Pedig a Geneforge 1 – Mutagen sztorija tényleg ilyen szögegyenesen indul. Na, jó, már az elején akad egy kis extra: háromféle osztályból választható karakterünk bizony a Legfelsőbb Körök tagja – bár nullkilométeres, kezdő arc. Hát, lesz mit tanulnia…

Ha túléli, persze. A legnemesebb kalandjáték-hagyományokhoz hűen a játékos a lakatlannak hitt (höhöhö…) sziget kikötőjébe érkező Alakító (lényeket képes létrehozni és irányítani), Őrző (klasszik harcos, páncélzatban és közelharcban erős) vagy Ügynök (mágia és fegyverek) bőrébe bújik, majd folyamatosan ellenfelekbe botlik. Meg persze küldetésekbe, NPC-kbe, felszedhető tárgyakba, mágiába, miegymás. Szóval egy kifejezetten hagyományos szerepjáték-világba öltöztetett oktató-nevelő program ez, merthogy alapvetően erről van szó, de ezt majd később boncolgassuk inkább.

A grafika, nos, az is hagyományos, Nem annyira pixeles, mint a Minecraft, de a nemrég nálam járt Wigmund. The Return of the Hidden Knight után azért igen erős volt a kontraszt. Nagyon kilencvenes évek eleje, izometrikus nézet, zoom semmi, színek erőse visszafogottak, felbontás a minimumon. Szóval ez a játék nem a szemnek, hanem inkább az agynak szól.

Ahogy a történet szépen lassan gombolyodik kifele (a fejlesztők 80+ helyszínt és legalább nettó 50 játékóra/végigjátszást mondanak), úgy lesz egyre kevésbé fontos a hajó és alakul át a játékos nézőpontja is. Meg a teste, persze: a szigeten itt-ott fellelhető, jellemzően erősen őrzött, zöld trutymóval tele üvegpalackok tetejébe rejtett kis tűvel jut a testünkbe az új varázslat, képesség, ami szépen-lassan át is alakít minket. Mint ahogyan az egyik, velünk szóba eredő mellékszereplő mondja: átírjuk a testünk milliárdnyi irattekercseit – azaz a DNS-ünket. Szóval nagy kérdés, hogy mennyire maradunk emberek – és mennyire alakítja át a mágia mindenünket.

Ám nemcsak a pixelvilágban, de a monitor előtt is átalakulást, vagy legalábbis egy kicsi beleérzést-belegondolást céloztak meg a fejlesztők. S itt jön a finom, bár az általam imádott Mutazione-hoz képest azért direktebb oktató-nevelő vonal: játékosként, ugye, a legfelső, uralkodó, mágiával foglalkozó társadalmi osztály tagja vagyunk (mégha junior beosztásban is), de a szigeten az általunk alkotott és alsóbbrendűnek tartott-vélt, szolgálatra, alantas fizikai munkára „tenyésztett” Szolgálók laknak. Méghozzá úgy, hogy 200 éve magukra hagytuk őket, se szó, se beszéd – ugyanis a sziget egyfajta kísérleti labor volt, de valami nagyon rosszul sült el, így a derék Alakítók leléceltek a következmények elől. A fizikailag is másmilyenre teremtett, arcukon ormányt is hordó szolgák itt maradtak, s többé-kevésbé nyomorúságos körülmények között próbálnak életben maradni, társadalmat építeni. S nem meglepő módon településenként (törzsenként) eltérő filozófia, hit, jövőkép alakult ki, melyekből választanunk is kell.

A küldetések során ugyanis lesznek egymásnak ellentmondó és egyben ezt-azt kizáró feladatok is. Valakinek segíthetsz a falut támadó, elvadult teremtmények legyőzésében, majd újabb feladatokat elvégezve igazi támaszává válsz – vagy éppen megölöd, egy másik küldetést beteljesítve. A döntés a tiéd, de természetesen a sztorivonalat alapvetően befolyásolja, kinek mit válaszolsz és hogyan cselekedsz.

Apropó, válaszok: a játékban természetesen fontos szerepet töltenek be a skillek, melyeket pontokkal növelhetsz szintlépésenként – ahogyan azt illik. Az egyes osztályok más-más dolgokban erősek, de jótanácsom az, hogy a Leadership, azaz a vezetői képességekre pakolj bőven, mert ettől függ, egy-egy párbeszédben milyen válaszokat kapsz – és ezzel milyen, új lehetőségek nyílnak meg. A Mechanics pedig abban segít, hogy kevesebb élőkulcs (ez egy organikus, csápszerű dolgokkal ellátott álkulcs) kelljen egy-egy bezárt ajtó vagy lelakatolt láda kinyitásához.

Általános jótanácsok-rovat: a TAB gombot szorgalmasan tapodva keressünk fel mindent, ami ilyenkor felviláglik, mert olyan kincsek bújnak meg például egy-egy óriás madárfészekben, mint a sminkkészlet, a kézitükör, a vakolókanál, a metszett üvegkupa, a dobókocka, az abakusz, a hengerbe tekert pokróc vagy éppen egy csokor szárított levendula. Ezeket mint megtaláltam már a fészkekben. Persze a különböző gyógy- és varázsitalok, a kézigránátokként használható kristályok, a már emlegetett élő álkulcsok, fegyverek, páncélok is lapulhatnak itt-ott. A településeken persze vannak alkimisták, kereskedők, fegyverkovácsok, lehet venni és eladni is – azt azért tudd előre, hogy elképesztően drágán adnak mindent és pofátlanul keveset fizetnek, ha tőled vesznek át valamit, nagy kegyesen.

Summa summarum: bevallom, erős közepes meggyőzöttséggel tekertem bele vagy 40 órát a játékba, s ültem le tesztet írni. Igazán nem éreztem semmi kiemelkedőt a Geneforge 1-nél: derék iparosmunka, némi érzékenyítéssel nyakoncsapva. Nem rossz, de valami, valami hiányzott…