Már jó néhány év eltelt azóta, hogy a VR betette a lábát otthonunkba, de talán így is azt mondhatjuk, hogy még mindig gyerekcipőben jár a technológia – legalábbis olyan téren, hogy a játékok mennyire aknázták ki a benne rejlő lehetőségeket. Erre az egyik legjobb példa a néhány hete megjelent Half-Life: Alyx, mely az első komoly, teljes értékűnek mondható VR-exkluzív próbálkozás egy igazán nagy franchise-tól, ami ennek megfelelően meg is kapta a maga jól megérdemelt körülrajongását a sajtótól és a játékosoktól. De bizonyos értelemben az aktuális tesztalany, a Form is remek példa, a Charm Games alkotása ugyanis közel három éve jelent meg PC-re, hogy most PS VR-ra is ellátogasson. Megtehették különösebb félelem nélkül, a hozzá hasonló élményektől ugyanis nem hemzseg a kínálat.

A Form főhőse egy zseniális tudós, Dr. Eli, aki ép ésszel majdhogynem felfoghatatlan kísérleteket végez, túllépve az általunk ismert valóságon. Egy gyerekkori trauma következtében különleges képességekkel rendelkezik, melyeknek köszönhetően képes kommunikálni egy furcsa lelet, az Obeliszk által sugárzott jelekkel. Hogy történet szintjén pontosan mi is történik a Formban, azt ennél jobban nehéz elmagyarázni – nemcsak azért, mert már az alaphelyzet is nagyon elvont, hanem azért is, mert a végigjátszás során sem a történetmesélés hagyományos eszközeivel élnek a készítők. Ez persze egyáltalán nem gond, hiszen ettől is sajátos az élmény – sőt, akik szeretik maguk összerakni az építőelemeket, közben teóriákat gyártva, azok kifejezetten élvezni fogják a nem mindennapi utazást.

Ami a konkrét játékmenetet illeti: a Form egy logikai játék, amely teljes egészében a térben megoldandó feladványokra fókuszál. Ebből pedig nagyon könnyen lehetett volna egy idővel unalomba fulladó, álmosító élmény, hiszen sok logikai cím esik bele abba a hibába, hogy a végtelenségig iterálja az egyes alapötleteket. Nem úgy a Form, aminek ilyen tekintetben majdhogynem tökéletes íve van: a feladványok folyamatosan behoznak valami újdonságot, és nem rágják le csontig az egyes koncepciókat, hanem hamar továbblépnek, ezzel is végig frissen tartva az élmény. Ami miatt pedig különösen dicsérni lehet a fejlesztőket, az az, hogy mindvégig intuitív a játék, vagyis mindenféle magyarázat nélkül is magától értetődőek a feladatok. Mindemellett pedig szerintem a nehézséget is remekül eltalálták: szinte lehetetlen komolyabban elakadni, ami jót tesz a végigjátszás tempójának, ugyanakkor a hasonló játékok alapvető élvezetét biztosító "a-ha!" –élmények sem maradnak el.

Maguk a feladványok tehát nagyon jók és szórakoztatóak, a Form legerősebb eleme azonban a képi világ. Különösebb spoilerek nélkül: a fejlesztők remekül ráéreztek arra, hogy mik azok a megoldások, effektek, mechanikai és irányításbeli finomságok, melyek igazán ütősek tudnak lenni VR-ban, így kis túlzással egyik ámulatból a másikba esünk a végigjátszás során. A konkrét vizuális dizájn pedig telitalálat, az ókori Egyiptomot idéző motívumok az alapvetően futurisztikus közeggel kombinálva olyan hangulatot sugároznak, amely jól illeszkedik a Form távoli, a józan ész határain túlmutató világához. Egy mondatba sűrítve: ilyenekhez találták ki a VR-t.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

A remek ötletek és megvalósítás ellenére a Form sajnos közel sem hibátlan élmény. Pontosabban a szó szoros értelmében hibát csak egyet tudok felvetni, ez pedig az irányítás, ami precizitásban és csiszoltságban szerintem elmarad a legjobb PS VR-címektől. Nekem legalábbis elég sokszor kellett a magasságot újrakalibrálni játék közben, mert egyes feladványok kényelmetlenné váltak (szerencsére két gombnyomás az egész – talán nem is véletlenül). De a "fagyikkal" (apropó, PS Move kötelező a játékhoz!) is meggyűlt néha a baja a programnak. A másik, amit fel lehet róni a Formnak, az a hossza – pontosabban inkább rövidsége, mert ha nagyon komótosak és alaposak vagyunk, két órán belül akkor is kényelmesen végigérünk a sztorin. Ha lennének extra játékmódok vagy komolyabb gyűjtögetnivalók, akkor ezt valamelyest lehetett volna kompenzálni, de mindössze egy érdekes, ám érdemi tartalomnak aligha nevezhető interaktív zenélős szoba próbálja csupán kitolni valamelyest a játékidőt.

Ár-érték szempontból tehát a Form nem lett a VR-kínálat legjobb darabja, egy kisebb akció során azonban csak ajánlani tudom azoknak, akiknek lapul otthon egy PS VR, és szeretik az érdekes, de nem túlságosan elvont fejtörőket, élményszinten ugyanis nem mindennapi alkotás a Charm Games játéka, amely kicsit azt követően is velünk marad, hogy levesszük a fejünkről a sisakot.