Az Ősrobbanásnak, vagy Nagy Bummnak köszönhető kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás, ami az egész világegyetemben hallható, egy csodálatos zenekar létrejöttét örökíti meg. Az egykor rivális atommagok és elektronok megalkották az atomok együttesét, dalukat pedig azóta is játssza a kozmosz, mint a létezés háttérzenéjét.

No Man (azaz Senki), a játék főszereplője, nem a noir zsáner szokásos detektív figurája. Ő egy órakészítő és nepper, aki hosszú ballonkabátja alól villantja elő kétes eredetű portékáját egy szürreálisan monokróm városban, ahol a sötét klubokban hideg gin és forró jazz várja a betérőket. Senki egy ilyen helyen pillantja meg először a szexi és titokzatos énekesnő, Miss Mass (Anyag? Tömeg? sehogy sem hangzik jól) csábító alakját. A vonzalom azonnali, ám a hölgy már egy másik furcsa istenség, a szaxofon virtuóz Golden Boy (Aranyifjú) figyelmét is felkeltette, aki főhősünk szöges ellentéte. Míg Senki létezését determinisztikus órák és percek töltik ki, az Aranyifjú egyforma hevességgel, fantasztikus kreativitással megáldva alkot és rombol. A féltékenység hevében Aranyifjú pisztollyal támad a dívára, és a kilőtt golyó egy olyan forró, sűrű pontot alkot, aminek robbanásából egy egész világegyetem születik meg – a Nagy Bumm. Miss Mass megmentése érdekében tehát Senkinek meg kell akadályoznia az ősrobbanást, amihez meg kell fejteni a fekete lyukak létrehozásának rejtélyét. 

A játék alapvetően a point-and-click puzzle kategóriába sorolható, de nem viszi túlzásba a játékos felé támasztott elvárásokat. Sokkal inkább interaktív történet, mint logikai kihívás, ahogy a művészeti alkotásokkal keresztezett videójátékok esetében ez lenni szokott. Stílusát tekintve ugyanis a Genesis Noir valahol egy zenélő képregény és egy fantasztikusan egyedi, animációs kisfilm közé esik, a fekete, fehér és arany színekkel operáló világ vastag vonalakkal rajzolt lakói és tereptárgyai páratlan vizuális hangulatot teremtenek. A legapróbb atomoktól a végtelen univerzumig mindent bejárunk, kizárólag egy egérrel, a megoldandó rejtvények varázsa nem komplexitásukban, hanem a sztorihoz való viszonyukban és a csodásan egyedi dizájnban rejlik. Tiszta fényből álló fák ültetése, szerves molekulák kombinálása, szaxofonnal improvizálás, bolygók forgatása – ilyesféle feladatok várnak ebben az egyszerű, absztrakt világban, ahol minden elem szimbolizál valamit, és minden részlet illeszkedik a nagy, átívelő történetbe az Ősrobbanásról.

Bár nem minden metafora és párhuzam világos a történetben, Senki, az órakészítő, egyértelműen az idő megtestesítője. Nem-lineáris utazása az univerzum születése és halála közt számtalan pontot érint, ahol minden egyszerre vadiúj és ősrégi, semminek sincs értelme és mégis minden lehetséges. Ő hozza létre számtalan iteráció után az életet, neveli fel az emberi civilizációt, sürgeti az évszakokat. Aranyifjú az energia, amely teljesen átalakulhat, sokféle formát öltve gyakorolhat hatást a világra, de ő maga sosem születik újjá vagy semmisül meg. Minden, ami aktív, mozgatható vagy interaktív, arany színben jelenik meg a játék során. Miss Mass az univerzumot alkotó anyag, a film noir zsáner tipikus bajba került hölgye, aki bevonzza a közelébe kerülőket. Ő a történet szíve és sarokköve, és bár ki van szolgáltatva az időnek és a rá ható erőknek, Miss Mass a katalizátor, aki láthatóvá teszi a Senki körüli világot. 

Fekete, fehér, arany

A Nagy Bumm után 9,5 milliárd évvel a robbanás hamvaiból egy új csillag születik meg, ami körül aszteroidák állnak lassan össze bolygókká. Ezek milliárd éveken át magányosan keringenek az űr sötét csendjében, és a világegyetem teljes életkorának 99,998983 százalékán át a naprendszer történeteit csak földtani rétegek örökítik meg. A csend azonban nem tart örökké.

Ami a Genesis Noir rendkívüli látványvilágát a következő szintre emeli, az a zenék és hangok csodálatos összjátéka a szürreális jelenetekkel. Maga a történet, a karakterek, a feladatok nagy része és a sztori elmesélésének mikéntje is teljes egészében a jazz körül forog. A meghitten melankolikus dallamok állandó kísérői a bizarr eseményeknek, és akár egy füstös éjszakai bárban, akár a naprendszer peremén találod magad, mindenhol szól egy arany szaxofon. Ebben a mesében univerzumunk a zenéből született és az által kommunikál, a Skillbard csodálatos soundtrackje pedig tökéletesen átad minden információt, amit ez a szimbólumokkal és metaforákkal teli teremtéstörténet homályban hagy... Mert sajnos hiába szellemes és különleges a Genesis Noir alapfelvetése, érzelmileg nem találja el a kívánt hangokat. Ennek oka nagyrészt, hogy a nyakatekert sztori legfontosabb elemeit túlságosan indirekt módon, allegorikusan próbálja elmondani, ami javarészt megakadályozza, hogy kialakuljon a mély beleélés, a karakterek iránti kötődés érzése. Emiatt a végső nagy katarzis sem üt igazán, pláne, hogy a játék utolsó epizódjának hirtelen tonális váltása értelmezhetetlen és szükségtelenül hosszú.

Azt talán mondanom sem kell, hogy a Genesis Noir nem azoknak szól, akik akciót és állandó izgalmat várnak egy játéktól. Ha fogalmad sincs, mit bír bárki is a Kentucky Route Zero vagy a Limbo művészkedős, piszmogó stílusában, akkor biztos, hogy a Genesis sem kerülne az Év Legjobbjai-listádra. Ha viszont benne vagy egy különleges látványvilágú, fantasztikus jazz aláfestéssel és bonyolult metaforákkal megspékelt, interaktív mese végignézésében, ahol némi befolyásod is van az univerzum sorsára, akkor csak ajánlani tudom.