Akik esetleg követték a 2020-ban Early Accessbe került Golden Light fejlődését, vagy a fejlesztő, Mr. Pink, másik, rövid horrorjátékát, a Rose of Meatet a Dread X kollekcióban, azok sejthették, hogy egy példátlanul beteg, nyomasztó, rémisztő és mégis végtelenül addiktív játék van készülőben. A végeredmény azonban túlzások nélkül felülmúlta minden várakozásomat. Amikor a tesztpéldány a kezeimbe került, magam sem tudtam, mire számítsak pontosan. Teljes műfaji besorolását illetően egy PS1-es grafikájú, szürrealista prop hunt roguelite indie horrorjátékról van szó, melyben kulcsok begyűjtése a feladatunk, a magukat különböző tereptárgyaknak álcázó hússzörnyek (avagy Meat Bro-k) levadászásával, majd alámerülés az egyre komplexebb random generált szintekre, időnként leküzdve egy-egy méretes főellenfelet. Ez a dióhéjba tömörített összefoglaló azonban meg sem közelíti a szürrealizmusnak és elvontságnak azt a szintjét, amit a Golden Light rezzenéstelenül tol le a játékosok torkán.

Mit szólnátok ahhoz, ha életetek egyik legszebb pillanatában, amikor párotokkal épp kellemesen pihengettek egy napsütötte mezőn, hirtelen a szó legszorosabb értelmében megnyílna alatta a föld, és elevenen elnyelné egy szadista lovecrafti démonisten? A Golden Light hőse tétovázás nélkül leugrik az istenség torkába, ezzel pedig megkezdődik szürrealista, rémálomittas küzdelme, hogy cafatonként-darabonként kimenekítse szíve választottját a Bél néven ismert húshegy-isten belsejéből. Küldetése reménytelen, újra és újra otthagyja a fogát a húsból épült labirintusban, hogy aztán a szadista Bél felszerelése nélkül öklendezze vissza a felszínre, és újrapróbálhassa a küldetését.

Húsbörtön

A Bél célja folyamatosan kínozni hősünket, így nemhogy a pályák, de még különböző, bizarr kinézetű használati tárgyaink képességei és hatásai is újrakeverődnek minden nekifutás előtt. Ha pedig már-már úgy éreznénk, eléggé kiismertük a játék bizonyos szabályait és elemeit, az rendszeresen az arcunkba vág valamilyen újabb rémséget vagy mechanikát, melyek garantáltan legközelebbi rémálmaink visszatérő elemeivé válnak. A látvány, a dizájn, a zenei aláfestés, a hangulat egyszerűen példaértékű. Több óra játék után is nehéz pontosan megfogalmazni a hatást, de olyan, mintha David Lynch egy kiadós ételmérgezés során próbált volna művészhorrort alkotni, melynek gyeplőjét a Salad Fingersért is felelős David Firth vette át tőle, amikor épp legyűrték a gyomorgörcsök. Az ellenfelek megjelenése, mely úgy olvasztja össze a rothadó húst és a hétköznapi tárgyakat, mint John Carpenter Dolgának szörnyei a sarki kutatókat; a még biztonságos és megnyugtató zónákat is bejáró kellemetlen érzés, a bizonytalanság, hogy igazán soha nem ismerhetjük ki a játékot, döbbenetesen hatásos elemek. És mégis, bármennyire rémisztő, nyomasztó és elvont a játék, mesterien felkelti a játékos kíváncsiságát, eléri, hogy igenis újra és újra megpróbáljuk leküzdeni a Bél akadályait, ha másért nem, legalább azért, hogy lássuk, mi mindent tartogat még számunkra.

Edd, vagy megesznek

A játék egyedi elemeinek sorát gazdagítja még a tény, hogy a pályákon lényegében minden a Bél eleven húsának része, így végszükség esetén átvágható, robbantható a fal, megehető minden felvehető tárgy, beleértve a fegyvereket is, ezek az akciók pedig az aktuális generálástól függően lehetnek jó vagy katasztrofális ötletek. A Bél viszont egy ponton megunhatja a pusztítást, és akkora sereget szabadíthat el, melyet leküzdeni esélytelen a csekélyke életerő és a lassú, pontatlan, folyamatosan elhasználódó fegyverek mellett. Gyakran a legjobb ötlet a lopakodás, vagy az ész nélküli menekülés – ha pedig ez sem válik be, jöhet az újrakezdés. A Bél különböző régióit összekötő hub világban lehetőségünk van kissé újratölteni fegyvertárunkat, valamint az összeszedett aranyért cserébe lecsillapítani a feldühödött Belet, esetleg visszaállítani azt, hogy ne a legutóbbi pálya, hanem a komplett fejezet elejétől kezdhessük újra a küzdelmet. Hatékonyságunkat egyedül a mementóknak nevezett polaroid fényképek segítségével növelhetjük, melyek felvételekor választhatunk két passzív skill közül. A hasznosabbakat pedig a nagyritkán felbukkanó orvosi eszközök segítségével permanensen is hősünkre varrhatjuk, hogy ne vesszenek el újrakezdés esetén. Ezek mellett egyedüli segítséget az elődeink által hátrahagyott, összetépett jegyzetek adnak csak, amelyek gyakran elárulják, hogy az aktuális generálásban mi mit csinál, vagy esetleg hogy lehet egy-egy hússzörnyet harc helyett együttműködésre bírni.

Ám a Golden Light sosem lesz séta a parkban. Vérbeli, unfair, nyomasztó, bizarr horrorjáték, mely mindent megtesz, hogy folyamatosan borzolja a játékos idegeit. Ha pedig ez önmagában nem lenne elegendő, a készítők még gondoskodtak multiplayer opciókról is, melyekben akár egymás ellen, akár egymást segítve merülhetünk el a Bél mélyében. Sőt, hiába a végleges megjelenés, már készülődik is az első nagyobb ingyenes update, mely egy teljesen új pályatípussal és főellenféllel bővíti az arzenált. Negatívumot egyedül néha egy-egy unfair generálás jelentett, illetve bármennyire is lenyűgözött, biztosan lesznek, akiknek kevésbé nyeri el a tetszését ez a szintű elvontság és bizarr tálalás, a szándékosan nehézkes irányítás és játékmenet. Ám a Golden Light a maga nemében mestermű! Megkockáztatom, hogy az idei év egyik legjobb és legígéretesebb indie címe. Ha ezek alapján elnyerte a tetszéseteket, mindenképp adjatok neki egy esélyt – garantáltan nem fogtok csalódni!