Igen, barátom, a GTA 5-ből. Meg a negyedikből. De mielőtt elidőznénk ennél az aprócska ténynél, foglalkozzunk mással. Például mesélnék picit az első találkozásomról a Grand Theft Auto 3-mal. Akkoriban még nem ment így az internet, a gamerek a nyomtatott sajtó oldalain értesültek az újdonságokról, sok esetben csak egy-egy képpel, semmi mozgóképes tartalommal, bár azért a CD- és DVD-mellékleteknek hála a szemfülesebbeknek ezt is sikerült még időben, a nagy www-robbanás előtt megoldani. Nos, a GTA 3 még ebben az időszakban mutatkozott be az E3-on, a korai részek felülnézetes külseje után pedig elképesztő volt a váltás, ami immáron teljes 3D-be helyezte a bűnözőszimulátornak nevezett sorozatot, ami már az első képekkel egészen új minőségű élményt mutatott. Aztán a nagy várakozást követően még tesztelni is volt lehetőségem, és bizony a Rockstar szériájának harmadik epizódja valóban korszakalkotó lett: az egy dolog, hogy technikailag akkoriban mit tudott, de a hangulata az, ami mindent vitt. Élményként talán semmi sem beszédesebb, mint az, hogy egyszerűen fogtam magam, bevágtam magam a maffia egyik autójába, majd elvezettem a vízpartig, ahol operát hallgatva hosszú perceken át csak néztem, ahogy változnak a napszakok, az emberek és autók, hajók mozognak a látóteremben, és rácsodálkoztam arra, mivé lett a játékvilág egy évtized alatt, hogy fejlődött ki a pixeles Space Invaders-t biztosító iparág egy ezen csodát kitermelő üzleti vállalkozássá. A GTA talán itt lépett be a kedvenceim közé, ahonnan azóta sem esett ki, illetve ekkor már elhatároztam, hogy nem izgat mások kritikája, csakis az őszinte véleményemet írom le, mert azt gondolom, hogy tudom azt úgy tálalni és tudok olyat mondani, ami érdekelhet másokat. Hát, most pont ennek megfelelően fogok tenni.

Tróger-remaster

Nem mondanám, hogy a GTA-sorozat nagy erkölcsi mondanivalóval rendelkezik, komoly érzelmi húrokat penget, ami gyerekeknek és fejlődésben lévő elméknek is kifejezetten ajánlott, de aki helyén tudja kezelni a játékok tartalmát és egyes jeleneteit, a tróger főszereplőket, az nagyon is jól szórakozhat. A bennük lévő szabadság pedig pont arra jó, hogy ha elég érettek vagyunk, ne csak a járókelők és rendőrök vegzálásával üssük el az időt, hanem számos opcionális tevékenységgel, akár olyanokkal is, amikre nincsen kifejezett játékmód, de játékosként megtehetjük, hogy a figyelmünket ezekre fordítsuk. Ebben pedig mind a korszakalkotó harmadik rész, mind a ‘80-as évek Miamiját bemutató Vice City, mind pedig a gettóba látogató San Andreas tökéletesen remekel. Ezek legendák, igazi korszakalkotó klasszikusok, amik egy egész műfajt teremtettek meg, sőt más zsánerek elemeit is alakították, és amik a mai napig megállják a helyüket, függetlenül attól, milyen a kinézetük, mennyire hiányoznak a részletgazdag textúrák, vagy milyen gagyi a járókelők mozgása, miközben a változatosságuk sem valami nagy. Ezekkel a játékokkal ugyanis a Rockstar stílust teremtett, a maga idejében meghozta azt a reformot, amire manapság a legtöbben nem képesek, és ami alaposan meghaladta a korát. Éppen ezért ezeknek a játékoknak nem is kell a maiakkal versenyezniük, nem is kell a mai igényeknek megfelelniük. Ezek játéktörténeti jelentőséggel bíró darabok, amiknek futtatása PC-n nem igényel nagy munkát, beszerzésük nem különösebben nehéz, de az aktuális konzolokon mindez már más tészta. 

Az élmény! Számít?

Érdemes megnézni, hogy nézett ki például az eredeti GTA 3, amikor megjelent. Pl. PS2-re. Agyon mosott textúrákkal, képfrissítéssel, tűz- és fényeffektekkel, mindennel együtt. Mert én emlékszem, sőt nemcsak átéltem, de nosztalgiáztam is vele. És bizony, hogy PC-n jól mutasson mindez, ahhoz is kellett egy rakás mod, akár 40 is, ha a videós dokumentációkat nézzük. És hogy milyen a Remastered élményként beharangozott trilógia? Nos, nagyjából olyan, mint amilyenné az eredeti játékokat sikerült varázsolni a modokkal. Sokkal részletesebbek a modellek, látványosabb a világ, jobb a képfrissítés (érdemes a technikai analíziseket nézni, átlagban stabil az fps, ami a preferált módtól függően 30 vagy 60 – hol volt ez a régi verziónál?), nagyobb a belátható távolság, sokkal mutatósabbak az effektek, amikkel valóban nem csodát tettek, egyszerűen csak feltupírozták az egészet, ahogy azt a Remaster verzióknál szokás. Merthogy ez nem egy remake, amivel újraírják a játékot. Az élmény maradt ugyanaz, ahogy a hangulat és a remek, a három játékkal akár 60 órát biztosító tartalom is. Én ugyanúgy élveztem minden egyes pillanatot, a nagyszerű soundtracket (egyre jobb, ahogy haladunk előre, a Vice Citynél már olyanokkal, mint a Slayer és a Judas Priest, míg a San Andreasban már a Depeche Mode-tól a Danzigen át a Faith No More-ig minden megtalálható, ami elképesztő), a küldetéseket és egyes, forradalminak számító megoldásokat. Vagy azt, ahogy kihajtok a vízpartra, és bámulom a naplementét, miközben az autórádió szól.

Lámpavasra velük?

Azt érzem, hogy régen túl vagyunk már azon, hogy a gamer világba is beette magát a végtelenül mérgező és romboló elitizmus és cinizmus. Most már ezt rég túlhaladtuk. A vírusjárvánnyal és az egyre erőteljesebb virtuális jelenléttel, egyre erősödő énképpel eljutottunk abba a korszakba, amikor a tömeg nagyobb része, gép mögé szorulva, a frusztrációit is ezen a platformon adja ki, csak egy konc kell, amin elborult elmével marakodhat. Ezt pedig a Metacritic 0 és 1-es eredményei bizonyítják leginkább. Nem működik egyáltalán, rosszul van megírva a kampány, lehetetlen irányítani? Mert az 0 és 1. Ennyire sikerült gyerekes és csak végletekben gondolkodó, hisztis kölykök gyülekezetévé válni? Ha valamit nem úgy kapunk meg, ahogy akarjuk, akkor bezúzzuk a kirakatokat? Ezekben a játékokban alapesetben több tehetség és lelkesedés van, mint sokakban valaha is lesz. Igen, előfordulnak bugok, amiket nem értek. Vannak kivágott tartalmak, amiket annyira sem. De előbbiekből egyszer nem találkoztam olyannal, ami miatt megakadtam volna a végigjátszásban, vagy vásárlóként a pénzem követelném vissza, utóbbi pedig a fejlesztő/kiadó döntése amit elfogadok. Hiszen nem az én termékemről, nem az én szellemi tulajdonomról (!) van szó. Nem hibátlan verziók ezek, de messze jobban néznek ki és jobban működnek még a változtatásokkal és hibákkal is, mint ahogy azt a felhergelődött tömeg állítja, ráadásul egyetlen mai játék áráért kínálja a Rockstar három, videójáték-történelmileg is fontos produkcióját.

És hogy lehetett volna ezt olcsóbban is? Lehetett volna. Igen, barátom. Lehetne ingyen osztogatni, mert egy ekkora cég megtehetné, nem ebbe menne csődbe, az embereknek pedig ugye minden alanyi jogon jár. Lehetne 4-5000 forintért adni, mint valami indie-t, esetleg egy jelentéktelenebb, 20 éves játékot. De mint említettem, ez a Rockstar szellemi tulajdona, és nem gondolom, hogy nem ér meg ennyit. Ezen lehet még vitázni, elmélkedni, csak éppen nem érdemes. Egy olyan cégről beszélünk, amely évekig ül egy-egy játékán, majd amikor már szinte felélte a költségvetését, mindent belefordítva a következő projektbe, amit lehet, az többször, több évben elviszi “az év legjobbja” díjat. Szoval komolyan azon háborodunk fel, hogy ennek a cégnek három korszakalkotó játékából újabb bevétele van, miközben nosztalgiázhatunk és pótolhatunk, jobb látvány és beépített checkpoint-rendszer mellett, a bevétel pedig esélyesen egy újabb formabontó és a határokat maximálisan kitoló játék elkészítésébe lesz invesztálva?

Nem, úgy igazán sem a GTA 3, sem a Vice City, sem a San Andreas nem állja meg a helyét, ha 2021-es szemmel nézzük. Valóban vannak elbaltázott részei a Definitive Editionnek, sőt PC-n komoly érveket lehet felhozni ellene (amellett, hogy a launcher le is halt), így ezen a platformon nyugodtan lehet úgy 15-20 százalékkal csökkenteni a végeredményt. De érdemes mindent a helyén kezelni, mindent picit reálisabban nézni. Láttunk már elég Remastered játékot, tudjuk, hogy azok milyenek. Sok még ilyen sem volt, mégis mindenki örömmel tapsikolt neki. És ha van videójáték-történelem szempontjából elismerésre méltó darab, akkor a GTA ezen részei ebbe a kategóriába tartoznak. Még ma, megkopott fényükkel is, ami sok esetben még így is ragyogóbb, mint sok olyan későbbi cím, ami megpróbálta lemásolni a receptet. De nem lehet mindenki Rockstar. A Definitive Edition meg nem kötelező. Aki nem volt ott, nem nosztalgiát keres, remake-et várna, nos, értelemszerűen nem annak szól. Aki azonban megveszi, szerintem jó okkal teszi, és abszolút nem jár rosszul vele.