"Már megint halakat nyúzol", fordult ki kedvesem a játéktesztelésre és egyéb munkákra kialakított szentélyemből. Igaza volt. Ő nagyon nem szereti a halakat, én meg éppen a mojómat próbáltam meglelni a digitális halpucolás közben. Mérsékelt sikerrel. A helyzet az, hogy cikkünk csobogó és nyekergő főhőse (ez a két hangeffekt a leggyakoribb), a Fishing: North Sea egy folytatás. Méghozzá az általam anno megkedvelt Fishing: Barents Sea áthelyezése az élőben amúgy csodaszép, világvégi kanadai öblökbe és környékére. A játék maga szinte semmit nem változott. Az alapmechanika ugyanaz: van egy aprócska halászhajónk, ami leginkább egy motorcsónakba integrált távírópóznára emlékeztet és egy kevés pénzünk. Innen kell feldolgoznunk magunkat a hiperszuper, csúcsmodern, viharálló, önálló feldolgozórendszerrel s hűtőházzal felszerelt, úszó halkonzerv-termelő üzemig. Az út hosszú lesz s hullámos.

Akinek kedve tartja, az a festői Yarmouth (Kanada, egészen pontosan Új-Skócia délnyugati csücske, 1761 június 9-i alapítás, lakosság cca. 6500 fő, az őslakos Mi'kmaq-ok csak Keespongwitk-nak, azaz Szigetvégnek nevezték a helyet) aprócska kikötőjéből élheti át a nyílt tengeri halászat-rákászat minden örömét. Engem, kérem, odaküldtek.

Szóval, van egy széééép nagy szigetünk (Nagy-Manan sziget), hat településünk (a már említett Yarmouth mellett Digby, Dennis Point, Lockeport, Lunenburg, és persze az örök Ingalls Head), egy rakat halunk és rákunk (valahol). Akadnak persze világítótornyok, de mivel mi úgyis a digitális halászasszisztenssel és annak térképével dolgozunk, szerepük inkább esztétikai, mint navigációs. Ejjj, amikor még férfi volt a férfi, és a szakállas, mosdatlan, vízhatlan cuccokba csomagolt pasasok a viharos éjszakában a tornyok  pislákoló fényeit keresték, mielőtt ízzé-porrá zúzódtak volna a sziklákon… Na, szerencsére ez már nem így van. 

Az eredeti részhez hasonlóan a Fishing: North Sea az első néhány órácskája-napocskája is a felderítéssel megy el. Mivel kezdő hajónk maximum sebessége a száguldásközeli 10 csomót (úgy 35 kilométert) éri el óránként, hát, nem lesz haladós a dolog. Ráadásul a kikötőn belül legfeljebb 6 csomó az engedélyezett sebesség és e felett jön a pénzbüntetés…

De szerencsére a hullámok csobogása és az aprócska motor dörmögése szinte meditatív állapotot okoz jó minőségű fejhallgatóval. Ha ez már kevés, akkor jöhet a külső zeneforrás (ajánlott album: Eurovision Song Contest Soundtrack, na, ki jött rá, miért?) illetve a hajó rádiójába beilleszthető URL-lel akár netrádió-csatorna is.

Ha már nagyjából megvannak a halak a tengerben (melyek megtalálása azért nem egyszerű, még az alap szonár korlátozott segítségét igénybe véve sem), jöhet a klasszikus halászós-feldolgozós-értékesítős meló. Itt ugye figyelni kell az egyes települések halpiacának árfolyamára, vagy éppen arra, hogy ne halásszuk túl az adott területet, mert végleg eltűnhet onnan a halpopuláció. Hogy egy idő után visszajönnek-e, meg nem mondom, de gyanítom, hogy nem. Jobb az óvatosság és a környezettudatosság, ez utóbbi a való életben is, csak mondom. Az egyes településeken feladatok is várnak: jellemzően egy bizonyos fajtájú tengeri herkentyűből kell X mennyiséget Y időre leszállítani. Itt megjegyezném, hogy csak olyan missziót érdemes beválllalni, aminek a hal-/rák-forrását már felderítettük és közel is van, hiszen a kihalászás, illetve az oda- és visszautazás bizony időbe telik. Nem is kevésbe.  

Lehet persze pimpelni a hajókat okos (jobb szonár, nagyobb halászati felszerelések) és felesleges (szebb külső fények, átfestés) dolgokkal. Ezek ugye megint csak pénzbe kerülnek, csakúgy, mint a zátonyra futott vagy az üzemanyagból kifogyott hajónk kikötőbe vontatása. Szóval csak óvatosan!