Az On Target Simulations maroknyi csapata (vasággyal együtt is összesen hat főt számlál) egy őszinte társaság, ami már a névválasztáson is látszódik. Háborúkat szimuláló stratégiai játékokat gyártanak, méghozzá keményvonalas stratégáknak. Ezúttal sem tettek másként.
A vasfüggöny elszakad
Ha az On Target alkotói játékot fejlesztenek, akkor két dolog biztos. Egyrészt, hogy a kapitalista-kommunista szembenállás kerül reflektorfénybe, másrészt, hogy a játszóterünk Nyugat-Németország. Legutóbb (Flashpoint Campaigns: Red Storm) a 2. világháború utáni zűrzavart igyekeztek feldolgozni, most viszont a hidegháború egy alternatív változatával találjuk szemben magunkat. A történet szerint 1989-ben, teljesen váratlanul, a Varsói Szerződés államai elindították seregeiket az NSZK területére, a mi célunk pedig a dél-német vidékek megóvása.
A játékmenet körökre osztott stratégia, tehát megtesszük lépéseinket, majd az ellenfél is a sajátjait. Némileg hasonló a dolog, mint a Total War-széria klasszikusainál, annyi változtatással, hogy itt az egységeinket külön-külön mozgatjuk, nem pedig összevont seregenként. Fontos még a különbségek között megemlíteni, hogy „játszóterünk” hexagonokra van felosztva – ezek alapból nem láthatóak, de van olyan funkció, mely előhozza őket. Talán az a legfontosabb differencia viszont, hogy itt nincs csata mód, tehát a szétrobbanó páncélosokat maximum a fejünkben elképzelve láthatjuk (az egységek pusztulása azért kap effektet, de csak szolidan). Ha pedig már említésre került: harci „szerszámok” terén van itt minden, mi szem-szájnak ingere (tankok, helikopterek, ágyúk satöbbi), és figyelnünk is kell, hogy éppen légvédelmi vagy tankelhárító egységeket küldünk-e csatába. Pluszban ott van még a napszakok és az időjárás változása, a katonák felkészítettsége és morálja, szóval rengeteg dolog befolyásolhatja az összetűzések kimenetelét. Valamint a többjátékos mód sem maradt el természetesen.
Kép- és hangrobbanás
Ahogy korábban már említettem, az On Target szakijai őszinte és keményvonalas figurák, mindent a szimulációra építenek, a többi inkább csak funkcionális. A képi világ ugyan tetszetős, és még akár realisztikusnak is nevezhető, de mégiscsak egy szimpla térkép, rajta az egységeket megjelenítő ikonokkal. A hangzásvilág sincs sokkal feljebb tekerve, az a kevés zene, ami van, hozza a militarista hangulatot, bár túl sűrűn nem hallani, így maradnak a fegyverek és gépek hangjai, amik viszont teljesen rendben vannak, és hozzáértő ismerőseim szerint valósághűek (erről saját véleményem tudatlanságom okán nincs).
Ha hibákat akarnék keresni, igazán nehéz dolgom lenne, de nem azért, mert a Southern Storm tökéletes. Ez egy igazi rétegjáték, annak minden örömével és bánatával együtt. Aki hasonló programokon edződött, annak valószínűleg teljesen rendben vannak a fentebb vázoltak. Igaz, időnként tényleg rengeteg dologgal kell egyszerre foglalkoznunk, és a gépi köröknél is néha úgy ugrál a kamera, hogy alig lehet követni, de ahogy mondtam, a műfaj szerelmesei jól ellesznek vele. Akit meg az ilyesmi hidegen hagy, az úgy sem fog még a közelébe sem merészkedni. Egy érdekesség azért maradt, amiről nem esett szó: egész egyszerűen nem lehet teljes képernyős módban futtatni a játékot, vagy csak annyira eldugták a srácok ezt az opciót, hogy nem találtam meg (pedig nagyon kerestem.)
Tájkép csata után
Őszintén megvallva, dicséretes mindaz, amit a fejlesztők összehoztak, de nem hinném, hogy ez életem legjobb játéka, még csak a stratégiai címek között sem. A szikár, hardcore mivolta nekem kissé soknak bizonyult, konkrétan volt olyan eset, amikor magam sem értettem, hogyan is nyertem meg a csatát. Ettől függetlenül azok, akik éjjelente hadmozdulatokkal álmodnak, és a reggeli kávéjukat is pontos stratégia alapján készítik el, mindenképpen tegyenek vele egy próbát.
