Négy év, hét hónap és tíz nap. Mikor Master Chief feleszmél a romos Forward Unto Dawn egyik cryo-kamrájában, az első kérdése, hogy mennyit aludt. Cortana hologramja riadt szemekkel néz rá -- az idő nem kegyes se az űr hidegét járó mechanikával, se a mesterséges intelligenciák komplex programjával. Minden a réginek tűnik, a Dawn sötét folyosóin a jól ismert Covenant-hordák portyáznak, Chief pedig ereje és páncélja birtokában máris kész felvenni a harcot a rá váró idegenekkel. Ám a látszat ellenére szinte minden megváltozott, hisz közben eltelt sok-sok idő... Négy év, hét hónap és tíz nap.

„Mielőtt még mindez véget ér...”

Míg Chief aludt, a Dawnt szó szerint kettétörte az idegenek támadása, de a hajó ablakain túl nem csak a Covenant-erők néznek farkasszemet veled. Egy eddig ismeretlen faj flottája is közelít, így nincs más lehetőség, mint menekülni a végső csapásra váró, haldokló hajóról. A legközelebbi bolygó, a Requiem felszínére érve két dolog derül ki: az erőszakos idegen faj neve prometheans, akik ráadásul a rég kihaltnak hitt forerunnerek, a kriptikus Halók építőinek sarjai. A másik pedig, hogy Cortana haldoklik. Hét évre hitelesített programja már nyolcadik éve fut, mesterséges személyisége kezd szétbomlani az összetett MI-k elkerülhetetlen betegsége, a rampancy jeleit mutatva. Ennek orvoslására az egyetlen halvány esély Dr. Catherine Halsey felkeresése, aki nemcsak a Spartan szuperkatona projekt létrehozója volt, de a hölgy a saját agyszövetéből klónozta Cortana mesterséges intelligenciáját is. Az idő sürget, így főhőseink elindulnak megkeresni közös alkotójukat, miközben útjukat egy sokkal ősibb és kiismerhetetlenebb teremtő erő, a forerunnerek csapatai nehezítik meg. Ami pedig ezután jön, arra soha, senki nem számított.

„...ígérd meg, hogy kideríted, kettőnk közül ki a gép.”

A Halo 4 -- akárcsak Master „John-117” Chief -- legendás hírneve miatt mindenhol óriási elvárásokkal fog találkozni. Nemcsak az Xbox legsikeresebb sorozataként kell kielégítenie a rajongói óhajokat, de a Microsoft eddigi legdrágább játékaként a beleinvesztált dollármilliókat is illene visszahoznia a konyhára. Összevont szemöldökkel vettük tudomásul azt is, hogy ezúttal nem a szupersztár Bungie, hanem a 343 Industries stúdió áll a projekt mögött. Vajon hogy sikerült a Halo 4, és mennyire hasonlít az elődeire?

Nos, fantasztikusan. A Halo: Anniversarynek hála nagyon frissek az emlékeim az eredeti darabról, és már-már ijesztő, milyen ügyes, észrevétlen módon idézi meg a Halo 4 az ottani kihívásokat, pályadizájnokat és sikerélményeket, csak sokkal szebb és modernebb formában. A jól ismert, pörgős játékmenet, a Covenant támadásai, az űrben lebegő Halo gyűrűk világa, a steril és félhomályos UNSC űrhajók folyosói megmaradtak, de kapunk melléjük életteli dzsungeleket, hűvös barlangrendszereket, egy új faj minden elképzelhető fegyverét, és olyan vezethető járművek gyilkos arzenálját, melyeknek már a gondolatától is libabőröztető izgalom szalad végig a hátamon.

Játékmechanikai szempontból nem akartak sokkolni a 343 fejlesztői, az idővel újra feltöltődő páncél, az elhullott rémségek kezéből felszedett fegyverek és gránátok rendszere ismerős a korábbi Halo-címekből. Igaz, az arzenál sokat bővült: Chief ikonikus assault rifle-je és a UNSC standard készlete mellett nemcsak a jól bevált Covenant felhozatalt kaparjuk majd össze, de a promethean fegyvereket is. Az ő flintáik érdekes látványt nyújtva, darabokból állnak össze, és transzformálódnak újratöltés közben, változatos tűzerejük kitapasztalása pedig új réteget jelent a harcok során. S a tény, hogy ezúttal két külön faj áll a harcvonal túlfelén, nemcsak változatosabb puska- és járműarzenált jelent, de epikusabb csatákat is. Belerohanni az egymást irtó lények energiarobbanásoktól hangos kavalkádjába (vagy épp elosonni mellette, ha sikerül) egy nagyszabású és élő környezet hatását kelti, még a legszűkebb kanyonokban is. A változatos „járműpark” pedig az óriásrobottól az űrhajóig mindent felölel. Ezek üdítően szaggatják fel a földi csaták monotonitását, s túlzás nélkül a játék csúcspontjai, rugalmasan felhasználható elemként szolgálva ki pusztító hajlamainkat -- egy elkötött tankkal konkrétan sikerült felszállnom egy űrhajóra, és csak az emberi méretre szabott zsilipajtónál kellett otthagynom.

„Nem kockáztatok egy kiöregedett Spartan hallucinációi miatt!”

Ellenfeleink az Elite-ek és Gruntok sokaságán kívül a Promethean faj legdurvább egyedeiből állnak össze. A kutyaszerű Crawlerek egy kisebb ágyúval tüzelnek a fejükből, a Knightok teleportálnak, a Watcherek pedig repkedve vetítenek energiapajzsot társaik elé, sőt, fel is támasztják őket. Ezen új harcmodorok és rémületes külsők szintjéhez igazították a Covenant tagjait is, akiknek immár sokkal kevésbé aranyos a csivitelése, de maguk a karaktermodellek is fenyegetőbbnek hatnak még a humanoidok esetében is. Az AI egyébként néha hibádzik, alkalmanként az ellenfelek átmeneti vaksággal küzdve észre sem vesznek, csak miután már térdhajlaton lőtted őket, és néha meg sem próbálnak kitérni a plazmasugarak útjából.

Bár a térkép hiánya eleinte zavaró, az intuitív pályadizájn és Cortana instruálása mellett művészet eltévedni. A pályák gyönyörűek, terjedelmesek, felfedezhetők, de legtöbbször csak az összes, adott helyszínen lelhető kreatúra legyakása után aktiválódik a következő ajtónyitó gomb vagy lift (ha nem, akkor is tanácsos mindenkit elpusztítani, hisz a checkpoint aktiválása után akár védtelenné is válhatsz, sose tudhatod előre). Ha pedig feleslegesen, az élvezetért kaszabolsz, Cortana egy őrülettel küzdő AI minden meggyőzőerejével beszól, hogy a jóból is megárt a sok. A körítés tehát csodás, nehéz elszakadni egy-egy kísérteties barlang vagy ridegségében is csábító kősivatag látványától – a Halo 4 grafikája az Xbox 360-on elérhető top minőséget hozza. Különösen jók a borzongatóan filmszerű, szinte élethű átvezető videók (sejtésem szerint a büdzsé tetemes része ezekben manifesztálódott), a fegyverek animációi FPS-hez méltóan látványosak, na meg Cortana is érezhetően élettelibb és bögyösebb lett erre az etapra.

„Az idő a szövetségesed volt ember, ám most elhagyott.”

Cortana és Chief interakciói érzelmes színfoltok a történetben -- egymásra utaltságuk, hasonlóan mesterséges lelkiviláguk és szinte gyermeki féltékenységük közös teremtőjükre, mélységet, keretet ad a pályáknak. Cortana hadakozása a halálos őrülettel, John meglepő bátorsága jelenetről-jelenetre sokkolja a játékost, nem beszélve a sztori egyéb észbontó fordulatairól, melyeket most nem tárgyalunk ki, bocsi.

Az epikus kampányon túl rengeteg tartalom várja a multiplayer megszállottakat is, többek közt egy folytatásos Spartan Ops saga keretében. Maga a szóló rész 8-10 óra is lehet, a választott nehézségtől függően (melyek közül egyet csak „Halo ninjáknak” ajánlanak a fejlesztők), és bár öt év távlatából nehéz a negyedik részt a Halo 3-hoz hasonlítani, de ha összevetjük a két történetszálat, akkor nyugodtan mondhatom, hogy engem most is maximálisan beszippantottak az események. Az áll-leejtős látvány, a grandiózus zenei betétek, a remek szinkronmunka és a helyszínek földöntúli hangulata megragadja mindazt, ami a legjobb része volt a Master Chief körül forgó epizódoknak -- sőt, azt is, ami eddig hiányzott. Ez pedig épp annyira meglepő, mint amennyire örömteli, de úgy fest, hogy alábecsültem a Halót.

Dr. Halsey-tól még a játék elején kérdezik meg egy sejtelmes videóban, hogy vajon mi tette a rég eltűnt John-117 személyét különlegessé a kiborgkatonák sorában, hogyan lehetne az utódját létrehozni? Halsey válasza az, hogy nincs szükség utódra, Master Chief nem halott.

És ez a játék a bizonyíték rá, hogy igaza van.