Az Green Hell című túlélős kalandjáték valójában nem mai program, egy éves Early Access után 2019 szeptemberében jelent meg. Figyelmünk középpontjába most azért került, mert megjelent a harmadik, utolsó kiegészítője, a Spirits of Amazonia Part 3, amellyel teljessé vált a történet. Azt tudni kell, hogy a Spirits of Amazonia-trilógia a Green Hell sztori játékmódjának előzményeit meséli el, így érdemes csak azután belevágni.

Találó cím

A Green Hell nem hazudik a címében, tényleg a poklot járhatjuk meg. A dzsungel mélye annak ellenére veszedelmes, hogy itt nincsenek dinoszauruszok, űrlények vagy éppen zombik, csak az, amit tényleg megtalálhatunk a Föld dzsungeljeinek mélyén. Vadállatok, rovarok, növények, fertőzések és persze egy bennszülött törzs. A probléma az, hogy mindezek java igen veszélyes. Különböző éhes nagymacskák, valamint halálos mérgekkel felszerelkezett hüllők és rovarok lesnek ránk a sűrűben, ahová élelemért és vízért kell bemerészkednünk. De a Green Hellben még ezeket sem lehet könnyen megszerezni.

Hősünk, a felesége után kutató Jake Higgins, ugyanis nem egy született Bear Grylls. A növények nagyját nem ismeri, és persze nem fog instant háromcsillagos fakunyhót építeni. Mindent meg kell tanulnia, és ezt úgy teheti meg, ahogy minden ember tenné: tapasztalat útján. Szóval akár akarjuk, akár nem, el fogunk szenvedni néhány mérgezést, mert rossz növénybe harapunk, vagy „örökbe fogadhatunk” egy bélférget, mert a víz, amiből ittunk, fertőzött. Persze, ahogy haladunk előre, úgy teszünk szert egyre több tudásra, jegyzetfüzetünk egyre tartalmasabbá válik. Ennek hála megtanuljuk felismerni a növényeket, azokból gyógyszert és ellenmérget gyárthatunk. Jobb felszerelést készítve nemcsak nagyobb állatokat ejthetünk el, hogy aztán megfelelően elkészíthessük belőle tápláló étkünket, de már a nagymacskákkal szemben is megvédhetjük magunkat. És persze egyre jobb menedéket építhetünk, ami már csak azért is fontos, mert a játékot csak ezeken a helyeken tudjuk elmenteni.

Mindeközben jópofa trükköket is megtanulhatunk. Például, a kókusz nemcsak remek étel és vízforrás, de ha ketté vágjuk, akkor máris van két tálkánk, amik felfogják az esővizet. Így legalább a táborunk közelében biztosíthatjuk a folyadék utánpótlást. Étel tekintetében az első napokban kénytelenek leszünk rovarokra és a folyópartok menti állatokra fanyalodni, mert kőkéssel és kőbaltával csak ezekre jelentünk veszélyt. Fontos tudni, hogy nem mindegy, mit eszünk, ugyanis három tényezőt kell egyensúlyban tartanunk: a fehérje, a zsír és szénhidrát szintet. Plusz még ott van az energiánk, amit a pihenéssel állíthatunk helyre. Ja, és ha mindez nem lenne elég, ténykedésünket főleg nappalra kell korlátoznunk, mert a dzsungel mélye éjszaka szó szerint vaksötét. Mindezeken túl az ép eszünkre is oda kell figyelnünk, különben különféle hallucinációk nehezíthetik meg az életünket. Szerencsére sült kajával, az egészségünk rendben tartásával és komfortosabb menedékek építésével ezt is rendben lehet tartani.

Galéria
Kattints a galéria megtekintéséhez!

Mindebből valószínűleg már lejött, hogy a Green Hell egy igencsak földhözragadt, a realisztikusságra törekvő játék. Olyannyira, hogy a túlélés egyáltalán nem garantált, sőt az egyetlen biztos ebben a programban az, hogy jó sokszor meg fogunk halni. Legalábbis, ha nem könnyítjük meg a saját életünket, ugyanis a játék nehézsége igen részletesen testre szabható. Mi több, még sétagalopp fokozat is van benne, ebben lényegében minden veszélytől megkímélhetjük magunkat, és csak a sztorira kell koncentrálnunk. Ha pedig valaki extra kihívásra vágyik, annak ott a Túlélés játékmód, amiben semmi más dolgunk nincs, mint életben maradni. Illetve a Kihívások, ahol pedig időre kell feladatokat teljesíteni. És persze online többjátékos mód is van, amiben többedmagunkkal vághatunk neki a kalandnak.

Amazónia szelleme

A háromrészes Spirits of Amazonia Jake és felesége, Mia első látogatására koncentrál, amikor is Amazóniában összebarátkoznak a Yabahuaca törzzsel. Természetesen mindegyik epizód új eszközöket, küldetéseket és rengeteg jóságot csapott hozzá a játékhoz. A harmadik részben például megismerhettük a halászó Habukku törzset, kaptunk egy teljesen új régiót, két fegyvert és ugyanennyi új aktivitást, és még pár újdonságot. Na meg persze lezárult a Spirits of Amazonia-történetszál, ezzel pedig lényegében a játék is kerek egésszé vált.

A Green Hell mindezeknek hála egy remek túlélős játék lett. Nem tökéletes, mi több, még most is akadnak elég komoly, a játékot megakasztó hibák. Ez nemcsak azért visszás, mert a program egy évig volt Early Accessben, hanem mert az elmúlt három évben folyamatosan frissítették, javították. Ám ezeken túl lehet lépni. Ha egy érdekes és kihívásokkal teli túlélős játékra vágysz, ami ráadásul gyönyörű és magyar feliratos, akkor a VR és asztali társasjáték változatban is létező Green Hell a te programod.