A Gravity Rush lényegében egy akció-RPG, méghozzá sandbox környezetben, erős japán stílusjegyekkel, de alapvetően a nyugati igényekhez igazított játékmenettel. Főhősünk a bájos szőkeség, Kat, aki a játék elején a bevezetőben már említett módon, azaz emlékek nélkül ébred. Töprengeni viszont nincs ideje a kilétét illetően, ugyanis egy helyi lakos könyörögve felrángatja a tetőre, azt várva tőle, hogy mentse meg a démoni szélvihar fogságába esett gyermekét. A program nem lacafacázik, már a harmadik percben megvillantja előttünk a játék magját, ami nem más, mint Kat azon képessége, hogy kedvére játszhat a gravitációval. Elég csak megnyomnunk a jobb ravaszt, hősnőnk azonnal lerázza magáról a tömegvonzás láncait, és a levegőben lebegve várja, hogy irányítsuk. A közlekedés innentől egyszerű, a jobb analóg karral irányított célzókör segítségével kijelöljük, hogy mely irányba szeretnénk haladni, és hősnőnk a gravity shift képességével azonnal oda „zuhan”, ahová mutattuk neki, legyen az függőleges vagy vízszintes felület. Eme képességünknek köszönhetően a közlekedés gyorssá és meglehetősen látványossá válik, ráadásul olyan helyekre is eljuthatunk, ahová út már nem vezet.

Tudd meg ki vagy!

A feladatunk persze az, hogy megtudjuk, kik is vagyunk valójában, és hogy miért kerültünk Hekseville lebegő városába – a helyre, amit lényegében szabadon bejárhatunk (azaz berepülhetünk). Akciójátékról lévén szó, nem csak „repkedni” lesz lehetőségünk, de bőven vár ránk küzdelem is a kalandjaink során. A harc ugyan jóval több kihívást rejt, mint maga a közlekedés, hiszen itt ügyesen kell becélozni, hogy kibe szeretnénk becsapódni, illetve az irányváltásokat is gyorsabban kell elvégezni, de ennek ellenére a Gravity Rush harcrendszere gyorsan betanulható, ráadásul a repertoárunk folyamatosan bővül az idő előrehaladtával, így mindig akad majd olyan új módi, amivel megkeseríthetjük a kezdetben kicsi, majd egyre nagyobbra növő ellenfeleink életét. A speckó képességeinket persze nem használhatjuk a végtelenségig, egy apró kijelző mutatja, hogy mennyi energiát tudunk még a gravitáció kijátszására fordítani, ám ezt a mutatót könnyedén vissza is lehet tölteni a városszerte szétszórt kék kristályokkal. Ez utóbbiból aztán találhatunk még zöldet, az életerőnk regenerálására, továbbá lilát, aminek szorgos gyűjtögetésével a karakterünket tápolhatjuk, hogy egyre ügyesebb hősnő váljon belőle.

Egy csodálatos világ

A Gravity Rush egyediségét viszont nemcsak Kat különleges képessége adja, de a felfedezendő város is, ami egyrészt méretes, másrészt számos feladatot és hihetetlenül változatos, folyamatosan megnyitható helyszíneket kínál. Igazi élmény Hekseville egy-egy újabb szeletét megismerni, és bár a fő szál melletti opcionális feladatok és a gravitációs képességeinket kihasználó challenge-ek nem túl szerteágazóak, de a stílusos és változatos városkép, plusz a játék egyedi hangulata még a sokadik ugyanolyan missziót is élvezetessé teszi. A környezet pedig tényleg annyira varázslatos és annyira egyedi, hogy már az is élményszámba megy, ahogy suhanunk a város fölött és a házak között... 

Kat sztorija a sablonos nyitány ellenére érdekes, a tálalás még a humort sem mellőzi, igaz, néhol találkozhatunk kissé bugyutácska megoldásokkal, és helyenként a főhősnőnk is a legdurvább animéket idézi, de mindez elnézhető, már csak azért is, mert a történetmesélést a fejlesztők egy rendkívül jól sikerült interaktív képregénnyel oldották meg, amiben az érintőképernyőt használva lapozhatunk az egymást váltó panelek között. Mindezt csak tetézi a kellemes cel-shading technikával kivitelezett grafika, ami tényleg olyan érzést kelt, mintha egy japán rajzfilmben kalandoznánk. Adott tehát a keleti íz, a különleges játékmenet, és a mindent átható egyedi stílus, és ez így összességében abszolút emlékezetessé teszi ezt a játékot. A Gravity Rush már a kezdetektől magával ragad, és akkor sem enged, mikor sokadjára vetjük bele magunkat egy ugyanolyan feladatba. Ha van Vitád, és tényleg valami különlegesre vágysz, akkor biztos, hogy Kat története nem fog csalódást okozni.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!