, a FF14 nem lett 2019-es színvonal a szó szoros értelmében, indítófelülete még mindig inkább az előző évtizedet idézi, ahogy havi díjas modellje is, emellett nem mentes a hibáktól, miközben fetch quest- és gindfestként üzemel játékideje nagyobb részében, de őszintén, kit érdekel, mikor a hangulata egyszerűen megigézi a kalandort, a belbecs pedig tényleg rabjává teszi. Kapcsolatunk nem indult jól, de innen szép nyerni, a Shadowbringers pedig pontosan erre képes, végtelen lazasággal, ami azért nem kis eredmény.

Sötétség nélkül a fény

Az a szomorú igazság, hogy bár kedvelem a témát, az MMO-k világát, a lelkesedés csak ideig-óráig marad, azután egyfelől elunom a zsánerre jellemző grindfestet, másfelől meg a munkám miatt nem nagyon van időm egyetlen játékban maradni hosszú-hosszú időre. Ennek a műfajnak meg ugye az a lényege, hogy újra és újra lenyomjunk raideket, aprókat fejlesztve és csinosítgatva tökéletesítgessük karakterünket, vissza-visszatérjünk bizonyos helyszínekre, ami összességében nem csak több száz, de inkább több ezer órát eredményez. Szóval jókat szórakoztam a Secret Worldtől kezdve az ESO sajátos világán át a Black Desert szemkápráztató pillanataiig sok hasonló címben, így anno a Realm Reborn is elragadott egy időre, de igazán egyik sem fogott meg. Jöhetne most a nagy leleplezés, a romantikus sztori, ami a kivétellel erősíti a szabályt, ami persze a FF14, de nem lesz ilyen csavar. Szép volt, jó volt ez is, de semmi több. Ráadásul a Shadowbringers tesztelése is lényegében kényszerként szakadt a nyakamba, mert más nem nagyon vállalta volna, szóval gondoltam, jó lesz ez egy oldalra, legalább írunk róla. Nehezítette kapcsolatunkat a hihetetlenül elmaradott háttérrendszer, avagy az alap kliens, meg a Mog Station, ami lényegében minden rémálmom egyszerre, emellett azt se felejtsük el, milyen megpróbáltatásokkal jár, ha valaki esetleg elfelejti a jelszavát/felhasználónevét, majd letiltja a rendszer. Most szólok, mint mind közül a legfontosabb „Tippek és trükkök”: ha egyszer regisztrálsz (pláne PS4-en), tetováltasd magadra a fontos infókat, mert a felhasználói és a játékos accountod Isten sem választja el, avagy, ha nem tudsz bejelentkezni, készíthetsz új profilt, majd kezdhetsz mindent elölről.

Szóval, rövidre vágva bénázásom történetét (türelméért ezer hála a hazai forgalmazónak és a Square segítőkészségének), nagy nehezen beleugrottam én is a kalandba, amellyel egy jól ismert, ám azóta alaposan kiteljesedett világ részévé válhattam, melyben a sötétség és a fény örök háborúja vett érdekes fordulatot. Az interdimenzionális felvezetés után ugyanis a hős/hősnő (nem, biológiailag nincs több nem) egy olyan helyzetbe csöppen bele, melynél a „fényáradat” lényegében teljes győzelmet és ezáltal uralmat biztosított, a „rendet” pedig a „bűnevőknek” (sin eater) nevezett, egészen horrorisztikus entitások tartják fenn. Ebben az áldatlan helyzetben kell remekelni és győzedelmeskedni, új barátokat és társakat találva, új földrészeket felfedezve, szakmákat elsajátítva, visszahozva az égre az éjszakát és a sötétséget, amely lényegében teljes száműzetésbe került. 

Rohamraaa!

Ehhez természetesen rengeteg, a fő szálon futó küldetést kell teljesíteni, miközben az új területeken NPC-k tucatjai kínálják a mellékes feladatokat, továbbá a Fate-összecsapások is rendre megjelennek a térképeken. Az opcionális missziók általában a megszokott fetch questeket takarják, a Fate pedig a nyílt világban jelentkező kisebb közös összecsapásokat jelenti, mikor adott időre kell a kiszemelt ellenfeleket kardélre és cikázó varázslatokra hányni, persze a megszokottnál nagyobb kihívás és ugyanígy jelentősebb jutalom társaságában. De visszatérve a lassan kiteljesedő sztorira: nem véletlen, hogy a FF14 kiegészítői fejenként legalább 60-100 órás időtartammal bírnak, így a Shadowbringers is, elvégre tele vannak pakolva mindennel, ráadásul most felvezetésből is alaposan kijutott. Az első 10 órában lényegében csak megismerünk néhány új területet, mint a fantasztikus Crystariumot, ami a központi város, majd ellátogatunk a tengerpartra és a sivatagba, hogy összeszedjünk egy-egy fontos karaktert, de közben alig történik valami, apró szívességeket teszünk. Ez néhol már-már érthetetlenül bugyuta megoldásokat eredményez, a türelmetlenebbek szerintem fel is adják a küzdelmet a mindent beborító fénnyel, de jelentem, megéri kivárni. Később ugyanis egy rendkívül hangulatos ostromra mehetünk; egy ugyanennyire atmoszférikus lakóterületet fedezhetünk fel a tündérek otthonaként, akik akcentusukkal és stílusukkal egyből megbabonázzák a játékost; gombaházakat látogathatunk, és akkor a bővítmény egy csomó titkát még le sem lepleztem.

Ráadásul az új helyszínek és szereplők, a visszatérő karakterek mellett egy rakás más összetevő segít abban, hogy még a veteránok se unatkozzanak. Eleve kaptunk két új fajt a vadmacskaszerű hrotgar (csak férfi) és a már most nagyon népszerű, nyuszifülű viera (csak nő… igen, ezért népszerű) képében, továbbá ismét bővült a foglalkozások (job) repertoárja a tank Gunbreakerrel (tiszta Squall) és a remek mozgású Dancerrel. Emellett itt-ott a régi megoldások is változtatásokon estek át. Nagyon fontos a Trust-rendszer, amivel immáron baráti NPC-k társaságában lehet dungeonöket kipucolni, a fejlesztők a harcrendszert is csiszolgatták, emellett a szintlimit 80-ra lett kitoldva, aminek fejlesztését a fő történeti szál is rendesen megköveteli, avagy kicsit se csodálkozz, ha 5-8 misszió után mindig opcionális feladatok elvégzésére és dungeonözésre kényszerít a rendszer, mert nem vagy elég tápos. Bár jó csapattal utóbbiak kitakarítását személy szerint továbbra is kimondottan élvezem, avagy átlagosan ez a kedvenc elfoglaltságom az üresjáratok alatt.

Tényleg a legjobb?

A felhasználói vélemények és a kritikák alapján a Shadowbringers nemcsak a FF14 legjobb kiegészítője, de egyből az MMORPG-k legjobb és legtartalmasabb bővítménye is. Utóbbival nem szükségszerűen értek egyet, ráadásul úgy gondolom, hogy a játéknak alapból vannak komoly problémái, mind a rendszerét (profilkapcsolás, regisztráció, havi díj, Mog Station), mind pedig a minőségét illetően (érthető okokból megkopott látvány, szerverproblémák, iszonyatosan unalmas fetch questek, amik a kampány jelentős részét is éppen úgy jelentik, mint az opcionális vonalat), de összességében az biztos, hogy az élmény még mindig páratlan. Jelenleg a FF14 ott van a legjobb MMO-k között, a Shadowbringers pedig vérbeli frissítés minden jóval, nagy pillanatokkal, eszméletlen zenékkel és jelenetekkel, nagyon élvezetes harcokkal. Ráadásul az érzelmi vonat nem áll meg, nem lassul, a lap megjelenésére új dungeon, új raid csatlakozott a felhozatalhoz, a bővítgetések és változtatások folyamatosan érkeznek, és hát esélyes, hogy ez a baljós fénnyel teli fantázia sem az utolsó. Legalábbis reméljük. Mert bár nem én vagyok a sorozat és a játék legnagyobb rajongója, azért így is nagyon megfogott az új kiegészítő, emiatt pedig abszolút meg tudom érteni azokat, akik az évek alatt több ezer órát öltek bele ebbe a hatalmas kalandba. A Shadowbringers pedig csak még többet hozzáad ehhez az élményhez.