Nem is olyan régen néztük meg a Ghostbusters első két klasszikus epizódját Blu-ray lemezeken, és meg is állapítottuk, hogy ezek a filmek a mai napig szerethető, kedves alkotások. Szerény személyem inkább a kettes epizódot favorizálja, de tudom, hogy sokaknak az első rész jelenti a tutit. A színészek játéka és Ivan Reitman rendezése időtálló vígjátékot eredményezett, amelyet a kor trükkjei csak tovább fokoztak. 2009-ben jelent meg a Ghostbusters modern konzolokra célzott videojátékos feldolgozása, amely nemcsak, hogy az eredeti gárdát is bevonta az alkotási folyamatba, de Dan Aykroyd és Harry Ramis az írásban is aktívan részt vettek. Mondhatni, 2009-ben ez volt a legközelebbi dolog, ami egy valós Szellemirtók-folytatásra emlékeztette az embert. Az pedig csak külön hab volt Slimer pofáján, hogy Ernie Hudson és Bill Murray is hangjukat adták a játékhoz. Nem is tudom mikor állt össze utoljára ilyen patinás gárda egy játékátirathoz…

Felmelegített ektoplazma

A Ghostbusters: The Video Game egy szótlan, néma újonc karakterét hozza be az eredeti filmek utáni idősíkba. Rookie-nak az ötödik szellemirtóként kell beilleszkednie a csapatba, miközben a négy jellegzetes karakter teszi a dolgát, és a filmekből ismert entitások, szellemek, helységek, helyiségek és jellegzetes mozzanatok pörögnek a szemünk előtt. A TPS-akciót felfedezős elemek tarkítják, és a pályákon szkennelgetős titkokat, valamint rengeteg lezúznivalót helyeztek el az eredeti készítők. Igazi agymenés (pozitív értelemben) a szellemekkel való harc. Nem csak azért, mert a masszívabb, nevezetes lényeket el kell kapnunk a nyalábunkkal, és kifárasztásos módszerrel a gyűjtőbe kell őket zsákolnunk. Hanem azért is, mert ilyenkor a sugár mindent pusztít, ami az útjába kerül. A Terminal Reality pedig anno olyan motort pakolt a játék alá, amivel a rombolás és a tereptárgyak darabolása külön élménnyé válik. Arról nem is beszélve, hogy a maga korában fejlett fizika érdekes mechanikai megoldásokat (ragacs-fegyver) és előremutatóan destruktív lehetőségeket vonultatott fel.

A remaster azonban nem hoz túl sok örömet. A játék maga bár elmegy grafikailag, sőt mi több, X-en 60-as képkockafrissítést szimatolt a hatodik érzékem, ezen felül nem sok olyan dolgot tapasztaltam a látványban, ami miatt jogosnak érezném az újrakiadás körüli csinnadrattát. Az Infernal motor annak idején is változó látképet produkált, most pedig egyértelműen látszik az előző generációs korlátok által dominált pályadizájn, a geometriák egyszerűsége és a karaktermodellek szimpla (bár jól felismerhető) mivolta. A hang, a hangulat és az eredeti filmekre való utalások persze most is ütnek. Újdonsült játékosként a Ghostbusterst azért is érdemes lehet ma végigvinned, hogy a klasszisokból összeállt stáb humorbonbonjaiból szemezgess. Egy dolgot felejtettem el, ha már az eredeti színészekről beszélünk; a játék mindjárt a kezdő stáblista után megemlékezik az azóta elhunyt Harold Ramisről, ami igazán szép gesztus.

Egy jó játék szelleme

Sajnos a Ghostbusters ma messze nem szól akkorát, mint 10 éve. Ez persze nem is csoda, ennyi év után mi magunk is sokat változunk. A program persze még ma is elmegy, de csak akkor, ha nem játszottad végig a maga idejében. Őszinte leszek: annak idején én Xbox 360-on átestem ezen a sztorin, ráadásul tisztességes mennyiségű acsit is kiszippantottam belőle. Most nem vitt rá a lélek, hogy ismét a szellemkaland végére járjak…